Hogyan lehet a macesz a hit tápláléka? A filozofikus kérdésre a választ Chaya Shuchat, a chabad.org egyik állandó szerzője adja meg.

Miért küzdünk annyit a hittel? 

A Cemách Cedek, vagyis a lubavicsi Menáchem Mendel (1789–1866) rabbi egyik haszidja egyszer panaszkodott mesterének, hogy kétségekkel küzd a hitében. Mire a rebbe azt kérdezte: „No és akkor mi van? Miért zavar ez téged annyira?” A haszid erre annyit mondott: „De rebbe! Én zsidó vagyok!”

Valójában semmi különös nincs abban, hogy sokakat gyötör bizonytalanság a saját hitével kapcsolatban, hiszen az Örökkévaló kifejezetten azzal a céllal teremtette a világot, hogy elrejtse magát az emberek elől. A „világot” jelentő héber „olám” szó a „helem” szóból származik, amely „elrejtőzést” jelent. Azonban ez a rejtőzködés nem egy passzív cselekvés, hiszen az „olám” szó rokonságban áll az „ilem” szóval is, ami pedig „fiatalost, lendületest” jelent. Vagyis a világ aktívan rejti el s titkolja Isten létezését, hogy egy olyan illúziót keltsen, mintha a világunk Tőle függetlenül létezne (Széfer Máámárim Melukát 3. kötet, 119. old.).

Az a tény tehát, hogy Isten létezésének kérdése oly mélyen foglalkoztatja az embereket, és folyamatosan arra készteti őket, hogy keressék a választ, megmutatja, hogy mennyire fontos számukra az Örökkévaló, hogy mennyire vágynak hinni benne és kapcsolatba lépni Vele. A nyugtalanság oka csupán annyi, hogy a testi érzékszerveikkel nem képesek megragadni Őt.

Mi az „ismerjük meg Istent” parancsolata?

Berdicsev városában élt egy magát ateistának valló ember, akit egyszer az ott élő nagy haszid mester, reb Lévi Jicchák (1740–1809) is meghallott, amint éppen hosszasan fejtegeti a környezetének, hogy miért nem hisz Istenben. Erre reb Lévi Jicchák odalépett hozzá és csak annyit mondott neki:

„Tudod, abban az Istenben, akiben te nem hiszel, én sem hiszek.”

Az első micva Maimonidész Misné Tórájában – a Tóra összes parancsolatának monumentális összefoglalójában – az, hogy „tudni, hogy létezik egy Első Lény, aki minden lény létezését okozta” (Misné Tórá, Széfer Hámáda 1:1.). 

Ki volt a Rámbám?

Rámbám nem más, mint a híres córdobai filozófus: kattintson a válaszért.

Nem elég azonban egyszerűen kinyilvánítani, hogy valaki hisz egy „Első Lényben”, Istenben. Isten megismerése egy pozitív micva, vagyis elménkkel és intellektusunkkal a hitet a tudás és a megértés szintjére kell hoznunk (Hájom Jom, Sevát 19.). A kabbala és chászidut tanításainak, továbbá a Tóra misztikus vonatkozásainak tanulmányozásával és azokon való elmélkedéssel elmélyíthetjük az Isten létezésében való tudatosságunkat és kifejleszthetjük az iránta való szeretetünket.

Az intellektuális vizsgálat általános kiindulópontja, hogy a világ, amelyet fizikai érzékszerveinkkel tapasztalunk, egyértelmű, azonban Isten létezése kétséges. A haszid tanításokban viszont ez az alapfelvetés megfordul: ami magától értetődő, hogy Isten és a Tóra valóságos. A világ létezése azonban újdonság.

Egyszer egy haszid azt mondta, hogy csak azért biztos benne, hogy létezik a világ, mert annak teremtése le van írva a Tórában.

Sőt mi több, a haszid tanításokban az Istenben való hit a kiindulópont, hiszen a zsidók olyan hívők, akik hívő emberek leszármazottjai (Sábát 97a. és Beresit Rábá 7:5.). Ebből kifolyólag a zsidók nem töltenek sok időt azzal, hogy Isten létezésén elmélkednek, vagy azzal, hogy bizonyítékokat találjanak arra, hogy miért higgyenek Benne. Ami viszont nagyon is foglalkoztatja a zsidókat az az, hogy miért létezik a világ. Miért vagyunk itt?

Ez a perspektíva nem tiszta idealizmus, vagyis hogy csak a szellem létezik és az anyag illúzió. Az egész teremtés – a leginkább transzcendens szellemi fényektől a leginkább kézzel fogható fizikai anyagig – az Örökkévalón keresztül történt és egyedül ez ad értelmet és valóságot.

A világ azért létezik, mert Isten azt akarja, hogy létezzen a világ.

Isten megismerhetetlen

Egyszer megkérdeztek egy agnosztikust, hogy hisz-e Istenben, mire az volt a válasza: „Nem, én valami sokkal nagyobban hiszek!”

És lehet, hogy ez az agnosztikus véletlenül egy mély igazságba botlott. Hiszen bármilyen értelmezésünk is van Istenről, az mindenképpen korlátozott. Próbálja meg csak bárki elképzelni, hogy mi lehet nagyobb, mint Isten… Bármilyen elképzelése is legyen valakinek az Istenről, egyszerűen eljön az a szint, amin túl már nem lesz képes felfogni.

A zsidó filozófia ezt így foglalja össze: „Isten végső tudása az, hogy Ő megismerhetetlen.” (Lásd például: Széfer HaIkkarim 2:30.) Ám annak ellenére, hogy Isten teljesen sosem lesz megismerhető, attól Ő még azt akarja, hogy az emberek minden eszközükkel igyekezzenek megragadni a lényegét.

Merjünk kérdezni!

A zsidók gyakorlatilag a kezdetektől fogva mindent megkérdőjeleztek. Sosem voltak híresek a hiszékenységükről vagy a feltétel nélküli alázatosságukról. Az egyiptomi kivonulást követően Mózest folyamatosan kérdésekkel ostromolták a zsidók. De ez nem baj, inkább a tudni akarás és a gondolkozás áldása ez. A Tóra pedig a kíváncsiság ápolására és táplálására ösztönöz.

Ne feledjük az első parancsolatot, amit a zsidók népként kaptak: el kell mesélniük gyermekeiknek a kivonulás történetét:

„Ha kérdez fiad téged holnap, mondván: Mire valók a bizonyságok, törvények és rendeletek, melyeket az Örökkévaló, a mi Istenünk nektek parancsolt? Akkor mondd fiadnak: Rabszolgái voltunk Fáraónak Egyiptomban, de az Örökkévaló kivezetett bennünket Egyiptomból erős kézzel; és tett az Örökkévaló jeleket és csodákat, nagyokat és veszedelmeseket, Egyiptomban Fáraón és egész házán szemünk láttára. Bennünket pedig kivezetett onnan, hogy elhozzon bennünket, hogy adja nekünk az országot, melyről megesküdött őseinknek. Azért parancsolta meg nekünk az Örökkévaló, hogy megtegyük mind a törvényeket, hogy féljük az Örökkévalót, a mi Istenünket, hogy jó dolgunk legyen minden időben, hogy életben tartson bennünket, mint e mai napon van. És igazságunk lesz az nekünk, ha megőrizzük, hogy megtegyük mind a parancsolatot az Örökkévaló, a mi Istenünk előtt, amint parancsolta nekünk.” (5Mózes 6:20–25.)

A pészahi széderestén több szokatlan szertartást is csak azért végeznek, hogy felkeltsék a gyermekek kíváncsiságát annak érdekében, hogy kérdezzenek.

A hit megkérdőjelezése az örökség része. Még maga Mózes is képes volt kétségekkel fordulni az Örökkévalóhoz, amikor szemtanúja volt népe egyiptomi szenvedésének:

„És visszatért Mózes az Örökkévalóhoz, és mondta: Uram miért bántál rosszul a néppel, minek is küldtél engem?” (2Mózes 5:22.)

Van azonban a kérdés és van a kétség… Alapvetően különbözik a kettő egymástól: a kérdezés megerősíti és felpezsdíti az elmét, további tanulásra és felfedezésre sarkall. A kétség viszont kiszívja az életerőt és az elmét lehangolja.

Honnan származik a kétség?

A „kétséget” jelentő héber „száfek” szó számértéke megegyezik Ámálék nemzedékének számértékével, azzal a törzzsel, amely lesből támadott a zsidókra, amikor ők elhagyták Egyiptomot:

„Emlékezzél meg arról, amit tett neked Ámálék az úton, mikor kivonultatok Egyiptomból: Hogy rád támadt az úton és megverte az utócsapatodat, mind az elgyöngültetek mögötted; te pedig bágyadt és fáradt voltál, és ő nem félt az Istentől. Azért lesz, midőn nyugalmat szerez neked az Örökkévaló, a te Istened mind az ellenségeidtől körös-körül, az országban, melyet az Örökkévaló, a te Istened ad neked birtokul, hogy elfogadjad, akkor töröld el Ámálék emlékét az ég alól, el ne felejtsd!” (5Mózes 25:17–19.)

Amikor a zsidók kivonultak Egyiptomból, nagyon magas szinten voltak. Isten fantasztikus csodákat tett velük, miközben hatalmas kinyújtott kézzel kiszabadította őket a rabszolgaságból. Kettéválasztotta a tengert, mannát hullatott az égből és a dicsőség felhőit terítette rájuk. Ennek ellenére, amint a legapróbb kényelmetlenséggel szembesültek a zsidók, megkérdezték:

„[…] vajon közepettünk van-e az Örökkévaló, vagy nincs?” (2Mózes 17:7.)

Közvetlenül ez után Ámálék lecsapott rájuk. Vele a kétség hangja támadt a zsidókra, amikor úton voltak kifelé Egyiptomból, amikor éppen próbálták lerázni a rabszolgaság béklyóit. Ámálék, a kétség célja a zsidók gyengítése volt, hogy visszafogja lelkesedésüket. A jó válasz erre annak felismerése, hogy a kétségek nem szolgálnak hasznos célt. A kételyek feloldására további kérdések tanulmányozása és elemzése lehet a válasz. A kételyekkel szemben az igazság és a jóság iránt elköteleződéssel lehet védekezni.

Hogyan táplálható a hit?

A hit tehát nem egy passzív alkotóelem, ezért ápolni és táplálni kell. Mivel a világ aktívan eltitkolja Istent, az embereknek is aktívan kell azon dolgoznunk, hogy felfedjék Őt. Persze kísértést érznek arra, hogy leüljenek és várják, hogy az Örökkévaló jelt adjon nekik, hogy Ő tegye meg az első lépést, hiszen azért is imádkoznak folyton, hogy jöjjön elő rejtekhelyéről és mutassa meg magát. Amíg azonban ez nem történik meg, az embereknek fel kell használniuk az intellektuális és érzelmi eszközeik teljes arzenálját, hogy megragadhassák Isten lényegét.

Mivel a hit transzcendens, ezért erőfeszítést igényel az integrálása. Ellenkező esetben arra a tolvajra hasonlítunk, aki azért imádkozik Istenhez mielőtt betörne egy házba, hogy sikerrel járjon (Bráchot 63a.). Nyilvánvaló, hogy a tolvaj hisz Istenben, azonban ez a hit még nem hatolt be annyira a tudatába, hogy befolyásolja viselkedését, s tényleg úgy cselekedjen, ahogy az Örökkévaló elvárja tőle.

Mivel táplálható a hit? Szó szerint a „hit ételének” az elfogyasztásával, vagyis a pészahi macesszal.

A maceszt nem az ízéért esszük, hanem azért, mert az Isten így parancsolta. Pészah éjszakáján a zsidók olyan sietséggel hagyták el Egyiptomot, hogy a tésztájuknak nem volt elég ideje megkelni, majd ez a keletlen tészta a forró sivatagi napon macesszá változott. Ezáltal a macesz emlékeztet arra, hogy Istent bizalommal, habozás nélkül követték a zsidók a sivatagba – tették ezt úgy, hogy akkor még igencsak kezdetleges tudásuk és bizalmuk volt az Örökkévalóban.

A macesz evése tehát egy micva, amely az Isten feltétel nélküli szeretetét fejezi ki. A hit táplálásának az egyetlen módja a micvák, vagyis a jócselekedetek aktív gyakorlásában rejlik.

Címlapkép: cottonbro on Pexels

A macesz

Pészah ünnepének főszereplője a kovásztalan kenyér, vagyis a mácá – jiddisesen macesz. A macesz kizárólag lisztből és vízből áll, semmiféle más összetevőt (pl. só, olaj) nem adnak hozzá. Ahhoz, hogy pészahra kóser legyen, nem szabad, hogy meginduljon az erjedés folyamata, vagyis attól a pillanattól fogva, hogy a liszt a vízzel érintkezett, 18 percen belül készen kell lennie a teljesen átsült macesznak.