HOGY? HOGY NEM?

Tóratanulás nem zsidóval

Az emberiségre kötelező hét noachita parancsolatról azt mondja a Talmud, hogy művelői és tanulmányozói olyan spirituális szintre juthatnak, mint a főpap. Ezzel ellentétben a 613 tórai parancsolat tanulása és betartása csak is a zsidó nép kötelessége. „Jákob közösségének öröksége (5Mózes 33:4). Ezért nem tanítanak nem zsidót a Tóra semmilyen ágazatára sem.

Ez alól kivétel, ha valaki olyan csoportnak tart előadást, amelyben nem zsidók is részt vesznek, ha ez által a résztvevők a monoteizmus, az erkölcsiség útjára terelhetők, vagy ha a tilalom betartása gyűlölködéshez vezetne. (Bár az utóbbi jól átgondolandó, hiszen a történelem során sokszor azért érdeklődtek egyesek a zsidóság iránt, hogy utána jobban meg tudják azt támadni…)

Aki be szeretne térni a háláchá előírásai szerint, annak szabad rendszeresen Tórát tanulnia, hiszen betértével azonnal kötelezett az egész Tóra betartása.

J.D.

Megjelent: Gut Sábesz 1. évfolyam 8. szám – 2014. július 21.

 

Megszakítás