HOGY ? HOGY NEM ?
 
Ezt ki főzte?

A Misná bölcsei elrendelték, hogy olyan ételt, melyet nem zsidó főzött vagy sütött, még ha minden összetevője és az edény is kóser, akkor sem szabad elfogyasztani. Ennek oka egyrészt az, hogy az étel kóserságát nem bízhatjuk nem zsidóra másrészt az asszimiláció megakadályozása, vagyis hogy zsidó és nem zsidó ne tudjon közös háztartást fönntartani.

E tilalomnak két fő feltétele van. Az egyik az, hogy a szóban forgó ételt nem szokták nyersen fogyasztani, a másik pedig az étel fontossága (“felkerül az uralkodók asztalára”) azaz komolyabb vendég látogatásakor is része lehet az étkezésnek.

Természetesen az ide tartozó ételek változnak koronként és helyenként. Ma ez a szabály vonatkozik a húsfélékre, tojásra, halakra (szardínia kivételével) süteményekre, rizsre, burgonyára és gombára. Nem vonatkozik viszont olyasmire, amik nem az étkezés szerves részei, mint pl. csokoládé, popcorn, édességek, kávé, tea, sör, szeszes és egyéb italok, befőttek, gabonapelyhek, valamint nyers ételek (természetes mindez a kóserság keretein belül).

Ha egy zsidó gyújtotta meg a tüzet, akkor ez elegendő ahhoz, hogy utána már a nem zsidó is főzhessen úgy, hogy az étel fogyasztható legyen zsidó számára is.

J.D.

Megjelent: Gut Sábesz 1. évfolyam 40. szám – 2014. július 31.