Újra nyilvános chánukai gyertyagyújtás a Nyugati téren
Chánuká – a Fény Ünnepe – a zsidó szabadságharc emlékére
A Chábád Lubavics Egyesület, valamint a Pesti Jesiva szeretettel meghívja a nagyközönséget1999. december 4. 17:30-kor; és december 5-9. közötti estéken 16:30-kor a budapesti Nyugati téren tartandó Chánuká ünnep lángjainak fellobbantására.
Hazánkban már másodszor ünnepelhetjük a Chánukát nyilvánosan és közvetíthetjük az egész magyar társadalom felé egyetemes üzenetét: a Chánuká lobogó fényei az erkölcs győzelmét hirdetik az ősidőktől napjainkig. Rendezvényünk így nem csak a magyar zsidó közösség, hanem a szabad vallásgyakorlatot garantáló új magyar demokrácia számára is történelmi jelentőséggel bír.
Budapest ezzel bekapcsolódik a világ nagyvárosait behálózó Chánuká ünnepségsorozatba, hiszen Washingtontól Moszkváig, Párizstól Hong-Kongig ünnepi fények gyúlnak, hitet és megbékélést hirdetve.
Az ünnepi programban sor kerül a gyertyák meggyújtására, közéleti személyiségek ünnepi köszöntőire, éneklésre és a hagyományos fánk elfogyasztására.
Talmud Tóra program vasárnaponként gyermekeknek
10 órától 12 óráig Budán, a XII. Tamási Áron u. 41. sz. alatt.
A magyar nyelvű Talmud Tórán a gyerekek megismerkednek az Álef-béttel (a héber Ábécével), a zsidó történelemmel és a főbb zsidó ünnepekkel. A foglalkozásokon kreatív kézimunkák és énekekek segítik a tanulást. A foglalkozások egy része angolul folyik. Előzetes Tóra-ismeret nem szükséges.
A gyermekek Talmud Tórájával egy időben felnőtteknek (például a Talmud Tórán résztvevő gyerekek szüleinek) is, egy könnyű reggeli után, lehetőség nyílik általuk választott témák tanulására a Pesti Jesiva egy-egy hallgatójával tanulópárokban.
Jelentkezés és további információ: 395-4470, 268-0183
Folyamatos beiratkozás az óvodában
A Gán Menáchem óvoda a gyerekek beiratkozása még év közben is lehetséges. Az elmúlt időszakban sok szülő ki is használta a lehetőséget. A beiratkozással egyidőben végig járják az óvodát és a mellette működő Bét Menáchem iskolát, érdeklődnek, beszélnek az óvónőkkel, a tanító nénivel, elkérik a tantervet így van idejük nyugodt légkörben mérlegelni és határozni.
Az ideális környezetben működő intézmény többnyelvű oktatást, vallási ismereteket és számítógépes foglalkozásokat is nyújt a gyerekeknek, a hasonló színvonalú világi intézetek töredékéért.
A város különböző pontjairól két iskolabusz szállítja a gyerekeket az Orbán-hegyen működő óvodába, ahol a gyerekek frissen készített kóser étkezésben is részesülnek.
A kínálatot a bölcsőde teszi teljessé, ahová, már járni tudó zsidó gyerekeket várnak sok szeretettel az egész év során.
Jelentkezni lehet,
Oberlander Batshevánál
napközben a 395-4470-es telefonon,
esti órákban: 268-0183.
Köszönet az egy százalékért
Alapítványunk ezúton is szeretné megköszöni mindazoknak, akik felajánlották a személyi jövedelemadójuk egy százalékát, és ezzel is támogatták az Alapítvány fontos gyermek- és felnőttoktatási célkitűzéseinek megvalósítását, valamint könyvkiadási tevékenységét.
Köszönjük szépen – todá rábá – á séjnem dánk.
Kérjük a jövőre se feledkezzen meg rólunk!
A 2000. elején benyújtandó (az 1999. évre vonatkozó) SZJA-bevallásban ismét rendelkezhet személyi jövedelemadójának egy százalékáról – felajánlhatja azt valamilyen közcélú szervezetnek. A Chábád Lubavics – Zsidó Nevelési és Oktatási Alapítvány is a támogatható szervezetek között van.
Mindössze annyit kell tennie, hogy a jövedelemadó-bevallási csomagban található „Rendelkező nyilatkozatot” kitölti, beírja alapítványunk adószámát:
és mellékeli a nyilatkozatot adóbevallásához.
Felajánlásával nemes célok megvalósításához, a magyarországi zsidó közösségi élet felvirágoztatásához járulhat hozzá.
A Sátnez fogalom, a gyapjú és a len szálak keveredésének bibliai tilalmára utal, ezeket nem viselhetjük együtt a ruházatunkban.
Ennek a forrása a Tórából ered: „…és kétféléből készült ruhát (sáátnéz), kevert szövésűt ne vegy magadra” (3Mózes 19:19.), „Ne ölts fel kevert szövésű ruhát (sáátnéz), gyapjút és lent együtt” (5Mózes 22:11.)
Az utóbbi időben nem volt, aki Magyarországon ezt vizsgálta volna.
Szekeres Róbertné, textil szakos vegyészmérnök, több mint 10 éves textilipari, mikroszkópos szálvizsgálói tapasztalattal Oberlander Baruch Rabbi útmutatásai alapján vállalja a ruházat minden részét (anyag, cérna, bélés, válltömés) átfogó vizsgálatát.
A Sátnez Laboratórium címe: 1162 Budapest, Jávorfa u. 69.
További információért és időpontért hívja a 405-3972 számot.
Második évnyitó a Pesti Jesiván
Jelentős esemény volt a Pesti Jesiva immáron második évnyitója. A jesiva idei izraeli és amerikai hallgatóit örömmel köszöntették a Jesiva régi tagjai és a meghívott vendégek.
A jesiva magyar hallgatói közül felszólalt Szalay Dávid, Quitt László és Köves Slómo, akik eddigi élményeikről beszéltek és hálájukat fejezték ki a Jesiva iránt, mert lehetővé tette számukra és sok más magyar zsidó fiatal számára, hogy a zsidóságban valóban el tudjanak merülni.
A vendégek közül Tordai Péter, a MAZSIHISZ ELNÖKE, MÉLTATTA AZ IDÁIG MEGTETT UTAT ÉS AZ EREDMÉNYEKET, AMELYEKET A FIATALOK KÉPZÉSÉBEN ÉRT EL A JESIVA. LANCZ TIBOR, A BZSH ELNÖKE, UGYANCSAK DÍCSÉRTE A JESIVA EDDIGI EREDMÉNYEIT ÉS EGYBEN ANNAK A REMÉNYÉNEK ADOTT HANGOT, HOGY A JESIVA HALLGATÓI AZ ITTENI ZSIDÓSÁG SZELLEMI ÉLETÉNEK AKTÍV SEGÍTŐI LESZNEK. A RABBIKART DEUTSCH RÓBERT FŐRABBI ÉS VERŐ TAMÁS RABBI KÉPVISELTE. AZ ORTHODOXIA KÉPVISELETÉBEN RABBI == ROKÉÁCH VETT RÉSZT.
A köszöntők között Náftáli Marrus kántor, a Jesiva hallgatója, kápráztatta el énekével a megjelenteket.
Az évnyitót záró fogadást követően egy videó-összeállítást is láthattak a vendégek a Jesiva tavalyi főbb tevékenységeiről.
Idén a Pesti Jesiva programja igencsak bővült, a részletes programot minden héten a Pesti Est és a Pesti Műsor magazinokban találhatjuk meg.
Ugyancsak újdonság a Jesiva Mechina – Jesiva Előkészítő ahol magyar fiatalok intenzív tanfolyam keretében készülhetnek fel arra, hogy egy izraeli illetve amerikai jesivában folytassák tanulmányaikat (részleteket lásd 11. old.)
Megjelent: Egység Magazin 10. évfolyam 40. szám – 2014. július 30.