Reb Sájele Keresztúrból – mint „egérfogó”

 

Ha nem látom – nem hiszem el. Így is dörzsöltem a szememet, amikor a szkveri chászidok antwerpeni bét-midrásában, az Isabellelei 135 alatt, egy ismerős fényképet láttam a falon, néhány centiméterrel a padló fölött.

Ki ez – törtem a fejemet – nagyon ismerős, de mit keres a földön? A kép nem esett a földre, a falra ragasztották gondos kezek, de majdnem a padló magasságában.

Aztán leesett a tantusz: eszembe jutott, hogy a kép reb Sájele Keresztirert, a legendás bodrogkeresztúri csodarabbit ábrázolja, aki a „magyar” chászid rebbék egyike volt. A kép Magyarországon nagyon ismert; valamikor sok vallásos zsidó család szalonjának falát díszítette, na de mit keres a kép Antwerpenben, a new-yorki központú szkveri chászidok templomában, padlóközelben?

Antwerpenben lévén Peszáchkor, volt időm el-elmélkedni a látottakon. Eszembe jutott, hogy évekkel ezelőtt olvastam Pesten egy antropológiai értekezést reb Sájele koráról, szerepéről, tevékenységéről, stb. Ha jól emlékszem, azt írta ott az értekezés szerzője, hogy reb Sájele nemcsak népszerű, hanem népies rebbe volt, akihez közelről és távolról jöttek hívek és nem hívek, zsidók és nem zsidók, egyszerű parasztok is, akik mindennapi ügyes-bajos dolgaikkal keresték fel és honoráriumként libát, kacsát, szakajtó tojást hoztak neki.

Egyszer – írja a felmérés szerzője, ha jól emlékszem egy hölgy – jött egy őstermelő és panaszkodott, hogy termését tönkreteszik a mezei egerek, akik mindent felfalnak. Reb Sájele – állítólag – azt mondta volna a parasztnak: ne félj semmit, tedd oda a képemet a mező közepébe és az egerek nem jönnek többé. És így is lőn..

Nem vagyok biztos, hogy emlékezetem nem csal. Ha nem és ha a rebbe valóban ezt mondta az illető parasztnak – még mindig rejtély hogyan hatott a fénykép a mezei egerekre, és ha igen, mitől menekültek olyan fejveszetten.

További kérdés: az antwerpeni chászidok is olvasták az említett, Pesten megjelent értekezést?

 

* * *

 

Nem tudtam megállni, hogy meg ne kérdezzek egy helyi chászidot, mire kell vélni a „földhözragadt” fényképet?

Az illető, a Hajdúságban született magyar zsidó, kissé elpirult, mint akit a nagy nyilvánosság előtt elkövetett szellentésen kaptak, és földre, illetve képre sütött szemekkel elmondta: az a hiedelem járja náluk, hogy reb Sájele „használ az egerek ellen”. S mivel itt az utóbbi időben elszaporodtak az egerek (ez igaz, a szomszédos házban, ahol a fiam lakik, szintén fel-feltűnnek a kis rágcsálók, menyem őszinte riadalmára), nem volt mit tenni, csak bevetni a titkos fegyvert és kitenni reb Sájelet, védje meg a chászid stiblit az egerek ellen…

Nem tudtam megállni, hogy ne szégyelljem magam. Olyannyira, hogy meg sem kérdeztem, mennyiben használ a nagyhírű magyar rebbe mint egérfogó az antwerpeni chászidok templomában. A magam részéről megígértem menyemnek – aki nem magyar eredetű és így nem ismeri a matyó chászidizmus pragmatizmusát – ha kiderül, hogy használ, küldök neki egy reb Sájele képet Izraelből. Ha annyira fél az egerektől – ezen aztán ne múljon.

Reb Sájele halálának évfordulója, 1925. Ijár 3., idén múlt hét szombatra esett.

Naftali Kraus

 

Megjelent: Gut Sábesz 6. évfolyam 28. szám – 2015. május 22.

 

Megszakítás