Katonadolog: avagy mi fáj a vallásos katonáknak?

Diákok, akik teológiát tanulnak – az egész világon fel vannak mentve a katonai szolgálat alól. Izraelben is sok ezer azon ifjak száma, akik jesivai tanulmányaik miatt és alapján halasztást kapnak a 18 éves kortól kötelező katonai szolgálat alól. Ezt évről-évre megújítják azáltal, hogy a teológiai főiskola, vagyis jesiva hivatalosan igazolja: az illető ott tanul és nem csinál semmi mást, vagyis tanulmányainak szenteli életét – Toráto umnuto – magyarra fordítva: “Tóratanulás a szakmája”.
A felmentést, illetve halasztást nyerő ifjak egyrészt valóban éjt nappallá téve tanulnak, hogy rabbik, vallási bírók, jesiva-vezetők, illetve Tóramásolók legyenek – másrészt nem-igen akarnak bevonulni a szekuláris, permisszív hadseregbe, ahol a mindennapi életmód minden csak éppen nem vallásos. (Izrael az egyetlen ország a világon, ahol nők kötelező katonai szolgálatot teljesítenek.)
Az így keletkező állandó jellegű feszültséget növeli egy további jelenség. Ez a “kombinált katonaság”, illetve “kombinált jesiva” léte és jelenléte az izraeli valóságban. Ezek azok a moderáltan vallásos, de igencsak hazafias körök, akik azt tartják, hogy a katonai szolgálat – vallási szempontból! – nem kevésbé fontos, mint a jesivában-tanulás. Ezek – évekkel ezelőtt – elérték, hogy a hadsereg beleegyezett egy közbülső megoldásba. A megoldás – heszdér alapján a csoportosan behívott fiatalok négy éves szolgálatot teljesítenek – szemben a három éves általános hadkötelezettséggel. Ebből a négy évből másfél évet kemény katonai kiképzéssel és harci tevékenységgel töltenek el, míg a fennmaradó két és fél évet a jesivában töltik és Talmudot tanulnak.
Ezen ifjak – akik önként választják ezt a nehéz és hosszú szolgálatot – rendkívül magas motivációval rendelkeznek, és a hadsereg nagyra értékeli önkéntes tevékenységüket, miután nem élnek a felmentési lehetőséggel.
Most ezen katonák szellemi vezetői – rabbik és jesiva-vezetők – nyílt levelet tettek közzé, amelyben a hadsereget azzal vádolják, hogy lehetetlenné teszi a vallásos bócherek katonai szolgálatát – elsősorban az elviselhetetlen permisszív, erkölcstelen légkör miatt.
A panasz fő pontjai:
* A katonáknak biztosított kóser koszt nem áll az elvárt szinten.
* Gyakran fordul elő, hogy szombatszegésre kényszerítik őket akkor is, amikor ez – a Háláchá szemszögéből nézve – fölösleges és így tilos.
* Többször előfordult, hogy gyakorlatozás közben arra kényszerítették őket, hogy a hagyományos fejfedőt – kipá – levegyék. Ebben súlyos lelkiismereti kényszert látnak.
* Kényszerítik őket, hogy a kötelező sport-tevékenység női sport-instruktorok vezetésével történjék. Ezek shortban és feszes blúzban jelennek meg…
* Katonalányokkal közös gyakorlatozás során a fiúknak hátukon kell cipelni a kvázi sebesült lányokat és elsősegély gyakorlatozás keretében szájról-szájra mesterséges légzést gyakorolni.
Az említett panaszok arra vezethetnek, hogy megszűnik a jesivanövendékek katonai szolgálata – ami ezidőszerint önkéntes.
A hadsereg szóvivője cáfolta a fenti vádakat. Egyes rabbik elítélték a nyílt levelet, mondván, hogy a felmerülő problémákat nem a nagy nyilvánosság előtt kell megtárgyalni.

Félmillió dollár a Chátám Szofér elhanyagolt sírjának rendbehozatalára

Az egész világról zarándokolnak magyarajkú zsidók a szlovák köztársaság fővárosába, Bratiszlavába, vagyis a mi régi jó Pozsonyunkba, hogy ott Mose Szofér rabbi, a világhírű Chátám Szofér sírjánál ájtatoskodjanak. A 150 évvel ezelőtt élt Szofér rabbi, a magyar zsidóság nemzetközileg is ismert és elismert szellemóriása volt és dinasztiája, illetve ük és szépunokái a mai napig is vezető szerepet töltenek be, mind Izraelben, mind a világzsidóság életében.
Ez nem jelenti azt, hogy aki sírjánál imádkozik az ne érezné úgy, naponta többször, mintha egy vonat dübörögne a feje felett. Ugyanis az alacsonyan fekvő sírboltra néhány évtizeddel ezelőtt beton tetőt építettek és rá pedig vasútvonalat. Így a sírbolt a föld alá kényszerült, fölé pedig egy vasúti csomópont.
Az elviselhetetlen helyzet orvoslására nemzetközi zsidó mentőbizottság alakult, melynek tagjai megkeresték a pozsonyi városházát. Itt szíves fogadtatásra találtak. Igen, tudják ki volt Rabin Szófer, a turisztika pedig igen fontos és így a városháza hajlandónak mutatkozott lépni az ügyben.
Igen ám, de közben municipális választásokra készült Bratiszlava és még mielőtt bármi is történhetett volna – megbukott a polgármester. A mentőbizottság összeült és elhatározta, hogy felkeresi az új polgármestert, Józef Moravtsikot, és megkéri folytassa elődje irányvonalát, a síremlék restaurálása és a vasútvonal arrébb helyezése dolgában. Az Ábrahám Cohen vezette delegációt nagyon szívesen fogadták Pozsonyban, miután kiderült, hogy az amerikai rabbi a háború alatt ezen a környéken partizánoskodott.
Az új polgármester szívélyesen fogadta a zsidókat, “akik hajlandók áldozatot hozni őseik sírjának ápolásáért”, és közölte, hogy teljes egészében magáévá teszi elődje álláspontját, ami a hajlandóságot illeti a sír restaurálására, valamint azt, hogy “bocsánatot kért a zsidó néptől, amiért ez nem történt meg eddig”. De – tette hozzá – a városháza deficites, nincs pénze. Ennélfogva csak abban az esetben hajlandó a munkát elvégezni, ha a zsidók szereznek neki egy fél millió dolláros kölcsönt – ennyibe fog ugyanis kerülni a felújítás és a vasút áttétele néhányszáz méterrel arrébb.
Az ügy most ott tart, hogy világszerte gyűjtés folyik Szofér rabbi sírjának megmentésére. Ha a vasúti síneket és a közelben lévő állomást arrébb teszik, megnyitják a betonfedelet; a sír napvilágra kerül és az ájtatoskodó feje fölött már nem zakatol a vonat.
Ámen.

Megjelent: Gut Sábesz 6. évfolyam 24. szám – 2015. március 21.