HÉTRŐL – HÉTRE

 

Ne haragudj!…

    “És a vétekáldozati bakot igencsak kereste Mózes és kiderült, hogy elégették. És megdühödött Mózes Áron maradék fiaira, Elázárra és Itámárra, és mondta nekik: » Miért nem ettétek meg a vétekáldozatot a szent helyen? Hiszen a legszentebb az; és azért adta nektek azt [az Örökkévaló], hogy azt terhelje a közösség vétke és engesztelést szerezzen értük az Örökkévaló színe előtt?« ” (3Mózes 10:16-18.).

Első olvasásra módfelett érthetetlennek tűnik ez a rész, még ha ismerjük is az előzményeket és tudjuk Áron válaszát, aki fiai helyett próbálta Mózes haragját lecsillapítani. Tulajdonképpen nem is a haragot kiváltó epizódról akartunk most beszélni, hanem magáról a haragról; miként vélekedik a zsidóság a haragról, mint olyanról.

Az előzmények dióhéjban:

Áron főpap két fia, Nádáv és Ávihu, “idegen tüzet” visz be a Szentélybe ezért meghalnak; “isteni tűz” emészti el őket. Apjuk és két testvérük gyászolják őket és nem esznek az aznap bemutatott vétekáldozatból. Mózes ezért haragra gerjed, és szemrehányást tesz nekik. .

A hagyományos Tóra magyarázók szerint Mózes haragja miatt nem látott tisztán, és elfelejtette azt a korábban általa közölt és magyarázott halachát, hogy a gyászolóknak nem szabad enniük a Szentélyben bemutatott áldozatokból.

A Midrás szerint Áron megmagyarázta testvérének, hogy “ma halt meg két fiam, Nádáv és Ávihu, hogyan ehettem volna a bemutatott áldozatból, ami szent, és abból gyászolónak nem szabad ennie?! “Ha én ma a vétekáldozatból eszem, jónak látta volna ezt az Örökkévaló? Amikor ezt hallotta Mózes, igazat adott neki!” (uo. 19-20.).

Amikor Mózes meghallotta Áronnak az ő dühös kérdésére adott logikus válaszát, nemcsak, hogy – négyszemközt – igazat adott neki, hanem “az egész táborban kihirdette, mondhatnánk kidoboltatta, hogy “tévedtem a halachában, és Áron, a testvérem, megtanított engem, és kijavította tévedésemet! (Smot rábá 13:1.).

* * *

A hagyományos források azt vizsgálják, mi történik egy emberrel, ha nem képes indulatain uralkodni. Bölcseink a haragot, az indulatkitörést az egyik legrosszabb tulajdonságnak tartották, és egyértelmű szavakkal bélyegezték meg. A harag elvakítja az embert, és elhomályosítja értelmét, olyannyira, hogy bölcseink szerint “Ha egy ember haragra gerjed – ha bölcs, akkor esze elhagyja őt, ha próféta, akkor a prófécia távozik tőle” (Pszáchim 66b.). Másutt azt írja a Talmud, hogy “ha valaki haragos természetű – még ha az égben elrendeltetett is, hogy nagy ember legyen – elveszti nagyságát”. Egy másik Talmud-bölcs gyakorlati büntetést helyez kilátásba a haragvóknak: “Aki haragszik – elfeledi, amit tanult, és a végén elbutul, és tudvalevő, hogy [aki haragszik, annak] hibái és vétkei számosabbak, mint érdemei!” (Nedárim 22a.).

A Zóhár egyenesen odáig megy, hogy a haragot a bálványimádással hozza összefüggésbe, mondván: “Aki haragot tart, az olyan, mintha idegen istent imádna” (Zohár, Korách, 179a.).

* * *

Az itt elmondottakból persze nem szabad arra következtetni, hogy Mózes lobbanékony, hirtelenharagú ember volt. Ahogy a Tórából kitűnik, a házsártos, állandóan panaszkodó néppel szembeni viselkedése inkább arra mutat, hogy nagyon is béketűrő volt. Néha azonban kijött a sodrából, amikor számára elviselhetetlen fokú értetlenséggel találkozott.

A Midrás feljegyez több olyan esetet, amikor Mózest elfutotta a méreg, és emiatt tévesen ítélte meg az adott helyzetet. Ezek egyike a fenti, amikor Áron és fiai ellen gerjedt haragra.

* * *

Egy másik eset a Pörlekedés Vizénél történt. Ott is annyira felizgatta Mózest a hálátlan, megállás nélkül panaszkodó és zsörtölődő nép, hogy azt mondta nekik: “Halljátok ti lázadók! Hát ebből a sziklából fakasszak nektek vizet?” (4Mózes 20:10.), majd nagy haragjában a sziklára ütött, ahelyett, hogy szólt volna hozzá, hogy íly módon fakasszon vizet a pörlekedő népnek. Mózes büntetése nem maradt el; emiatt nem adatott meg neki, hogy a népet bevezesse az Ígéret Földjére.

Egy harmadik eset a midjaniták ellen indított büntető hadjárat során történt. Itt azt olvassuk, hogy Mózes megharagudott az expedíciós hadsereg vezetőire (uo. 31:14.), és súlyos szemrehányást tett nekik a foglyul ejtett midjanita nőkkel kapcsolatban. S “mivel dühbe gurult, tévedésbe esett, és elfelejtett egy sor Halachát, amik az idegenektől zsákmányolt edények tisztításával kapcsolatosak”. Itt ugrott be helyette Elázár, a kohanita (Áron egyik fia), és megadta a szükséges utasításokat.

Még egy alkalommal találkozunk a haragra gerjedő Mózessel, amikor figyelmezteti a népet, hogy a naponta hulló mannát ne hagyják meg másnap reggelre (hisz másnap újra lesz friss manna), “de nem hallgattak Mózesre, és egyesek meghagytak belőle reggelig, és az megbüdösödött, és megharagudott rájuk Mózes” (2Mózes 16:20.). Itt is hozzáteszi a Midrás, hogy “mivel haragudott, elfelejtette mondani nekik, hogy pénteken dupla adagot szedjenek, két ómernyit fejenként. S amikor mentek pénteken szedni, dupla mennyiséget találtak, és a törzsek vezetői emlékeztették Mózest arra, amit az elfelejtett…” (Smot rábá 25:10.).

* * *

Egy midrási forrás szerint volt egy íratlan “megállapodás” az Örökkévaló és Mózes között, hogy amikor az egyik haragszik a népre, a másik megbékíti őt – és fordítva. Így sikerült Mózesnek leszerelni az isteni haragot több ízben is, amikor a nép vétkezett.

A Talmud szerint az embert három dologról lehet megismerni viselkedése alapján (Éruvin 65b.):

– a poharáról (vagyis hogyan viselkedik, ha kissé a pohár fenekére néz).

– a zsebéről (fukar-e, vagy bőkezű; ad-e cödákát, vagy sem).

– a haragjáról (vagyis hogyan és mennyire lehet kihozni béketűréséből).

A három szó héberül hasonló hangzású (kosz, kisz, káász) – ezért említi együtt őket a Talmud-bölcs.

A Zsoltárokra írott Midrás (Jálkut Thilim) érdekes pszichológiai megállapítással szolgál a haragot és a béketűrést illetően: “»Miért izgultak a népek?« (Zsoltárok 2:1.). Mondá rabbi Simon: Ha egy ember csak annyit talál mondani barátjának: miért tettél így és így – az rögtön megharagszik rá. De az igaz emberek, bár megállás nélkül ostromolják az Örökkévalót a zsidók érdekében, mégsem kapnak büntetést, mert nem maguknak kérnek, hanem Izrael fiainak…”.

Naftali Kraus

Megjelent: Gut Sábesz 1. évfolyam 26. szám – 2014. július 28.