HÉTRŐL – HÉTRE

 

ÁCHRÉ-MOT: Az elrettentő példa

    “Szólott az Örökkévaló Mózeshez: Beszélj Izrael fiaival és mondd meg nekik, hogy én vagyok az Örökkévaló, a ti Istenetek. Ne cselekedjetek [ne viselkedjetek] úgy, ahogy Egyiptomban szokás, ahol laktatok. És ne cselelekdjetek úgy, ahogy Kánaán földjén szokás, ahová beviszlek benneteket. Ne kövessétek szokásaikat” (3Mózes 18:1-3.).

Ebben a szakaszban igen sok tevőleges parancsolat és utasítás van, melyek az élet különböző szakaszaira vonatkoznak. Az idézett versek azonban tiltó parancsok, de nem részletezik a tilalmakat, csak nagy általánosságban beszélnek azokról. Az ezután következő versek a vérfertőzés különböző válfajait tiltják; felsorolják azokat a – közeli – családtagokat, akikkel tilos összeházasodni, illetve szexuális kapcsolatot létesíteni. Utána a különböző fajtalankodó aberrációkat említi a Tóra, majd így összegez:

“Ne tegyétek magatokat tisztátalanná mindezzel, mert azok a népek tették magukat mindezekkel tisztátalanokká, amelyeket kiűzök előletek … ne kövessétek el ezeket az utálatos dolgokat … ne hányjon ki titeket is a föld, ha tisztátalanná teszitek, ahogy kihányta az az előttetek lévő népeket…” (Uo. 24-29.).

Mik voltak azok a förtelmes dolgok, amelyek az ókori egyiptomiaknál kötelező jellegű szokásnak számítottak? Az Írás jelzése szerint mindenféle förtelmes fajtalankodás, aminek az egyiptomiak “vallási” színezetet adtak.

Részleteket a Midrásban találunk. Itt Egyiptom és Kánaán elrettentő példái minden förtelmükben jelentkeznek, olyannyira, hogy láthatjuk, korunk “modern” kicsapongásai nem újítanak semmit, csupán halvány visszfényei annak, amivel őseink találkoztak az ókori Egyiptomban. A Szifrá szerint nem volt még egy nép, amely annyira romlott lett volna, mint az ókori Egyiptomiak:

“Mit tettek?” – kérdi a Szifrá , majd tömören válaszol – “A férfiak férfiakat, a nők nőket »vettek feleségül«; egy férfi elvett egy nőt, annak lányával együtt; egy másik nő két férfihez »ment feleségül«…” (Szifrá dbé Ráv 132:8.).

* * *

Érdekes és megdöbbentő, hogy az említett nemtelen és természetellenes dolgok Egyiptomban mint az állam törvényei jelentkeztek, és ily módon azoknak hivatalos jellegük volt – egy kultusz szerves részét képezték.

D.C. Hoffman a Leviticusra írott kommentárjában azt mondja, hogy a Tóra nem részletezi a perverz egyiptomi viselkedési normákat, mert azok nagyon is jól ismertek voltak az onnan nemrég kiszabadult zsidók előtt. Nem hiába töltöttek 210 évet a “vendégszerető” Egyiptomban. “Ezek alacsonyrendű állati normák voltak, amelyek az embert állati szintre, vagy még az alá süllyesztették”. Bizonyítékként Hoffman bizonyos állatok istenítését említi, ami az egyiptomi kultuszban fő szerepet játszott.

* * *

Figyelemreméltó az is, hogy a szakasz, amely a tiltott házasságokat részletezi, egy füst alatt említi a különböző rokonházasságok tilalmát egyrészt a férjes asszonnyal folytatott viszony tilalmával, másrészt pedig a szodomita animalitás beteges formáival.

A szerves kapcsolatot a pogányság megjelenési formái és a fajtalan perverzitás között, nem a Tóra “találta ki”. Ezek jelen voltak az ókori társadalmakban, amelyek a “templomi prostitúciót” szentté nyilvánították. Erre utal a héber kdésá kifejezés, amely oltári prostituáltat jelent. Az oltári prostituáltak, férfiak és nők egyaránt, az Astarte kultusz templomaiban “dolgoztak”, és “szent” keresményük egy részét, nagy részét a kultusz papjainak adták. Az oltári prostitúciót a Tóra külön parancsolattal tiltja, “Lo tihje kdésá mibnot jiszráél völo jihje kádés mibné jiszráél” (5Mózes 23:18.). Az IMIT szemérmesen “szentelt nő”-nek fordítja a “kdésá” szót, mind itt, mind a Jehuda-Támár affér leírásánál (1Mózes 38:21.), míg a közönséges prostituáltat jelző z.n.ó. igét “parázna nő”-nek fordítja.

* * *

Az, hogy a Tóra ekkora teret szentel a jelenség elítélésének és tiltásának, kétségtelenül arra mutat, hogy Egyiptom – az elrettentő példa – nem maradt hatás nélkül az ott évszázadokat eltöltő zsidókra. A Midrás több helyütt említi, hogy az egyiptomi kivonulás során, az angyalok több ízben állították, hogy a kivonuló héberek nem jobbak, mint az őket üldöző egyiptomi hadsereg, mivel “mind ezek, mind azok bálványimádók” (Jálkut Reuvéni, Bösálách és Smot rábá 21.). Amit a Midrás burkoltan hoz tudomásunkra, azt Ezékiél próféta nyíltan és egyértelműen kimondja:

“Így szól az Örökkévaló Isten: mikor kiválasztottam Izraelt, fölemelt kézzel tettem esküt Jákob háza ivadékainak. Megismertettem magam velük Egyiptom földjén … Akkor ezt mondtam nekik: Vessétek el mindnyájan szemetek elől a förtelmes bálványokat, ne tegyétek magatokat tisztátalanná Egyiptom bálványisteneivel … de engedetlenek voltatok velem szemben és nem akartatok hallgatni rám. Senki sem vetette el szeme elől a förtelmes bálványokat és senki sem hagyta el Egyiptom bálványisteneit – – -” (Jechezkél 20:5-8.).

A hagyomány szerint Áron (Mózes testvére) volt az – még Mózes megjelenése előtt– , aki Egyiptomban prófétaként figyelmeztette a népet, ne essenek az egyiptomi bálványkultusz bűvkörébe. A Midrás szerint “több mint 800 évig el volt rejtve ez a prófécia, mígnem jött Jechezkél és felfedte, mennyire hatott Jákob házára az egyiptomi pogány kultusz”.

Naftali Kraus

Megjelent: Gut Sábesz 1. évfolyam 30. szám – 2014. július 30.