HÉTRŐL – HÉTRE
 

A “vakító” megvesztegetés

“Ha hamis tanú támad valaki ellen, hogy az igazságtól eltérőt valljon ellene, akkor álljon a két férfiú, akik között a pör van az Örökkévaló színe elé, a papok elé és bírák elé, akik abban az időben lesznek. És ha gondos vizsgálatot végeztek a bírák, és íme hazug tanú a tanú, hazugságot vallott testvére ellen. Akkor úgy tegyetek vele, amint szándékozott tenni testvérével, és pusztítsd ki a rosszat közüled.” (5Mózes 19:16–19.)

Szakaszunk lerakja a zsidó jogrendszer alapjait. Bírákat kell kinevezni minden városban, akik a Tóra alapján bíráskodnak és függetlenek a mindenkori uralkodótól, legyen az király, vagy nagy tekintélyű törzsfőnök, akit az egész nép elfogadott és akinek diktatórikus hajlamait, ha voltak ilyenek, szintén a Tóra szabályozta, illetve nyirbálta.

Nemcsak bírákat kell kinevezni, mondja Mózes, hanem rendőröket is, akik a megfelelő karhatalom alkalmazásával foganatosítják a bírák ítéleteit. A legfontosabb azonban az, hogy csak a megfelelően bizonyított és szavahihető tanúk által támogatott vádirat esetében lehetett a zsidó törvények értelmében elmarasztaló ítéletet hozni. A tanúk nagyon fontosak, a bíráknak “gondos vizsgálatot” kell végezni, és a tanúk kihallgatása során megpróbálni őket meghazudtolni. Ha valakit hamis tanúzáson értek tetten – akkor büntetésül azt kapta, amit a vádlott kapott volna. Ha valakit tehát megrágalmaznak és olyan vétket akarnak a nyakába varrni, amiért halálbüntetés jár, akkor a hamis tanúknak kell meghalniuk a megrágalmazott helyett.

* * *

A hamis tanúnál talán csak a hamis próféta rosszabb. Az első csak egyetlen egyént tehet tönkre hamis tanúskodásával, míg az utóbbi az egész népet romlásba viheti. A hamis tanút könnyebb felismerni, leleplezni, mint a hamis prófétát, aki Isten nevében beszél.

A Tóra itt több ismertető jelet ad arra nézve, mikor hamis a próféta és miről lehet felismerni. Elsősorban arról, ha olyan dolgot mond vagy olyan utasítást ad, ami ellenkezik a Tóra betűjével vagy szellemével. Ugyanis még a valódi, isteni sugallattól vezérelt prófétának sincs joga jottányit is változtatnia a Tóra előírásain, kivéve egyes rendkívüli eseteket, amikor ideiglenes jelleggel a próféta adhat olyan utasításokat, illetve tehet olyan dolgokat, amelyek ellenkeznek a törvény betűjével. Ilyen volt például Élijáhu (Illés) próféta esete, aki a Kármel hegyen mutatott be áldozatot, hogy a pogány Báál prófétákkal leszámoljon, pedig ez tilos volt, mert amikor a Szentély fennállott, nem volt szabad áldozatot bemutatni Jeruzsálemen kívül.

Egy távolabbi jelet is ad az Írás, amiből következtetni lehet a próféta igaz vagy hamis voltára: ha a jövőre nézve jövendöl valamit az Isten nevében, és valóban megtörténik az, amit előre megmondott, akkor valószínű, hogy igaz prófétáról van szó, aki isteni ihlettől vezérelve mondta, amit mondott. Ha nem – akkor álprófétáról van szó.

Ez történt például az első Szentély pusztulásakor, amikor egy Chánánjá ben Ázor nevű álpróféta azt jövendölte, hogy a templom edényei rövidesen visszatérnek a babilóniai fogságból, míg Jeremiás a Pusztulás, a churbán prófétája, kétségbeesetten kiáltotta, hogy még a megmaradt szent edények is Babilóniába kerülnek, amikor Cidkijáhun királlyal véget ér az utolsó zsidó királyság.

* * *

A próféták kora folyamatos küzdelem volt az álpróféták ellen. Ezek rendszerint arról voltak felismerhetők, hogy a király, az uralkodó kegyeit keresve azt mondták, amit a despota hallani akart. A királyság korában – amikor a főpap befolyása csekély volt, és a Tóra-bölcsek nem élvezték azt a népszerűséget, ami a második templom idején osztályrészük volt – a próféták voltak az elnyomó, bálványkultuszt bevezető királyok egyetlen ellenzéke, és mint ilyenek, nemegyszer életüket veszélyeztették és börtönbe kerültek, mert az isteni igét terjesztették.

* * *

“Ne ferdítsd el az ítéletet … és ne fogadd el a megvesztegetést, mert a vesztegetés elvakítja a bölcseket és elferdíti az igazak szavait” (5Mózes 16:18-19.).

Már a Talmud is részletezi a vesztegetés hatását a bírákra, még ha azt nem is tudatosan követik el. Sokszor előfordult, hogy egy bíró, dáján, azáltal, hogy ismerte a egyik felet, vagy egykoron valami csekélységet kapott ajándékba tőle, kizárta magát az ítélkezésből.

Amikor az aptai rabbi még Kolbuszovban működött rabbiként, egyszer egy fontos Din Tórában – perben – működött közre. Az egyik peres fél azonban, előbb az egyik bírót, majd a másikat is megvesztegette. A rabbi azonban mindent elkövetett annak érdekében, hogy az ítélet igazságos legyen, a halacha előírásait betartsák.

A megvesztegetett bírák ekkor azt tanácsolták annak, akinek a javára szerettek volna dönteni, hogy próbálja a rabbit is megvesztegetni. De miként lehet ezt végbevinni az aptai Ohév Jiszráéllal?

Végül az az ötletük támadt, hogy titokban, a rabbi zsebébe csempésznek egy nagy összeget.

Másnap, amikor a tárgyalás folytatódott, a rabbinak az az érzése támadt, hogy eddigi véleményével ellentétben, az eddig vesztesnek tartott félnek van igaza. Hirtelen félbeszakította a tárgyalást, majd egész éjjel imádkozott és azon könyörgött, hogy Isten világosítsa meg elméjét és legyen képes igazságos ítéletet hozni.

Eltelt néhány nap, mígnem egyszer benyúlt kabátja zsebébe, ahol megtalálta a sok pénzt. Ekkor vált világossá előtte a megvesztegetés ereje. Anélkül, hogy tudott volna róla, pusztán a tény, hogy egyáltalán megpróbálták, már ez is elegendő volt ahhoz, hogy hatást gyakoroljon az emberre…

Naftali Kraus

Megjelent: Gut Sábesz 1. évfolyam 48. szám – 2014. augusztus 5.