HÉTRŐL – HÉTRE
 
A munkás fizetése

    “Ne gyötörd a szegény bérmunkást, akár testvéreid, akár a jövevények közül való, akik országodban vannak… Aznap add meg bérét, és ne menjen el fölötte a Nap, mert szegény ő, és az (a bére) után vágyódik lelke, nehogy ellened kiáltson az Örökkévalóhoz, és vétek legyen rajtad… Ne rövidítsd meg a jövevény (idegen ember) jogát, sem az árváét, és ne vedd zálogba az özvegy ruháját…” (5Mózes 24:14–17.)

A Tóra törvényei között előkelő helyet foglalnak el a társadalmi egyenlőséget és igazságosságot célzó rendelkezések. A magántulajdon elvének elismerése mellett már láttuk, hogy a Smitá- és a Jóbel-év rendelkezései megakadályozták egyrészt a nagy latifundiumok létrejöttét, másrészt a földhözragadt szegényréteg kialakulását. Szakaszunkban a Tóra többek között a bérmunkások fizetésének visszatartása ellen emel szót, és ezzel – mint sok más szociális törvénnyel – megelőzi a húszadik század modern törvénykezését. A Tóra a napi fizetéses béresekről beszél. Természetes, hogy aki havi fizetést kap, annak a hónap végén, illetve a jövő hó elején kell fizetni.

Ugyanebben a szakaszban ismétli meg Mózes mesterünk a kamatszedés tilalmát és a zálogosítás szabályozását. Szabad kölcsön fejében zálogot venni, de ezt tapintatosan kell tenni, és a létfenntartáshoz szükséges tárgyakat (mint például a takaró) esetenként vissza kell adni. Itt a Tóra a tapintatosság iskolapéldáját nyújtja, amikor megtiltja a hitelezőnek, hogy az adós házába bemenjen zálogért. “Kint állj meg, és az akinek hitelezője van, az hozza ki neked a zálogot az utcára” (uo. 10–11.).

Miután a munkásnak nemcsak jogai, hanem kötelességei is vannak, a Tóra azt is előírja, hogy a munkás “teljes erejével” dolgozzon (Midrás Hágádol).

Maimonides, híres művében a Misné Torában kifejti: miként a Tóra figyelmezteti a munkaadót, hogy ne használja ki a munkást (ne rabolja el a bérét) és ne tartsa vissza fizetését, ugyanúgy kötelezi a munkást is arra, hogy ne csapja be munkaadóját (ne rabolja el idejét), ne lopja a napot, hanem figyeljen a munkaidőre és teljes erejével dolgozzon (a bérmunka törvényei, 13:7.). Idézi Jákob ősapát, aki azt mondta feleségeinek, Ráchelnek és Leának:”…hiszen teljes erőből dolgoztam apátoknak (Lábánnak)”.

A háláchá egy további klauzulával védi a munkaadó érdekeit. E szerint nem biztos, hogy a dolgozónak mindig igaza van. A fizetés visszatartásának szigorú tilalma csak abban az esetben érvényes, ha a felek nem egyeztek meg másként. Ha a munkás beleegyezett abba, hogy ne naponta fizessék ki a bérét, annak ellenére, hogy napszámos, akkor a pénz, a munkáltatójánál “kölcsön” van.

* * *

Itt is említi a Tóra az özvegyek, az árvák és az idegen jövevények jogait. Az ottfelejtett kéve, a learatott szántóföld szegélye, a le nem kaszált búza – mindez az elesettebb társadalmi osztályokat illette jog szerint. Mivel azonban az ottfelejtett kéve micvéjét nem lehetett előre megfontolt szándékkal teljesíteni (mert akkor már nem “feledékenységről” van szó), az egyik Talmud-bölcsről, Cádok rabbiról feljegyezték, hogy állandóan azon bánkódott, hogy nem tudja ezt a parancsolatot teljesíteni. Míg csak egyszer valóban kint felejtett a földjén néhány kévét, s ennek úgy megörült, hogy nagy ünnepséget rendezett…

* * *

Szakaszunk szabályozza a zsidó házasság, illetve válás törvényeit. A Tóra elismeri a válás lehetőségét, nem láncolja egymáshoz a sikertelen házasságok szenvedő feleit egy életen át. A házasság szent kötelék, de indokolt esetben felbontható.

Ami az indokot illeti, a Tórában említett “erkölcstelenség” (“ervát dávár”) Sámáj iskolája értelmezése szerint valóban erkölcstelenséget jelent. Ebben az esetben a férj – ha hűtlenségről van szó – köteles elválni feleségétől, és nem áll módjában megbocsátani neki. Hilél iskolája kiterjeszti a fogalmat minden olyan dologra, ami a házasság harmóniáját megzavarja (“még ha odakozmálta az ebédjét, az is válóok”). Akiba rabbi ehhez hozzáteszi: “ha szebbet talált nála (feleségénél), akkor is elválhat.” Maimonides és a későbbi magyarázók szerint a nő is kezdeményezheti a válást, azzal az érvvel, hogy “undorodom tőle és nem tudok vele élni”. Maimonides ezt azzal indokolja, hogy “nem lehetséges az, hogy Izrael lányai, mint foglyok legyenek férjüknél”.

A zsidó válás egyik jellemzője, hogy a háláchá szigorúan tiltja, hogy a házasságtörő férfi elvegye a házasságtörő nőt. Ha csalárd módon létrejön egy ilyen házasság, azt fel kell bontani.

* * *

A zsidó törvény szerinti válási egyik alapfeltétele a get – a válólevél, mely a házasság kötelékéből felszabadítja a feleket. Bíróság előtti polgári válás nem érvényes a zsidó törvények értelmében, és az a nő, aki a polgári jog szerint elvált, de nem kapott szabályos getet, az a háláchá szerint továbbra is férjes asszonynak számít. Ennek súlyos következményei vannak, ha újból férjhez megy és gyerekei születnek, akik a zsidó törvények értelmében törvénytelenek (mámzér). E probléma főleg ott merül föl, például Amerikában, ahol a zsidók nagy része hagyományos módon házasodik, vagyis szabályos chupát állít, rabbival stb., de csak kis részük válik el a vallásos követelményeknek megfelelően, és így sok elvált asszony továbbra is férjes asszonynak számít.

Naftali Kraus

Megjelent: Gut Sábesz 1. évfolyam 49. szám – 2014. augusztus 5.