HÉTRŐL – HÉTRE

HÉTRŐL – HÉTRE

BÖHÁÁLOTCHÁ: 70 öreg zsidó

    „Ekkor Mózes ezt mondta az Örökkévalónak: Miért tettél szolgáddal ilyen rosszat: miért nem vagy jóindulattal hozzám, miért raktad rám az egész nép terhét-gondját?… Nem bírom én egyedül vinni az egész népet, mert ez túl nehéz nekem… [Erre] azt mondta az Örökkévaló Mózesnek: Gyűjts össze hetven férfit Izrael vénei közül, akikről tudod, hogy ők a nép elöljárói és vezetői és vidd oda őket a Találkozás Sátrához… és én leszállok és beszélek veled ott és elveszek a szellemből, ami benned van és nekik is adok belőle, hogy viseljék veled együtt a nép terhét és ne te viseld egyedül…” (4Mózes 11:11-18.).

Ez úgynevezett „vezetési krízis”, egyike a tíz megkísértésnek, amikkel a zsidó nép a pusztaságbeli vándorlás során, kimerítette az Istenkísértés minden fajtáját. Mózesnek már elege van: annyit szekálják, ilyen-olyan mondvacsinált vagy valódi okokból, hogy már nem bírja. Legyen egy vezetőség, egy képviselet, egy parlament, vagy amit akartok, csak ne állandóan neki kelljen mindennel foglalkoznia.

Nem is olyan régen – a már kinevezett Mózes apósa, Jitró tanácsára vezető testületet hozott létre, melynek bírói és rendfenntartói jogkört biztosított (2Mózes 18:13-26.), tehát nem volt egészen „egyedül”. Azonban, mivel az Írás nem is említi azokat az „ezredeseket”, „századosokat”, és „tizedeseket” – nagyon valószínű, hogy jog- és hatáskörük igen alacsony szinten mozgott, hiszen Mózes már eleve magának tartotta fenn a jogot, hogy a „nehéz ügyekkel” foglalkozzon. És mivel zsidóknál rendszerint minden ügy „nehéz” – nem csoda, hogy a kinevezett „kisbírók” általában munka nélkül voltak, vagy ha nem, akkor csip-csup ügyekkel foglalkoztak.

Az Írás szerint Mózes maga választotta ki a hetven öreget, akik aztán felsorakoztak a Hajlék bejárata előtt, ahol Isten megjelent felhőben és „elvett” Mózes szelleméből, hogy azt a vénekre testálja. Ezek pedig elkezdtek „prófétálni”.

A kiválasztottak kilétére abban a néhány szóban található utalás, amelyben az Írás jellemzi őket, illetve ami a kinevezésükre, kiválasztásukra adott utasításban foglaltatik: „Gyűjts össze hetven férfit Izrael vénei közül, kikről tudod, hogy ők a nép elöljárói és vezetői…”. Tehát, ők már ismert vezetők voltak, legalábbis Mózes ismerte őket.

(A Sotrim kifejezés ne tévesszen meg bennünket. Ez a modern héber nyelvben rendőrt jelent, de itt – másutt is a Bibliában, felügyelőnek, elöljárónak, adminisztrátornak fordítjuk. Rendszerint együtt jelenik meg a bírákkal (5Mózes 16.) – Softim vösotrim = bírák és felügyelők. Ezek az utóbbiak rendszerint kivitelezik a bírák ítéleteit és érvényt szereznek a törvénynek.)

Joggal kérdezhetjük, kik voltak a testület tagja, és hogy működtek – eddig – vezetői, illetve elöljárói funkcióban?

A Midrás szerint már Egyiptomban annak idején is működött egy önkéntes vezetői testület, egyfajta népképviselet, amely az elnyomott hébereket képviselte (Judenráth?) a hatóságok felé. Ezek voltak „Izrael vénei”, akikhez Mózes első küldetése szólott. Amikor az elnyomás elkezdődött és Fáraó bevezette a héber törzsek kötelező munkaszolgálatát, kineveztek héber munkafelügyelőket, akik a hatóságok felé voltak felelősek a kiszabott téglamennyiség előállításáért. Amikor hiányzott a mennyiség – az egyiptomi hajcsárok és robotfelügyelők, ezeket a héber munkafelügyelőket verték és kínozták: őket tették felelőssé a hiányért.

Ezek szerint már Egyiptomban is megvolt a vezetés magva: egyrészt a „Vének Tanácsa”, másrészt a felügyelők.

Hová lettek ezek? Tánchumá Midrása szerint a „Vének” ellenezték az aranyborjú készítését és imádását és a csőcselék megölte őket, Churral, Mirjám fiával együtt. „Később, amikor Isten megbocsátotta nekik az aranyborjú vétkét, azt mondta Mózesnek, hogy nevezzen ki 70 vénet, azok helyett, akik életüket adták Neve megszentelésért” (Tánchumá, Böháálotchá, 18.).

Ugyanazon forrás egy más verziót is közöl velünk: Ezek az Egyiptomból ismert öregek, a Tóraadás során felmentek Mózessel a Szináj hegyre, de ott illetlenül viselkedtek, ettek-ittak, ahogy egy király előtt nem illik viselkedni… Már akkor halált érdemeltek – hangsúlyozza Tánchumá – de az Örökkévaló nem akarta a Tóraadás aktusának nemes örömét elhomályosítani és ezért elhalasztotta büntetésüket. Ez itt következett be, amikor a nép zúgolódott és panaszkodott és tűz tört ki közöttük, amely megemésztette – elsősorban a vezetőket. (uo. 27.)

Az új vezetők – a hetven öreg zsidó – kiválasztása sem egyszerű dolog.

Az Írás nem részletez, csupán száraz tényeket közöl: Mózes egybegyűjtött vagyis összehívott hetven öreget és felsorakoztatta őket a Hajlék körül. Csak a továbbiakban tudjuk meg, hogy volt egy bizonyos lista, hiszen az Írás arról tanúskodik, hogy a kiválasztottak közül kettő – nevüket is tudjuk: Eldád és Médád – „akik a listán voltak” (uo. 11:26.) a táborban maradtak és ott próféciáltak.

Tehát – marad itt is a Midrás, amely mindent tud. Eszerint Mózes megpróbálta a lehetetlent: egyrészt tehetséges, agilis és hozzáértő embereket kiválasztani: mégpedig úgy választani, hogy minden törzs képviselve legyen, mégpedig egyenlően. Azonban, mondja a Midrás (Szifré és Tánchumá), hetvenet nem lehet a 12 törzsre egyenlően elosztani, mivel ha minden törzs hat-hat képviselőt delegál az 12 x 6 = 72. Mózes viszont, mint tudjuk, parancsba kapta, hogy egy 70 tagú vezető testületet nevezzen ki.

A megoldás: megint csak sorsolás. Mózes kiválasztott (kijelölt, vagy a törzsek ajánlásai alapján kiszemelt 72 öreget. Mózes jól tudta, hogy egyik törzs sem egyezik bele, hogy megrövidítsék: a törzsi demokrácia, illetve a presztízs ezt nem engedné. Vett tehát 72 cédulát: hetvenre ráírta „képviselő” (a Midrás szerint az „öreg” szót írta rájuk: Zákén) és kettőt üresen hagyott. Utána felkérte a 72 „öreget”, vagyis képviselő jelöltet, mindenki húzzon ki magának egy cédulát. Annak a kettőnek aki üres cédulát húzott, azt mondta Mózes: Sajnálom, de az Örökkévaló nem téged választott, a többieket pedig felszentelte… (Szánhedrin l7a. és Szifré).