Az életnek folytatódnia kell válasz nélkül is!

Támuz 3-án (idén június 17-én) emlékezünk meg a Lubavicsi Rebbéről, rabbi Menachem M. Schnnersonról, aki ezen a napon távozott tőlünk 1994-ben. Ebből az alkalomból közöljük egyik 5744-ben (1984), eredetileg angol nyelven írott levelét.

…Azt írja, hogy egy németországi, hontalan személyek számára fenntartott táborban született, olyan szülők gyermekeként, akik túlélték a Holocaustot, és azt kérdezi tőlem, hogyan engedhette meg Isten, hogy a Holocaust megtörténhessen.
Minden bizonnyal Ön is tudja, hogy számos könyv, tanulmány, stb. tárgyalja ezt a szörnyű tragédiát, és egy levél aligha lehet alkalmas arra, hogy megfelelő módon foglalkozzon ezzel a kérdéssel.
Ám mivel levélben fordult hozzám, valamilyen választ adnom kell. Ezért vetettem papírra a következő gondolatokat.
A zsidók – beleértve Önt és saját magamat is – “hívők, hívők gyermekei” mondják Bölcseink (Talmud, Sábát 97a.). Szíve mélyén minden zsidó hisz abban, hogy van Isten, aki a világ teremtője és ura, és hogy a világnak van célja. Minden gondolkodó ember, aki már elmélkedett a Naprendszerről, vagy az atom bonyolultságáról, csakis arra a következtetésre és meggyőződésre juthat, hogy a világegyetem nem valamiféle “szeszélyes véletlen” során jött létre. Bármerre tekintünk, tervszerűséget és szándékot látunk magunk körül.
Ebből következik, hogy az emberi lénynek is van célja, s különösen akkor, ha milliónyi emberről van szó.
Mivel a Teremtő valamilyen szándékkal teremtette meg a világot, logikusnak tűnik a feltételezés: Isten azt akarta, hogy ez a szándék megvalósuljon, és ezért feltárta annak a teremtménynek, vagyis az emberiségnek, az egyedüli lénynek, akinek értelme lehetővé teszi, hogy az effajta dolgokat befogadja, mi ez a szándék és hogyan valósítható meg. Ez minden emberi lény végső célja: vagyis hogy kivegye részét a Teremtés isteni tervének és szándékának megvalósításából.
Józan ésszel az is belátható, hogy egy ilyen isteni kinyilatkoztatás nélkül az emberi lény, magamagától semmivel sem tudhatná pontosabban, mi is lenne ez a szándék s hogyan lehetne megvalósítani, mint ahogy egy roppant bonyolult rendszer aprócska része vagy alkotóeleme sem érti az egész rendszert, nem kevésbé, mint az egész rendszer megalkotója.
Ezzel összefüggésben gyakran hivatkoznak arra a példára, hogy senki sem lepődik meg azon, hogy egy csecsemő nem képes felfogni egy érett tudós által kidolgozott bonyolult elméletet, noha mind a csecsemő, mind a tudós teremtett lény, és a köztük levő különbség csupán relatív: a kor, a tudás, stb. vonatkozásában áll fenn. Sőt még az is elképzelhető, hogy a csecsemő tudása és éleslátása egy szép napon felülmúlja a tudósét. Csodálkozhatunk-e azon, hogy a teremtett emberi lény sem érti a Teremtő útjait?
Az is érthető, hogy mivel minden embernek Isten-adta célja van az életben, megvan az a képessége is, hogy ezt a célt megvalósítsa.
Arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy mivel Isten mindent valamilyen szándékkal teremtett, semmi sem hiányzik vagy felesleges a világon. Ez vonatkozik az emberi képességre, tehetségre is.
Ebből következik, hogy az embernek saját képességeit, legyen az tudás, idő, energia vagy bármi más, teljesen arra kell fordítania, hogy teljesítse célját az életben. Ha e források bármelyikét olyasvalamire használja fel, ami idegen az isteni szándék teljesítésétől, nem csupán rosszul használná fel vagy elherdálná, hanem ugyanolyan mértékben el is vonná azt a valódi céltól.
A Tórában, melyet Tórát chájim-nak is hívnak (vagyis élőknek adott rendelkezések), Isten felfedte a Teremtés célját, és megadta mindazt a tudást, amely egy emberi lénynek, s különösen egy zsidónak, tudnia kell, ahhoz, hogy teljesítse. Mivel a zsidó népet a “papok birodalma és megszentelt népnek” nevezte el (2Mózes 19:6.), egy zsidónak kötelessége, hogy a Tórában található valamennyi szent parancsnak (micvének) eleget tegyen. A nem-zsidóknak elég, ha a hét alapvető morális törvényt, az ún. hét noachita törvényt s annak valamennyi vonzatát betartják, melyek valamennyi emberi társadalomnak alapját képezik, amennyiben a Teremtő akarata és terve szerint működik.
A Tórában nyilvánvalóvá válik az isteni terv egyik alapvető eleme, hogy Isten úgy akarja, hogy azt szabad választás alapján, és ne kényszerből teljesítsék. Ezért tehát minden emberi lénynek szabad belátásán múlik, hogy Isten akarata, vagy annak ellenében éli életét.
Mindezeket szem előtt tartva, térjünk vissza az Ön kérdésére, amelyet már sokan feltettek: Miért engedte meg Isten a Holocaustot?
Az egyetlen válasz, amit erre adhatunk, hogy ennek csakis Isten a megmondhatója.
Ám az a tény, hogy e kérdésre nincs válasz, önmagában is bizonyítja, hogy nem kell tudni, vagy érteni a választ, hogy az ember beteljesítse az életben rendelt célját. Az embernek értelmes és hasznos életet kell élnie a félelmetes és szörnyű “Miért?”-re adandó válasz hiányában is, elősegítve az igazságot és a kedvességet saját környezetében, hogy ezáltal kivegye részét egy olyan világ megvalósításából, amelyben semmiféle holocaustnak nincs helye, sem annak, hogy az egyik ember embertelenül bánjon egy másikkal.
Ami azt illeti, a fentiek választ adnak egy kimondatlan kérdésre is: “Mi legyen az én reakcióm?” A válasz erre a kérdésre egészen nyilvánvaló: Ez minden zsidó számára kihívás kell hogy legyen – hiszen a zsidók voltak a Holocaust legfőbb áldozatai –, olyan kihívás, mellyel szembe kell nézni, elszántsággal és határozottsággal, hogy bármennyi ideig tartson is, ameddig a világ bűnhődik a Holocaustért és a világ valamennyi emberi lény számára méltó hely lesz, mi, a magunk részéről, nem tágítunk abbéli elhatározásunktól, hogy teljesítsük célunkat: szolgáljuk Istent teljes szívünkkel és örömmel, és a világot méltó hellyé tegyük nem csupán az emberek, hanem a Sechiná, az isteni jelenlét számára is.
Természetesen ennél jóval többet lehetne mondani erről a kérdésről, ám miért foglalkozzunk ilyen fájdalmas dolgokkal, amikor oly sok jót is lehet cselekedni?
Áldást kívánva,
Menachem Schneerson

Megjelent: Gut Sábesz 3. évfolyam 36. szám – 2014. november 12.