HETISZAKASZ RÖVIDEN
Peszách 7–8. napja
A hetedik napon a Vörös tengeri dalt olvassuk, mert akkor keltek át őseink a ketté vált tengeren. És akkor borította el a víz az üldözők seregét. Hálát zengtek Izrael fiai és Mirjammal az élen Izrael lányai.
A nyolcadik nap a zarándokolás parancsát hallgatjuk meg, azt, hogy a termésből a tizedet kellett felvinni Jeruzsálembe és ott lehetett azt elfogyasztani. Nagy népünnepély és vigalom volt a városban, mikor a zarándokok megjelentek gyümölccsel, terméssel, a jószágok elsőszülötteivel. Minden harmadik évben a szegényeket illette ez az adomány. Egy további tizedet a levitáknak kellett adni. A hetedik év pihenést hozott a földnek és elengedést a rászorultaknak az adósságból. A vér ízlelésének tilalmát újra megerősíti az Írás. Ezután az ünnepek felsorolása következik. Elsőnek a kalászérés hónapjában megtartandó Peszáchról esik szó, a kovásztalan kenyér napjairól, valamint a többi zarándok ünnepről Sávuotról és Szukkotról.
További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.
Megjelent: Gut Sábesz 2. évfolyam 26. szám – 2014. augusztus 7.