Az észak-spanyolországi Aragóniában található Híjar kisváros 500 ezer eurót (csaknem 200 millió forintot) kapott az EU-tól a középkori zsidó negyed helyreállítására, beleértve a zsinagógát is – írja a Jewish Heritage Europe.

„Van egy nagyon konkrét célunk: a zsidó negyed területének rehabilitációja. Lépésről lépésre haladunk.”

– idézte Luis Carlos Marquesán polgármestert a helyi média.

Lucía Conte, a barcelonai Pompeu Fabra Egyetem középkori és spanyolországi zsidó történelem professzora az örökségvédelmi portálnak elmondta, hogy együtt dolgoznak a londoni székhelyű Foundation for Jewish Heritage alapítvánnyal a tervek kidolgozásán.

Középkori zsinagógát tárnak fel Spanyolországban

Az Aragóniában fekvő Híjar város középkorból származó, csaknem 600 éves zsinagógájában 2017-óta dolgoznak a szakemberek és egyre többet tudnak meg a múltjáról. A régészek megtalálták a bimá alapjait, előkerültek falfestmények, amelyeken menóra és héber feliratok láthatók. A munkálatok második szakasza várhatóan az év végéig befejeződik – tudósít a jewish-heritage-europe.eu. A zsinagóga az 1400-as évek elején … Olvass tovább

A rehabilitációs tervek szerint a középkori zsinagóga a városfejlesztés központi eleme lesz. A munkálatok várhatóan 2026-ban fejeződnek be. A régióban máshol is lesznek hasonló projektek.

Híjar zsinagógája a XV. század elején épült, a megjelenése muzulmán és keresztény hatásokat is tükröz, ami jellemző volt Spanyolországban. Ez az egyetlen fennmaradt középkori zsinagóga Aragóniában, és egyike az ötnek egész Spanyolországban. A zsidók 1492-es kiűzése után a zsinagógát keresztény templommá alakították át, ahogyan az ország számos más imaházát is. Ma úgy emlegetik, mint „Szent Antal zsinagógája”.

2017-ben sok fontos részletet tártak fel az épületben, többek között a bimá alapjait, valamint menórát és héber feliratokat ábrázoló falfestményeket. A felfedezések nyomán a helyszínt 2018-ban a kulturális örökség részévé nyilvánították.

Megszakítás