Mi van szombat reggel 9 órakor?

Az egyetlen minjen a zsidó Budapesten, ahol vallásos chászid légkörben lehet imádkozni, anélkül hogy hajnalban kelljen felkelni.

Vasvári Pál utca 5. – a lubavicsi templom Budapesten.
Óvoda? Iskola?

A válasz: Gán Menáchem és Bét Menáchem, ahol a gyerekek amerikai módszerekkel – két nyelven – kapnak zsidó és általános oktatást.

Érdeklődni és beiratkozni lehet: 268–0183

Az egyetlen zsidó hetilap Magyarországon

Melyik ez? Természetesen a Gut Sábesz, amelyik hétről-hétre házhoz hozza a zsidó világ híreit, a heti szidrá titkait, a zsidó próféták háftáráit, valamint riportokat a hazai és izraeli zsidó életből.

Fizesse elő – kapja ön is postán otthonában a Gut Sábeszt. Ára egy évre mindössze 1650 forint.

Jöjjön a Vasváriba!

A Vasvári Pál utcai lubavicsi zsinagógában szombat reggel kilenc órakor kezdődik az ima. Chászid szellemiség, izraeli vendégek, ima után kiddus és Tóra-magyarázat.

Jöjjön Budapest egyetlen chászid szellemű templomába:
VI. Vasvári Pál utca 5.

Egység a Gut Sábeszban

Két-három havonként jelenik meg a Lubavicsi mozgalom magyarországi kirendeltségének folyóirata az Egység.

Közel 30 szám jelent meg eddig az Egységből – ami bekötve, könyv alakban is kapható a szerkesztőségben.

Az Egységben a zsidóságszeretet – Áhávát Jiszráél – szemlélete alapján álló cikkeket olvashat az olvasó az igazi zsidó élet megnyilvánulásairól, a kompromisszumok nélküli zsidó életviteléről és az izraeli valóságról.

Fizesse elő az Egységet. Kérjen mutatványszámot. Legyen munkatársunk, írja meg benyomásait, élményeit.

Legyen részese a zsidó Egységnek!

LEGYEN ÖN IS A GUT SÁBESZ TUDÓSÍTÓJA

Minden pozitív zsidó hír érdekel bennünket. Történt valami? Született egy zsidó gyerek (kinek szülei zsidók!)? Valaki megmenekült életveszélytől és gajmelt bencsolt? Egy zsidó fiú és lány eljegyezte egymást? Közöljék velünk, mikor és hol lesz az esküvő. Különösen a vidéki zsidó hírek érdekelnek: mi történik a végeken, ott ahol 2-3 zsidó maradt csak egy városban, faluban, magára hagyatva. Írjanak nekünk életükről, érzéseikről. Írják meg, hogy teltek el a nagy ünnepek. Minden zsidó hírt, ami való és leellenőrízhető – közlünk (szükség szerint rövidítve). Nem múlt századbeli visszaemlékezésekről van szó hanem a mai élő zsidó életről, itt és most. Minket minden érdekel.

Megjelent: Gut Sábesz 1. évfolyam 40. szám – 2014. július 31.

 

Megszakítás