Beatie Deutsch 2016-ban hatodik lett a jeruzsálemi félmaratonon, nem is gondolnánk, hogy mindössze négy hónappal korábban kezdett el futni. A következő évben lefutotta a Tel Aviv Maratont, miközben hét hónapos terhes volt ötödik gyermekével. Most ő lett az Adidas egyik reklámarca — írja a Jewish Telegraphic Agency.

A haredi ortodox Deutsch még futás közben is szemérmesen,, a zsidó törvényeket követve öltözködik. Fejkendőt, könyökig érő inget és térdig érő szoknyát visel, amely eltakarja a lábszárát.

Néhány évvel az első versenye után Deutsch első lett a 2018-as Jeruzsálemi Maratonon. 2019-ben megnyerte az izraeli nemzeti bajnokság maratonját Tiberiasban, és hamarosan izraeli országos bajnok lett maratonon és félmaratonon.

Ezzel a világ legjobb nyolcvan női futója közé kerülve kvalifikálta magát a 2020-as olimpiára.

Sok nő, különösen a vallásosak, példaképnek tekintik Deutschot.

„Nincs sok női sportolói példaképünk Izraelben” – mondja.

„Szeretném, ha több lány válna sportolóvá és követné ezt a szenvedélyt. A végső célom az életben az, hogy megosszam a judaizmus szépségét, és hatással legyek az emberekre, hogy így terjesszem a fényt, mert nem álmodtam arról, hogy sportoló leszek, soha. Nem éreztem azt, hogy ‘Ó, ha felnövök, profi futó akarok lenni’. Nem is tudtam, hogy ez lehetséges”.

És bár híres lett a gyorsaságáról és a pozitív szellemiségéről, hamarosan csalódások érték. Először is, a világjárvány miatt a tokiói olimpiát 2021-re halasztották. Amikor ez megtörtént, a női maratont vasárnapról szombatra tették át – ami azt jelentette, hogy Deutschnak meg kellett győznie a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot, hogy változtassák meg az időpontot, különben nem indulhatott volna a versenyen, mivel azt sábátkor akarták megtartani.

Ezután 2020 áprilisában a futóknak újra kellett kvalifikálniuk magukat az olimpiai részvételhez – ezúttal egy új normaidőt (2:29:30) kellett megdönteniük, vagy a legjobb 80 közé kellett kerülniük.

Sajnos, bár Deutsch új személyes rekordot futott 2:31:39-es idővel Angliában, nem sikerült teljesítenie a kritériumot.

Miután hónapokig nyilvánosan harcolt a verseny időpontjának megváltoztatásáért, hogy megmutassa a világ minden táján a vallásukat betartó zsidóknak, hogy a vallásuk számít, Deutsch csalódott a versenyeredményei miatt. Mégis pozitívan állt hozzá a nagy kudarc után is.

„Tudom, hogy eljön az én időm is” – mondta. „Ráadásul a PR-időm egyúttal kvalifikációs idő a világbajnokságra (2022 júliusában), amely verseny nem sábátkor van, mint az olimpia. Bármennyire is szerettem volna kvalifikálni magam az olimpiára, tudtam, hogy annak az esélye, hogy valóban részt tudok venni a versenyen, nagyon kicsi.

„Lehet, hogy egy-két hétbe vagy még több időbe telik, mire túljutok ezen a vereségen és feldolgozom az érzelmeimet” – írta az Instagramon a csalódást keltő eredményét követően. „Amikor minden összeomlott, az első gondolatom az volt, hogy ez Isten akarata. Talán azért, hogy megmutassa a világnak, hogy néha nem éred el a kitűzött céljaidat, és hogy hogyan kezeled a dolgokat, ha nem úgy alakulnak, ahogyan eltervezted.”

A kudarc ellenére az Adidas, a világ egyik legnagyobb sportruházati cége felfigyelt Deutschra, és úgy döntött, hogy vallási elkötelezettsége miatt – és nem annak ellenére – kiemeli őt. Deutsch a szokásos fejkendővel, szoknyában és hosszú ujjú ingben szerepelt az Adidas „Impossible is Nothing” kampányában, amely a sporton keresztül szeretné egyesíteni az embereket és kitágítani az emberi lehetőségek határait.

Izraelben a kampányt nehéz nem megtalálni – online is elérhető, és egy óriásplakáton is látható Deutsch az Ayalon autópályán Tel Aviv közelében.

„Nem tudtam elhinni” – mondja. „Fantasztikus lehetőség volt, hogy büszke, szerény nőként hatást gyakoroljak, és az Adidas úgy döntött, hogy ezt a tulajdonságomat emeli ki.”

„Nagyon meglepett, hogy azt akarták hangsúlyozni, hogy vallásos futó vagyok, és hogy a hitem az, ami mozgat. Ez nem feltétlenül az, amit az ember egy nagy sportcégtől várna”.”

Deutsch úgy tekint a futásra – és általában a sportra -, mint a judaizmushoz való kapcsolódás módjára.

„A sporton keresztül tanítom a judaizmust” – magyarázza. Azzal, hogy futás közben szerényen öltözködik, és mégis zsonglőrködik a judaizmus törvényeivel, megmutatja az embereknek, hogy lehetsz hívő zsidó, és mégis versenyezhetsz a legmagasabb szinten.

„Szeretem a sportot, szeretem hajtani magam, szeretem kihívások elé állítani magam, imádok futni” – mondja.

„Ezt az ajándékot, amit Isten adott nekem, arra használom, hogy betöltsem az itteni küldetésemet. Igazán áldott vagyok.”

Az olimpiai kvalifikációs angliai versenye óta Deutsch elkezdett edzeni az ősszel Berlinben megrendezésre kerülő Abbott World Marathon Majors-ra. A cél a történelmi Brandenburgi kapunál lesz, ahol Hitlert kancellárrá nevezték ki, és ahol kihirdette a zsidók megsemmisítésére vonatkozó terveit.

„Nem is tudnék méltóbb módot kitalálni arra, hogy demonstráljam, hogy Ám Jiszráél Cháj, a zsidó nép örökké él, mint hogy büszke ortodox zsidó anyaként versenyezzek” – mondja.

„Sok nőt látok az atlétikában, akik megmutatják, hogy folytathatjuk a karrierünket, és közben családot is alapíthatunk” – mondja. „Ez az, ami forradalmasítja az atlétika világát, és én egyike vagyok ezeknek a nőknek.”

Nyilvánvaló, hogy több mindennel kell zsonglőrködni és egyensúlyban tartani. Nagyon sok mindent nem tehetek meg, mert családom van. Nem mehetek el a magassági edzésekre, nem hagyhatok csapot-papot és mehetek el hat hétre. Ugyanakkor úgy látom, hogy ez egy nagyszerű karrierlehetőség az anyák számára, mert rugalmas munka. Nem edzek egész nap, így sok időm van a gyerekeimmel. Olyasmit csinálok, amit szeretek, miközben ott vagyok a családomnak.”

Forrás: neokohn.hu 

Megjelent: Gut Sábesz 23. évfolyam 48. szám – 2021. augusztus 12.

 

Megszakítás