Ha hanukai lángot akar gyújtani, választhat egy csomó mindenből. Olajos legyen vagy gyertyás? Esetleg a minimalizmus (és a megint elfelejtettünk gyertyát venni) jegyében csak sorba rak egy tálcán nyolc teamécsest? A hanukija milyen alakú legyen: klasszikus, ívelt, egyenes ágú? Fémből, fából, üvegből – csak tűzveszélyes ne legyen, amúgy a választás az öné! Abban a pillanatban, ahogy meghozta a döntést, hogy hanukai gyertyát akar gyújtani, a többi az ízlésén (és a pénztárcáján) múlik. Csak a döntést kell meghozni.

Az EMIH idei programkínálata ugyancsak adott választási lehetőséget. Ha beszerezte valamelyik átvevőponton a hanukai gyertyáját és menóráját, hogy otthon eleget tegyen a micvának, akkor már csak arról kellett döntenie, szeretné-e velünk is megosztani az ünnepet. Kisebb-nagyobb gyerekekkel az AlefKids hanukai készülődése lehetett jó választás az ünnep első estéje előtt közvetlenül a Zsilipben – bár a gyerekek biztos élvezték a szentendrei csokoládé tematikájú ünnepet is, ahol egy hatalmas csoki-hanukiját is kisorsoltak! És ezzel nem ért véget a vasárnap, hiszen indult a várva várt és immár elengedhetetlen Nyugati téri gyertyagyújtás, ahol minden este más-más szervezet és rabbi, valamint meghívott közéleti szereplők várják zenével és tánccal az ünneplőket. Aki pedig még mindig bírta az ünneplést, annak a Városligeti Műjégpályára kellett indulnia, hiszen idén végre újra Hanukorcsolyázhattunk a jégen!

Külön öröm, hogy a saját rendezvényeink mellett idén önkormányzati ünnepségeken is részt vehettünk: Glitsenstein Chájim Saul rabbi és Szilágyi Nóra, a CEDEK vezetője a Józsefvárosban, Faith Aser rabbi a Várnegyedben köszöntötte az ünnepet a kerületek képviselőivel.

Hanuka sok más mellett a választásról szól. Arról, hogy ha megtesszük az első bátor lépést és kiállunk az elveinkért, akkor olyan szabadságot érhetünk el, amelyről talán nem is álmodtunk: a választás szabadságát. Hanuka nyolc napja nyolcszoros lehetőséget ad nekünk, hogy fényt vigyünk a világba – és ezt még az utolsó napon sem késő elkezdeni.

Megjelent: Gut Sábesz 24. évfolyam 13. szám – 2021. december 2.

 

Megszakítás