Izrael Állam megalapításának 74. évfordulója előtt tette közzé a Központi Statisztikai Hivatal a legfrissebb demográfiai adatokat. Eszerint a zsidó állam lakossága elérte a 9 506 000 főt. Ebből a zsidók létszáma 7,02 millió fő (73,9 százalék), az araboké 2 millió (a lakosság valamivel több mint egyötöde) és 478 ezren tartoznak más csoportokhoz (5 százalék) – írja a Times of Israel cikke alapján a Neokohn.

Az izraeli zsidók mintegy 79%-a született Izraelben.

A tavalyi függetlenség napja óta 191 ezer csecsemő született, 55 ezren haltak meg, és 38 ezren vándoroltak be az országba – írja a CBS. Az elmúlt évben érkezett bevándorlók jelentős része Ukrajnából, Oroszországból és a környező területekről származik.

A Zsidó Ügynökség szerint 20 éve nem érkezett ennyi új bevándorló Izraelbe.

A 38 ezer bevándorló nagyjából fele Ukrajnából és Oroszországból érkezett, túlnyomórészt az elmúlt két hónapban, mióta Moszkva megindította invázióját. A fennmaradó mintegy 19 ezer bevándorló többek között az Egyesült Államokból, Franciaországból, Fehéroroszországból, Argentínából, az Egyesült Királyságból, Dél-Afrikából, Brazíliából, Etiópiából és Kanadából érkezett – közölte a Jewish Agency.

„Minden Izraelbe bevándorló zsidó hozzájárul az állam ellenálló képességéhez és az izraeli társadalom erejéhez” – mondta a Zsidó Ügynökség megbízott elnöke egy nyilatkozatban.

Összességében az izraeli népesség mintegy 176 ezer fővel nőtt, ami 1,9%-os emelkedést jelent.

Egy évvel korábban ugyanebben az időszakban a népesség mintegy 137 ezer fővel nőtt, beleértve 16 300 új bevándorlót, ami körülbelül fele a tavalyi számnak.

1948-ban, a zsidó állam megalakulásakor Izrael lakossága 806 ezer fő volt.

Azóta 3,3 millió ember vándorolt be Izraelbe, mintegy 44,7%-uk 1990 óta érkezett. A népesség 2030-ra várhatóan eléri a 11,1 milliót, 2040-re pedig a 13,2 milliót – jósolta a CBS.

A CBS szerint Izrael lakossága fiatal – a lakosság 28%-a 0-14 éves, és csak 12%-a 65 éves vagy idősebb.

Fotó: Pixabay

Megszakítás