„Kívánjuk, hogy a feleséged özvegyasszony legyen, a gyerekeid pedig árvák” – olvasható egy közeli arab falu Facebook-oldalán a „jókívánság”. A zsidó települést néhány hónappal korábban alapították egy fiatalember életét követelő merényletre adott válaszként és annak az Evjátár Borovszkinak a nevét viseli, akit ugyanitt késelt halálra egy arab terrorista még 2013-ban.

A megfenyegetett alapító, Cvi Szukot képét Bájtá arab faluban mindenki ismeri már. A fent idézett kívánság több száz kedvelést kapott a Facebookon. Bájtá falu oldalának 25 ezer követője van, közülük nagyjából 150-en posztolták saját, szintén Cvi Szukot haláláról szóló kívánságaikat az oldalon, emellett átkokat szórtak rá és kifejezték azon reményüket is, hogy halálos betegség támadja majd meg, vagy természetellenes módon hal meg.

„A helyzet rettenetesen aggasztó” – mondta Szukot egy interjúban. „Az elmúlt hónapokban posztok tucatjai jelentek meg, melyekben rosszat kívántak a családomnak. Az izraeli hadsereghez fordultam és panaszt tettem a rendőrségen is abban a reményben, hogy majd kezdenek valamit a helyzettel. Összehasonlításként, amikor a Pride felvonulásról volt szó, a rendőrség minden egyes jobboldali aktivistát letartóztatott, akik egyértelmű állásfoglalást fogalmaztak meg a Facebookon, annak ellenére, hogy egyikük ellen sem tett senki rendőrségi bejelentést.”

Szukot a Facebook illetékeseit is megpróbálta meggyőzni arról, hogy tegyenek valamit az ügyben. Bejelentette, hogy erőszakos nyelvezetet használnak a bejegyzésekben. Meglepően gyors választ kapott: „Megvizsgáltuk az Ön által jelentett bejegyzést és nem találtunk semmiféle ütközést a közösségi szabályzatunkkal. Kérem, értesítsen arról, ha más olyan dologgal találkozik a Facebookon, mely zavarja Önt.” A férfi számára már jól ismert a Facebook részrehajlása. Nemrégiben ugyanis feltöltött egy bejegyzést a saját Facebook-oldalára arról, ahogyan Bájtá falu lakosai erőszakos támadásra készülnek az izraeli biztonsági erők és Evjátár lakosai ellen. „A bájtái terroristák készülődnek nagyszabású, heti rendszerességgel megrendezett zavargásaikra. [Az Evjátár ellen elrendelt] kiürítési rendeletet inkább ezeknek az őrült gyilkosoknak a faluján kellene foganatosítanunk.” Mi történt erre? A Facebook három napra felfüggesztette Szukot oldalát.

Az uszító oldal Szukot családjának a képével

„A bejelentéseim mit sem segítettek” – írta később Szukot a saját (újra megnyitott) oldalán. – „A Facebook illetékesei csökönyösen állítják, hogy az én meggyilkolásomra felszólító bejegyzés nem szegi meg a közösségi szabályzatot. Később Jonátán Gottlieb az Áruc 7 internetes hírmagazintól vette a fáradságot, hogy elküldje a cikkét a Facebook szóvivőjének. Ennek hatására rájöttek, hogy a bántalmazó bejegyzés mégis a szabályzat megsértésének tekinthető. Köszönöm neked Jonátán! (A többi, szintén felbujtó bejegyzés természetesen továbbra is ott van a honlapon.)” – számolt be a fejleményekről Szukot.

Az izraeli rendőrség a következőképpen reagált az incidensre: „Ma reggel a Somroni Regionális Önkormányzat egyik dolgozója elleni erőszakra való bujtogatás gyanújáról szóló bejelentést kaptunk. A bejelentést követően a rendőrség vizsgálatot indított a kapott információval kapcsolatban.”

Cvi Szukot

Az előző héten az evjátári lakosok alkut kötöttek az illetékesekkel, melynek értelmében elhagyják a helyszínen felépített otthonaikat annak fejében, hogy ott jesivát, illetve katonai bázist alapítanak. Reményeik szerint idővel majd polgári lakosok is letelepedhetnek Evjátárban. Az alapításról, az építkezésről és a nehézségekről, melyekkel a lakosoknak szembe kell nézniük, ebben a cikkünkben írtunk.

Forrás: Arutz7