Gut sábesz helyett buen Sábát! – A pesti szefárádi imaház nyomában

A pesti zsidónegyed, hála az Örökkévalónak, ma is aktív, élő része a fővárosnak. Szűk határokon belül négy nagy zsinagóga, két bölcsőde, óvoda és iskola is működik. Persze a vészkorszak előtt még sűrűbben érték egymást az egyleti imaházak és tanházak, de így is van mire büszkének lennünk. Amikor a múltat idézzük, akkor természetesen az askenáz hagyományainkat ápoljuk, de tényleg csak askenáz múltja volna Pestnek? Valójában volt egy kis szefárádi közössége is, mely mérete ellenére még színesebbé és izgalmasabbá tette a főváros zsidó szcénáját. 

 

A pesti – neológ – nagyhitközség égisze alatt

Az 1868/69-es zsidó kongresszust követő országos hitközségi szakadások elkerülése érdekében a „haladó” vallási gondolkozású zsidókat magába tömörítő neológ szervezet, de elsősorban a pesti izraelita hitközség, sokszor példálózott azzal, hogy szükségtelen a hitközségek szétválása, hiszen a legnagyobb hazai hitközség égisze alatt is többféle irányzatú zsinagóga és imaház működik.

A pesti hitközség képzeletbeli vallási skálájának az egyik végén az orgonával felszerelt Dohány utcai nagytemplom állt, a másik végén pedig a Király utcai lengyel (haszid) imaházat és a nagy múltú Budapesti Talmud Egylet Sász Chevra zsinagógáját említették.1 A sokat idézett skálán azonban nem csak az aske­náz vallási irányzatok „színei” szerepeltek, hanem egy olyan imaház is, melyet csak kevesen ismertek. A Magyarországon unikumnak számító imaház a fővárosban élő szefárádi zsidó családok imahelye volt. Azaz volt idő, amikor a nagy pesti – neológ – hitközség háromféle rítus szerint berendezett imaházat is fenntartott.

 

A pesti szefárádiak

A pesti szefárádi – „frank” – zsidókról a közösség méreténél fogva szinte alig esik szó a fővárosi zsidók történetében, pedig már az első hivatalos, 1787-es pesti zsidó összeírásban, is volt egy spanyol származású zsidó a 14 fő között, nevezetesen Almuslin Izsák.2

A szefárádi zsidók „frank” megnevezése egyébként a török „faringi” szóból jön, jelentése pedig „nyugati”, utalva arra, hogy 1492 után sok spanyol zsidó Törökországban talált menedéket, amihez képest az Ibériai-félsziget zsidói nyugatról jöttek.3

Pest első szefárádi zsinagógáját az egykor a Király utca 16. szám alatt álló Wagner-ház egyik helyiségében rendezték be,4 ám alapításának pontos dátuma ismeretlen, talán valamikor az 1830-as években történhetett, ahogy erre a híres humorista és lapszerkesztő, Ágai Adolf (szül.: Rosenzweig, 1836–1916) Az én dédatyámról című 1907-es írásában utal:

„[…] az én dédapám, don Jicchák volt megalapítója az első szefárd községnek Pesten, mely mint örömmel értettem meg, még ma is fennáll, persze híjával annak a bő gyámolításnak, melyben dédapámtól, majd fiaitól és mind számosabbra szaporodó hívektől részesült. […]

Érett fejjel sokszor elgondolkoztam azon a megható ragaszkodáson a régi hazához, melynek nyelvén beszéltek s beszélnek tán ma is még az on­nan, Spanyolországból, világgá üldözött zsidók. […] Ó-castiliai és andalúz régi dalok alá vetett kegyes zsolozsmák és zemirák hangzottak fel ünnepek előestéjén dédatyám asztala kö­rül, me­lyen nagy kelete volt a spenóttal töl­tött nemzeti süteményeknek.”5

Másfelől szefárádi zsidók nagyobb számban 1878 után kerültek Budapestre, miután Szerbia felszabadult a török uralom alól, s az ott élő zsidók végre kikerülhettek a gettókból, s szabadon mozoghattak. Ekkortájt mintegy 50–60 család költözött a magyar fővárosba, ahol megtanulták a nyelvet, állampolgárságot szereztek, emellett pedig féltve őrizték családi hagyományaikat.6

Helyszínek és hanyatlás

A Budapesti Spanyol Szertartású (szefárádi) Izraelita Imaház a Wagner-ház után több helyen is működött, így valahol a Kazinczy utcában, majd a 20. századforduló környékén Leiderhoffer Vilmos és felesége, Goldstein Regina 1892 körül építtetett Király utca 35–37. szám alatti bérházának első emeletén,7 1909/1910-től pedig az 1895-ben Kernstock Károly Alajos építész számára emelt Vasvári Pál utca 9. szám alatt, ahol szintén az első emeleten, az udvari szárny lakásainak egyikében volt az imaszoba.8

Az imaegylet, bár Pest egyik legrégebbi zsidó vallási szervezete volt, a 20. század elejére kezdett eltűnni. Imaházán kívül semmiféle intézménye lévén, éves költségvetése is igen csekély volt, az 1907/1908-as évben például mindösszesen 2162 korona, melyből 400 korona a pesti hitközségtől érkezett, a maradék pedig elsősorban a már külföldre szakadt hittestvérek támogatása volt. Akadt olyan, aki már Argentínából küldte tagdíját – ahogy 1908-ban írták: „[…] tagjai lassanként elszéledtek, elköltöztek, kihaltak, úgy, hogy maga a hitközség is vesztének indult s amint éppen lehetett, vergődött.” A tagok valamennyi neve történelmi emlék volt: Albachary, Amar, Asriel, Benevesti, Derera, De Majo, Eskanázi, Farchi, Gabay, Háim, Medina, Russo…9

 

Nagyünnepi tömegek

A szefárádi imaház közönsége, mint általában minden más zsinagógáé, az őszi nagyünnepekkor jobban aktivizálódott, amit jól mutat, hogy az ő imaházukban is belépőjegyet kellett vásárolni.10

Volt olyan év is, amikor a Vasvári Pál utcai imaház szűknek bizonyult. 1917 szeptemberében, az 5678-as zsidó újév fogadása előtt másfél héttel a pesti szefárádi imaház vezetése azzal a kéréssel fordult az anyahitközséghez, hogy biztosítsanak számukra egy nagyobb imahelyiséget, ugyanis mintegy 150 szefárádi zsidó, főképp boszniai katona tartózkodott Budapesten, akiknek ők elégítenék ki vallási igényeiket az őszi ünnepekre. Az azévi nagyünnepeket a Wesselényi utcai zsidó fiúiskola tornatermében imádkozhatták végig, a pesti hitközségnek csupán annyi kérése volt, hogy „a linóleum padlót, amennyire csak lehet, kíméljék”.11

Az eltörökösödött pesti szefárádiak

Az imaház vezetősége 1916-ban levélben értesítette a pesti nagy neológ hitközség elöljáróságát, hogy imaházuk nevét „Török Izraelita (Sephardim) Imaház”-ra kívánják változtatni, melyhez az anyahitközség szíves beleegyezését kérik. A levél azonban mindenképpen csak gesztusértékű maradt, hiszen elhatározásukat mutatja, hogy kérésüket olyan levélpapíron fogalmazták, melynek fejlécén már az imaház új neve szerepelt. A névváltoztatást pedig azzal indokolták, hogy tagjaik legnagyobb része török származású, akik nosztalgikusan gondolnak vissza Törökországra, illetve többek között azt is írták, hogy „a török főkonzul úr ő excellenciája egyenes kívánságára is kívánatos volt a címváltoztatás”.12

 

Közös ima a Gül Baba sírjánál

A pesti török zsidók – ahogy az a fenti, imaházi névváltoztatásból is látszik – az itteni konzulátuson keresztül szoros viszonyt ápoltak szülőföldjükkel. Az 5683-as zsidó újév második napján a török konzul maga is ellátogatott a Vasvári Pál utca 9. szám alá, ahol a sófárfújásig maga is részt vett a szertartáson.

Nem sokkal később, még 1922 őszén a fővárosban élő törökök Mus­tafa Kemal Atatürk (1881–1938) nagy győzelme alkalmával a bu­dai lankák egy gyöngyszeménél, Gül Baba türbéjénél gyűltek össze, hogy hálaadó istentiszteletet tartsanak. A fentiek alapján egyáltalán nem meglepő, hogy a meghívottak között voltak a pesti török imaház tagjai is, akik közül Oser Albert, Camchi Albert, Adzsuman Vitali, Gerera Albert, Oser Nándor, Katulan Albert és Katulan Jacques vett részt, hogy együtt imádkozzanak a török függetlenségért.13

A türbénél lezajlott jelenetek egy külön érdekességét pedig az Egyenlőség szerkesztősége ragadta meg a következőképp: „Az Ébredő Magyarok Egyesülete ugyanis szintén megjelent Gül Baba sírjánál a Kemal-ünnepen. Megjelent, mert az Ébredők turáni alapon állnak és fajrokonainak tartják a törököket. Így aztán megtörtént, hogy az Ébredők török zsidókkal összegyűlve imádkoztak Kemal papa győzelméért, a rózsák atyjának budai sírjánál. Most már csak az a kérdés, mit szólnak az Ébredők, hogy hirtelen egy fajon találják magukat a budapesti török zsidókkal? Reméljük, hogy éppen a fajvédelmi szempontból ezentúl különös figyelemben fogják őket részesíteni, nem fogják őket zaklatni és gondoskodni fognak róla, hogy azok a detektívek, akik az elmúlt héten kiutasítás céljából idézték be az Ébredőkkel egy fajon levő török zsidókat, éppen fajvédelmi okokból szűntessék be a kiutasítási eljárásokat.”14

Szürke foltok

A 20. század eleji forrásokban sajnos csak az első két évtizedből találunk utalásokat a pesti szefárádi imaházról és abból az időből is csak szórványosan. 1924-ben dr. Adler Illés Rumbach utcai főrabbi halálával kapcsolatban még feltűnik Oser Albert és az imaház neve a részvétet nyilvánítók között,15 azonban a következő tíz év története gyakorlatilag teljes sötétségbe burkolódzik.

Legközelebb 1934 februárjában olvasni róluk, amikor egy beadványt küldtek a pesti anyahitközség­nek. A szertartásügyi elöljáró dr. Blum Ödön (1862–1936), nyugalmazott egészségügyi miniszteri tanácsos akkor arról számolt be, hogy Camhi Avram (1881–1976) szőnyegkereskedő vezetése alatt 35 török származású család folyamodott engedélyért, hogy a saját, szefárádi rítusuk szerint tarthassanak istentiszteleteket. A kérést a hitközség szívesen teljesítette, s elvileg a Dohány utcai nagytemplom egyik emeleti helyiségét bocsátotta rendelkezésükre.16

Ez az információ kissé zavarba ejtő, felmerül a kérdés, hogy mi volt ekkoriban a Vasvári Pál utcai török-szefárd imaházzal, hiszen az nehezen elképzelhető, hogy bár korábban létszámproblémákkal küzdött a szefárádi közösség, hirtelen két imaházra is szükségük lett volna…

Egyébként Camhi Avram neve nem lehetett ismeretlen a hitközség vezetői előtt, hiszen a pesti Zsidó Gimnázium Barátainak Egyesületének aktív támogatója volt, aki a rendszeres, több száz koronás adományai mellett, 1924-ben egy szép perzsaszőnyeget is ajándékozott a gimnázium épülő zsinagógájába.17

Camhi keleti szőnyegkereskedő cégét még 1912. július 5-én jegyezték be, amikor a török perzsaszőnyeg és -hímzés „elárusításával és javításával” foglalkozó üzlet a Lázár utca 8. szám alatt volt,18 de a következő évtizedekben többször is költözött, sokáig a Váci utcában működtek.19 Camhi Avram és dr. Camhi József szőnyegkereskedők boltjának utolsó címe 1950-ből ismert, akkor a Teleki Pál (ma: Október  6.) utca 15. szám alatt volt.20

Kultúrtörténeti érdekesség, hogy a szőnyegkereskedő Camhi neve még Emőd Tamás (szül.: Fleischer, 1888–1938) költőt, színházigazgatót is megihlette a Szinházi Életbe írt Telefonregény című írásában:

„Aztán vannak nevek, jaj, de szép nevek, filmre valók, dallam dúsak, távoli zamatúak. Mint például: Agobian Hadji Kázer, Arabian H. Eghia, Cristofoli Ermenegildo, Ahmed Nadir Bey, Eynde von der Hector, Briallat des Murges Louis, Barbarianz Arkady Ivanics, Bohdjalian Schmavon, Gallart Girbal José, Zovikian A., Fitzmaurice Desmond, Camhi Avram […] Itt élnek velünk, Budapesten.”21 – Vajon a kereskedő tudta-e, hogy megihlette az Új Színház korábbi igazgatóját?

A kérdés költői marad, azt viszont az Uj Életben megjelent rövid nekrológból megtudhatjuk, hogy Camhi úr Törökországban született és 1900-ban került Magyarországra, ahol a szőnyegipar egyik kiemelkedő alakja lett, a családi körben pedig a török-szefárádi szokások ápolója maradt, hazánkban ő volt a ladinó nyelv egyik utolsó autentikus művelője. Temetésén Scheiber Sándor (1913–1985) professzor mondta a búcsúbeszédet.22

A pesti szefárádiak történetének vége 1938 nyár elején hivatalosan is feloszlott a pesti szefárádi hitközség. E szomorú alkalomból az Egyenlőség egy munkatársa készített interjút Oser Alberttel, aki 30 évig volt az imaház elnöke: „Bemutatkozunk a hófehér hajú, de magas kora ellenére szálegyenes, kemény tartású Oser Albertnek. A tekintetében még ma is fel-fellobban valami spanyolos hév és arcszínén most is felfedezhető a spanyol nap perzselésének jellegzetes barnasága. Amikor közöljük vele, hogy a szefárdokról s különösen a megszűnt budapesti szefárádi hitközségről szeretnénk valamit hallani tőle, mint legilletékesebbtől, szavainkat percekig tartó hallgatással fogadja. Nem a vonakodás hallgatása ez – (ezt azonnal megérzi a tapasztalt újságíró) –, de szüksége van e rövid idejű némaságra, hogy elnyomja, leplezze valamennyire azt a meghatódottságot, amelyet mindenki érez, akitől valami elvesztett, megszűnt, lelkének-szívének egyaránt kedves volt dolga iránt érdeklődnek… – Kik tartoztak a régiek és maiak közül a szefárd imaegyesülethez? – tudakoljuk. – A volt elnök könyvet vesz elő, s elénk tárja. Érdeklődéssel lapozgatunk a régi imakönyvben, amelyből ilyen nevek tűnnek szemünkbe: Aruch, Pardo, Catalan, Gerera, Camhi, Nissin, Hassid, Brudo, Burkus, Adjiman, Vitali, Azra, Jakar, Confino, Jachja, Fermon, Oser, Jesua, Russo, Alfandri. Egy darab Spanyolország! […] – S hová lettek? – Egy részük kihalt, mások elköltöztek és akad olyan is, aki kitért… –Végeredményben mi okozta a felszámolást? – A létszám 6–8 családra apadt le, nem volt tehát anyagi erőnk az egyesület fenntartására, annál kevésbé, mert a régebben élvezett külső támogatás, amelyre pedig éppen most lett volna leginkább szükségünk, teljesen megszűnt. Odáig jutottunk, hogy imahelyiségünk bértartozása miatt értékes templomi felszereléseink is veszélybe kerültek, amiből csak úgy tudtuk megmenteni, hogy mi, Oserek kifizettük a bérhátralékot, ezzel egyidejűleg az imaegyesület kimondotta megszűnését s a kegyszereket mi, az Oser-család, amely az egyesület tartozását kiegyenlítette – őrizetbe vettük. – Miből állottak ezek a kegyszerek? – érdeklődünk. – Oser Albert gépírásos leltárt mutat, amelyet titkolhatatlan megilletődéssel olvasunk: 6 Tóra, fejdíszek, ezüst táblák, Tóra-mutatók, megilák, bársony Tóra-öltözékek, frigyszekrényfüggönyök, terítők, egyéb kézimunkák, táliszok, menórák, csillárok, padok, imaszíjak, könyvek sorakoznak egymás alatt a leltárban. – S mi történtek ezekkel? – kérdjük fojtott hangon. – Tőlünk továbbvándoroltak egy másik imaegyesülethez, onnan pedig – néhány nappal ezelőtt – a budai hitközséghez. Most ott vannak s ott is maradnak. – Reméli-e, hogy valamikor újra szefárd hitsorosokat fogják ezek a kegyszerek szolgálni? A válasz: egy néma, fájdalmas, lemondó kézlegyintés… … Közép-Európa utolsó spanyol szefárádi imaegyesületének volt szomorú búcsúztatója Oser Albert fáradt legyin­tése.”23 S alig két hónappal az interjú után, 70 éves korában Oser Albert megtért Teremtőjéhez.

 

 

¹ „Megjegyzések Dr. Neumann Ármin, orsz. képviselő ur czikkének egy pontjára.”, Egyenlőség, 1888. 7. évf. 38. szám, 3–5. old.; ² Büchler Sándor dr., A zsidók története Budapesten a legrégebb időktől 1867-ig. Budapest: IMIT, 1901. 347. old.; ³ Komoróczy Géza (szerk.), A zsidó Budapest. Vol 1. Budapest: Városháza Kiadó, MTA Judaisztikai Kutatócsoport, 1995. 120. old.; ⁴ Komoróczy Géza, A zsidók története Magyarországon – A középkortól 1849-ig. Vol. 1. Budapest: Kalligram, 2012. 954. old.; ⁵ Ágai Adolf, „Az én dédatyámról”, in: Bánóczi József (szerk.), Az Izraelita Magyar Irodalmi Társulat XXIII. Évkönyve. Budapest: IMIT, 1907.41. old.; ⁶ Kertész Mihály dr., „A régi Spanyolország bánatos emléke – Megszünt a budapesti spanyol zsidó hitközség!”, Egyenlőség, 1938. 58. évf. 24. szám, 7–8. old. A továbbiakban: Egyenlőség, 1938/24: 7–8. old.; ⁷ „Hirek – A budapesti spanyol szertartású (szefárádi) izraelita imaház”, Egyenlőség, 1908. 27. évf. 37. szám, 10. old.; ⁸ Perczel Anna, Védetlen örökség – Unprotected Heritage. Budapest: Városháza Kiadó, 2007. 268–270.; 430–431. old.; ⁹ „Hirek – Spanyol szertartásu izr. imaház.”, Egyenlőség, 1908. 27. évf. 6. szám, 12. old.; ¹⁰ Lásd például: „Hirek – A budapesti spanyol (szefaradi)”, Egyenlőség, 1910. 29. évf. 39. szám, 11. old.; ¹¹ Szilágyi György, „Front és hátország – Zsidó vonatkozású epizódok az első világháborúból”, Új Élet, 1980. 35. évf. 14. szám, 6. old.; ¹² Uo.; ¹³ „Zsidók imája Kemal pasáért”, Egyenlőség, 1922. 41. évf. 41. szám, 3. old.; ¹⁴ Uo.; ¹⁵ „A részvét”, Egyenlőség, 1924. 43. évf. 9. szám, 4. old.; ¹⁶ „A budapesti szefárd zsidók török ritusu Istentiszteletet fognak rendezni állandóan Budapesten”, Egyenlőség, 1934. 54. évf. 16. szám, 10. old.; ¹⁷ Goldberger Salamon (szerk.), A Pesti Izraelita Hitközség Alapítványi Reálgimnáziumának Értesítője az 1924–1925. iskolaévről. 18–19.; 22. old.; ¹⁸ „Camhi A.”, Központi Értesítő, 1912. 37. évf. 2. félév 61. szám, 1860. old.; ¹⁹ „Camhi Avram és dr. Camhi József szőnyeg és textilkereskedők”, Központi Értesítő, 1946. 71. évf. 1. félév, 6. szám, 23. old.; ²⁰ „Camhu Avram”, Budapesti Távbeszélőnévsor 1950. december, 69. old.; ²¹ Emőd Tamás, „Telefonregény”, Szinházi Élet, 1932. 25. szám, 32. old.; ²² „Halálozás – Camhu Avram”, Uj Élet, 1976. 31. évf. 17. szám, 6. old.; ²³ Egyenlőség, 1938/24: 7–8. old.