A vidéki zsidó lakosság megsemmisítésének utolsó előtti szakasza az 1.610/1944. M. E. számú rendelettel kezdődött. A rendelet címe „A zsidók lakóhelyének kijelölése” volt, ami konkrétan azt jelentett, hogy a zsidó családokat otthonaik elhagyására kényszerítik és gettókba zsúfolják őket.
Ez a szörnyű rendelet, mely a deportálások előtti utolsó állomást jelentette, az 1944. április 28-ai kihirdetésével vált hivatalossá. Így felmerülhet a kérdés, hogy akkor miért április 16-ára határozták meg Magyarország holokauszt emléknapját?
A válasz – ha egyáltalán a témában lehet így fogalmazni – hátborzongató. A „végső megoldást” szorgalmazó német és magyar – magukat tisztségviselőknek nevező – csoportja, mások mellett Adolf Eichmann, Endre László és Ferenczy László részvételével már 1944. április 4-én kidolgozták a gettósítás részleteit.
A gettók felállításának fő szempontjait elsősorban a náci németek lengyelországi tapasztalatai határozták meg, így a cél az volt, hogy a vidéki zsidókat a lehető leggyorsabban, lehetőleg minél kevesebb helyszínen kell összpontosítani, vasúti csomópont közelében. A tervezetből április 7-én egy dokumentumot Bakay László aláírásával szerkesztettek és megküldték az államhivatali szervek képviselőinek. A leirat többek között az alábbiakat tartalmazta:
„A m. kir. kormány az országot rövid időn belül megtisztítja a zsidóktól. A tisztogatást területrészenként rendelem el, melynek eredményeként a zsidóságot nemre és korra való tekintet nélkül a kijelölt gyűjtőtáborokba kell szállítani. Városokban és nagyobb községekben később a zsidóság egy része a rendészeti hatóságok által kijelölt zsidó épületekben, illetőleg gettókban nyer elhelyezést. […]
A zsidók összeszedését a területileg illetékes rendőrség és m. kir. csendőrség végzi. […]
Az elszállítás fogolyként vonaton, szükség esetén városi, illetve községi elöljáróságok által kirendelt előfogatokon történjék. Az elszállítandó zsidók csak a rajtuk lévő ruházatot, legfeljebb két váltás fehérneműt és fejenként legalább 14 napi élelmet, továbbá legfeljebb 50 kg-os poggyászt, amelyben az ágyneműk, takarók, matracok súlya is bennfoglaltatik, vihetnek magukkal. Pénzt, ékszereket, arany- és más értéktárgyakat nem. A zsidók összeszedését az alábbi sorrendben kell foganatosítani: kassai, marosvásárhelyi, kolozsvári, miskolci, debreceni, szegedi, pécsi, szombathelyi, székesfehérvári és budapesti csendőrkerületek, illetve ezek területén fekvő rendőrhatóságok felügyeleti területe, legvégül Budapest székesfőváros. […]
Jelen rendtelem szigorúan bizalmasan kezelendő, és a hatóságok, illetve parancsnokságok vezetői felelősek azért, hogy erről senki a tisztogatási akció megkezdése előtt tudomást ne szerezzen.”
Vagyis az ispánok, polgármesterek, rendőr- és csendőrparancsnokok már bő két héttel a konkrét rendelet előtt tudomást szereztek a gettók felállításáról. S az emberi gyarlóság gyalázatos példájaként voltak olyan helyi hatóságok, akik a leirat után rögtön „munkához” láttak. A tömegek félrevezetésével, Kárpátalja és Észak-Erdély „hadműveleti terület” megnevezése mögé bújva, az ottani hatóságok április 16-án, mint „szükséges óvintézkedés” megkezdték a gettók felállítását, ahová hamarosan tömegeket zsúfoltak össze. Azaz, ahogy Randolph L. Braham történész, a magyarországi holokauszt történelmének legnagyobb kutatója rávilágít:
„A kárpát-ukrajnai és északkelet-magyarországi zsidók gettósítása és összegyűjtése formailag törvényellenes volt, hiszen a gettósításra vonatkozó rendelet csak április 28-án született meg. A túlbuzgó helyi tisztviselők ezenkívül gyakran gyűjtöttek be mentesített zsidókat, sok helyütt zsidó munkaszolgálatosokat is, akik pedig a honvédelmi minisztérium joghatósága alá tartoztok. Elvileg törvénytelen volt hatéves kor alatti gyermekek internálása is, hiszen nekik nem kellett viselniük sárga csillagot, s a zsidóellenes intézkedések állítólag csak azokra terjedtek i, akiket a sárga csillag viselésére köteleztek.”
Kegyelettel emlékezünk az otthonaikból elhurcolt, meggyötört és elpusztított magyarországi zsidó emberekre!
| Forrás: Braham, Randolph L., A magyar holocaust. Budapest: Gondolat, 1988. I. kötet, 418–428. old. |
Fotó: Fortepan/Tímár utca 2. Kényszerlakhelyként kijelölt un. csillagos ház/200922