Évről évre Chaya Mushka Schneerson rebecen halálozási évfordulóján gyűlnek össze a világ minden táján élő és szolgálatot teljesítő női küldöttek, a lubavicsi mozgalom sluchái. „Amikor az ember megérkezik és látja a több ezer küldöttet, az hihetetlen érzés” – meséli Oberlander Batsheva rebecen, miután visszatért az idei küldött-találkozóról, a Kinus haSluschos-ról. „Évről évre egyre többen és többen jönnek, hiszen többen és többen vagyunk. Hihetetlen erőt ad, hogy látjuk, hogy mindig vannak új családok, akik magukra vállalják ezt a feladatot és elköltöznek valahova slichutra [küldetésre – a szerk].”

A lubavicsi mozgalom központja, a New York-i Crown Heights negyed ilyenkor megtelik. Idén közel négyezer nő érkezett a találkozóra, így a program számára a szervezők plusz termeket béreltek a negyed különböző pontjain. Ilyenkor előadások, csoportos foglalkozások, kötetlen beszélgetések tarkítják a programot, amelynek a központjában idén a mentális egészség állt. „Ahogy növekszünk számban, úgy öregszünk is” – teszi hozzá nevetve a rebecen – „egyre több a középkorú slucha, egyre több a kifejezetten a 45 év fölöttieknek szánt program.

Oberlander rebbecen számára az is különlegessé tette a találkozót, hogy édesanyja mellett egy híján minden lánytestvére és sógornője részt vett a találkozón, hiszen szüleik nyomdokában járva mindannyian küldöttként élnek: „Sok a többgenerációs küldött család, ezt nagyon szép látni.”

Az előadók között szerepeltek ukrán küldöttek is, akik beszámoltak arról, hogyan állnak helyt a háború sújtotta országban, segítve az országban maradt nagyszámú zsidó közössé­get.

Az izgalmas és mindig felemelő hangulatú találkozó azonban idén egy drámai pillanatra megállt, amikor megérkezett a hír, hogy a 40 éves Henya Federman, a Virgin-szigeteken élő küldött elhunyt. Henya Federman azután került kórházba, hogy megpróbálta néhány hónapos kisbabája életét megmenteni, amikor a kislány egy tragikus balesetben vízbe zuhant. „A délutáni programot törölték, hogy mindenki el tudjon menni a búcsúztatóra. Olyan volt, mintha csak erre várt volna, hogy mind ott legyünk” – mondta Oberlander rebecen megindult hangon. – „Már kezdenek formálódni azok a kezdeményezések, amiket az emlékének szentelnek.”

Megjelent: Gut Sábesz 25. évfolyam 21. szám – 2023. február 16.

 

Megszakítás