Gal Gadot izraeli filmcsillag is helyt kap a hollywoodi hírességek sétányán – jelentette be június 26-án a Los Angeles-i Kereskedelmi Kamara. Ez az első alkalom, hogy izraeli művésznő kapja meg ezt a megtiszteltetést, olvasható a Neokohn oldalán.

A 38 éves színésznő egyike lesz annak a 31 filmipari szakembernek, aki 2024-ben elnyeri a csillagot. Az ő kategóriájába tartozik többek között Chadwick Boseman, Michelle Yeoh, Gwen Stefani és Otis Redding.

Gadot a Wonder Woman szerepében vált világhírűvé, de már nem várják el tőle, hogy újra felöltse a szuperhős köpönyegét. Elmondta azonban, hogy hálás, amiért lehetőséget kapott, hogy „egy ilyen hihetetlen, ikonikus karaktert” alakíthatott.

Májusban az Izraeli-Amerikai Tanács és Izrael Los Angeles-i konzulátusa kitüntette Gadotot a zsidó állam függetlenségének 75. évfordulója alkalmából rendezett hivatalos ünnepségen. Miután átvette a díjat, azt mondta:

„Izrael a szívem és az otthonom. Mi itt mindannyian mélységesen büszkék vagyunk zsidó hazánkra. Ez az ünnepség az egységünkről, az erőnkről tanúskodik. Amerikában élő izraeliként nagyon is tisztában vagyok az erős kapcsolat fenntartásának és az amerikai és izraeli nép közötti hídépítésnek a fontosságával. Lehet, hogy a hátterünk különböző, az utunk egyedi, de a közös célunk közös”.

 
Fotó: Gal Gadot Facebook
Megszakítás