Heti izraeli hírösszefoglaló.

Hanuka az egyik legszélesebb körben megtartott ünnep Izraelben. Egy friss közvélemény kutatás szerint a teljes zsidó népesség mintegy háromnegyede a nyolcnapos ünnep minden egyes estéjén fellobbantja a hanukia lángjait. A másik egynegyed többsége is úgy nyilatkozott, hogy legalább a napok felében gyakorolják az ősi hagyományt.

 A vallásos közösség 97%-a minden este gyertyát (vagy olajmécsest) gyújt, a magukat hagyományőrzőnek tekintők körében 86% ez az érték, míg a szekuláris, de a hagyományok felé nyitott zsidók 71%-a ünnepel az ünnep minden estéjén. A magukat teljesen szekulárisnak meghatározó zsidók (az izraeli zsidók 28%-a) közül is 40% válaszolta azt, hogy mind a 44 gyertyát meggyújtja az ünnep során, míg tovább 44% úgy nyilatkozott, hogy hanuka néhány estéjén gyakorolja a hagyományt.

Bár hanuka látványos és hosszú ideig tartó ünnep, valójában a kisebb ünnepek közé tartozik, hiszen nem tórai eredetű. Az izraeli zsidók is eszerint határozzák meg jelentőségét, és jom kipur, ros hásáná, peszách és szukot mögé sorolják. Ezzel szemben az amerikai zsidók 68%-a a három legnagyobb zsidó ünnep között tartja számon a fény ünnepét. Ennek egyik oka az lehet, hogy hanuka általában az „ünnepi szezon”, azaz a hálaadás napja és a karácsony közötti időszakra esik, amikor az egész ország ünnepel. Ezzel együtt az amerikai zsidók csupán 60%-a mondta azt, hogy hanuka minden estéjén meggyújtja a lángokat.

Női kósersági felügyelők a seregben

Egy régóta húzódó vita végére tett pontot az izraeli hadsereg személyzeti parancsnoka, Moti Álmoz dandártábornok: ezen túl vallásos nők is betölthetik a másgiách, azaz kósersági felügyelő tisztségét a katonai konyhákon. A Cáhálban már 2004-ben megszületett ez az elhatározás, de a tábori rabbinátus kifogásai miatt eddig nem alkalmazták a gyakorlatban. A rabbik nem a nők hozzáértését vagy elhivatottságát kérdőjelezték meg, hanem a cniut, azaz a szemérmesség kapcsán láttak problémát.

Az első női kósersági felügyelők már ez év decemberében megkezdik szolgálatukat. Először a hadsereg polgári foglalkozásokat oktató központjába kerülnek, majd egy speciális tábori kósersági felügyelői kurzuson vesznek részt, mely eddig kizárólag férfiak számára volt elérhető. Sikeres vizsga után pedig már munkába is állhatnak.

„A hadsereg számára fontos az egyenlő bánásmód elve és a nők integrációja a szervezeti igényeknek megfelelően”- jelentette ki a Cáhál szóvivője.

Izraelben a polgári életben is általában férfiak ellenőrzik a gyárak és éttermek kóserságát. Ez alól csak a modern-ortodox rabbik által alapított, és az állami rabbinátussal gyakran szembekerülő Cohár szervezet jelent kivételt, mely néhány éve már nőket is küld az általa ellenőrzött intézmények konyháiba.

46 év után: Csád elnöke Izraelbe látogatott

Újabb diplomáciai sikert könyvelhetett el Izrael, amikor az afrikai, muszlim többségű Csád elnöke, Idriss Déby látogatást tett a zsidó államban. Déby utazását az utolsó pillanatig titokban tartották mindkét országban. A csádi elnök szerint új fejezet kezdődött hazája és Izrael közös történelmében, 46 évvel a hivatalos kapcsolatok megszakítását követően.

„Csád Afrika és Izrael számára egyaránt nagyon fontos ország. Örülünk, hogy felújíthattuk barátságunkat” – mondta Netánjhu miniszterelnök, hozzátéve, hogy nem hivatalos formában az elmúlt évtizedek során is volt együttműködés a két állam között.

„Izraellel elsősorban a nemzetbiztonság területén remélünk együttműködést, mert országunkat számos radikális muszlim terrorszervezet fenyegeti. Ezen kívül az egészségügyi, mezőgazdasági és vízgazdálkodási technológia terén is fontos a kapcsolat megerősítése” – mondta Déby, aki ellátogatott a jeruzsálemi Jád Vásem múzeumba, ahol megemlékezett a holokauszt áldozatairól.

Elfogták Jeruzsálem „kormányzóját”

Az izraeli rendőrség összehangolt akció keretében letartóztatta a Palesztin Hatóság által Jeruzsálem kormányzójának kinevezett Ádnán Geitet, illetve 32 olyan jeruzsálemi lakost, akik csatlakoztak a palesztin biztonsági szolgálatokhoz. A Palesztin Hatóság régóta igyekszik az izraeli főváros arabok lakta negyedei felett átvenni az irányítást. Korábban volt már arra példa, hogy a palesztin rendőrség behatolt Jeruzsálembe és intézkedett arabok közötti incidensek során. Izrael az effajta tevékenységet saját szuverenitása elleni támadásnak veszi, továbbá törvények tiltják, hogy a palesztin szervek izraeli területen működjenek.

Geitet azzal is gyanúsítják, hogy elraboltatott egy jeruzsálemi arab lakost, mert az ingatlant adott el egy zsidónak. A férfi bár jeruzsálemi lakosként izraeli személyi igazolvánnyal rendelkezik és jogosult az izraeli állampolgárságra, magas rangú tagja a PFSZ terrorszervezetnek és Mahmud Ábbász bizalmasa.

 A palesztin fegyveres erőkhöz csatlakozott gyanúsítottak lakásain házkutatást is tartottak, melynek során fegyvereket, a palesztin rendőrség igazolványait és egyenruháit, továbbá nagy mennyiségű készpénzt foglaltak le.

zsido.com

Megszakítás