Vandalizmus és rablás miatt indult eljárás azokkal az elkövetőkkel szemben, akik megrongálták és kifosztották egy moldovai zsinagóga épületét a múlt héten.

Megdöbbenve léptek be szerda reggel Orgiev zsinagógájába a közösség tagjai, amikor a Tóratekercs mellett több szakrális tárgyat is szétdobálva találtak a földön – írta az Arutz Sheva.

Az imaház vezetői feljelentést tettek a rendőrségen. Az elkövetők az előzetes vizsgálat alapján a zsinagóga hátsó ajtaján törtek be az épületbe éjjel. Eddigi beszámolók szerint a rablók a zsinagóga új belső ajtóit is megrongálták és a falra rögzített menóratartókat brutális módon kiszakították a helyükről.

„A képek a zsidó nép történelmének sötét napjain készült fotókra emlékeztetnek, melyeken az orgievi, kisinyovi és román pogromokban meggyalázott zsinagógák megszaggatott Tóratekercsei láthatóak” – nyilatkozta a közösség egyik vezetője a Chabad Online számára.

Korábbi becslések szerint megközelítőleg 10 000 zsidó él Moldova fővárosában, Kisinyoban, és 15 000 fő országszerte.

zsido.com

Képek forrása: Arutz Sheva/Chabad Online