Gendelman Sára Gabriella néhány évvel ezelőttig aktív tagja volt a Vasvári Pál utcai zsi­nagóga közösségének. Történetét a Gut Sábesz magazin és a zsido.com is bemutatta. Azóta férjhez ment és családot alapított – valamint különleges tehetségére is rálelt. Gyö­nyörű színekkel és formákkal tarkított műveit a Zsilip Központban csodálhatjuk meg.

 

– Nagyon rég hallottunk önről, meséljen egy kicsit magáról, családjáról.

– Netanyán, Izraelben vallásos életet élünk a férjemmel és a két fiunkkal. Repül az idő, mert a nagyobbik szinte tegnap született, és szeptembertől már iskolába megy.

 

– Hogy kezdett festeni, alkotni?

– A művészet mindig is az életem része volt, kisgyerekkorom óta szeretek rajzolni. Festeni eddig sem lehetőségem, sem időm nem volt. A Covid által okozott elszigeteltség rám nagyon jó hatással volt, mert akkor ragadtam ecsetet, és azóta le sem tettem.

 

– Mit jelent az ön számára a festés, alkotás?

– Számomra a festés a kiteljesedést jelenti. Azokra a dolgokra szeretnék rávilágítani (szó szerint), amire rohanó világunkban kevés időt szentelünk, és mégis a legfontosabb dolgok. Mint például: család, hit, elmélyedés az élet értelmében stb.

 

– Milyen technikákat használ?

– Vászonra festek olajjal és akrillal, ecset és festőkés használatával. A képeim különlegessége, hogy sötétben világító festéket viszek fel a vászonra. Ez elemi részét képezi festészetemnek, mert ezzel a zsidó hitvallást képviselem: festményeim a sötétben is reményt és fényt hoznak. Ez az Ars Poeticám. A Zsilipben található képeim közül kettő is foszforeszkál a sötétben. A kedvencem a Smá, Izrael. Amikor lekapcsolod este a villanyt, az világítja be a szobát.

 

– Hogy állt össze a Zsilip kiállítás anyaga?

– A Zsilip Ros hásáná előtt pár nappal nyitotta meg kapuit. Így, stílusosan, úgy gondoltam, a zsidó ünnepeket és hagyományokat bemutató 40 festményem közül az őszi ünnepeket felelevenítők kerüljenek kiállításra.

 

– Ezek a képek megvásárolhatóak?

– A festményeim mindenki számára elérhetőek és megvásárolhatóak. A kedves érdeklődők megtalálnak a közösségi oldalakon és WhatsApp­on is.

 

– Kiknek szánja a műveit? Csak a vallásos közönségnek, vagy szélesebb az érdeklődők rétege?

– A képeimet mindenkinek szeretettel ajánlom. A műveim megrendelésre is készülnek, egyedi igények alapján vallásos elemekkel vagy anélkül (vagy a térhatású kompozíciókkal kombinálva) kifejezve a célhatást. Személyes benyomásokat gyűjtök az ügyfeleimmel folytatott baráti és kötetlen beszélgetés során. A modern kor lehetővé teszi ezt akár virtuálisan, az internet segítségével. Ezek az információk formákká alakulnak, tele a megrendelőim személyiségének színeivel. Mindezek a tapasztalatok, tanulmányok és mozgások összeadják azt a különleges összetevőt, amelyet a festékeimbe öntök, hogy elérjem a megfelelő színösszeolvadást. Ezek az egyedi, bátor, de kifejező, díszes új színösszeállítások az én különleges ajándékom, amelyet legbecsesebb mecénásaimnak ajánlok. A budapesti közösség tagjai, első megrendelésük alkalmával, kedvezményes, egyedi áron tudnak rendelni és meglepni magukat vagy szeretteiket egy Gendelman festménnyel és a szállítási költséget én állom.

 

Steiner Zsófia

A teljes interjú megtalálható az Egység 156. számában

Megjelent: Gut Sábesz 24. évfolyam 49. szám – 2022. augusztus 11.

 

Megszakítás