Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök is megjelent az egykor cukorgyárrá alakított vlagyivosztoki zsinagóga felújítását követő megnyitó ünnepségén.

Ismét megnyitotta kapuit a vlagyivosztoki zsinagóga, melyet 1916-ban építettek az észak-koreai határtól nem messze eső orosz városban. Az épületet 1932-ben kommunista csapatok elkobozták és cukorgyárrá alakították. A Chabad mozgalommal kapcsolatban álló Orosz Zsidó Hitközségek Szövetségének 2005-ben sikerült visszaszerezni a zsinagógát, és hosszú felújítási munkákat követően ismét megnyitották a helyi zsidó közösség tagjai számára múlt hét pénteken – írta a Forward.

 „Amikor a zsinagógát visszakaptuk, siralmas állapotban volt. Semmi nem emlékeztetett arra, hogy ez egyszer imaház volt” – emlékezett vissza Berel Lazar orosz főrabbi, akinek vezetésével a két évig tartó felújítási folyamatok után impozáns nyitóünnepséget rendeztek több száz vendég és az orosz miniszterelnök részvételével. A beszámolók szerint Dimitrij Medvegyev a helyszínen elismerését fejezte ki azért az elkötelezettségért, aminek köszönhetően a zsidó közösség képes volt újjáépíteni önmagát.

A vlagyivosztokihoz hasonlóan idén több másik zsinagógát is újjáépítettek Oroszország területén; Kaluga, Kazan és Zhukovkva városában szintén imaházakat avattak, ahogy Szaratovban is új zsinagógát nyitott az Orosz Zsidó Kongresszus ebben az évben.

zsido.com

 

Kép forrása: panoramio.com

Megszakítás