Úgy tűnik, hogy végre megvalósulhat a romániai Konstancában található, régóta romokban heverő askenázi nagyzsinagóga helyreállítása.

Júniusban Silviu Vexler parlamenti képviselő, a Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke a Facebookon jelentette be, hogy aláírta a zsinagóga helyreállítási és általános rehabilitációs munkálatainak elvégzésére vonatkozó szerződést – számol be róla a Jewish Heritage Europe.

„Románia egyik legszebb és legemblematikusabb zsidó imahelye, amely lenyűgöző történettel rendelkezik és Konstanca igazi szimbóluma, megmenekül és újra életre kel, mind a romániai zsidók, mind az egész társadalom számára”

– írta.

Sajtóbeszámolók szerint a fejlesztési minisztérium 1,5 millió eurót (560 millió forint) különített el a projektre.

Vexler elmondta, hogy a megállapodás létrejötte kilenc éven át húzódott. A zsinagógát Adolf Linz tervezte mór stílusban, és 1910-1914 között épült meg. Ez az egyetlen fennmaradt zsinagóga a kikötővárosban.

 

További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.

Megszakítás