A régészek remélik, hogy az utat néhány hónapon belül hivatalosan megnyithatják. Évi egymillió látogatóra számítanak.
2004-ben a Jeruzsálem délkeleti részében fekvő Kfár Hásiloách negyedben eltört egy szennyvízelvezető csatorna. Az önkormányzat azonnal szakembereket küldött a szivárgás megszüntetésére. Ahogy az már Jeruzsálemben, és különösen annak az Óvároshoz kapcsolódó negyedeiben ilyenkor lenni szokott, a munkásokat egy csapat régész is elkísérte.
A munkálatok során a munkások hosszú és széles lépcsőkbe ütköztek, néhány tucat méternyire a Siloách medencéjének feltételezett helyétől. A zsidó zarándokok ebben a tiszta forrásvízzel telt medencében merítkeztek meg, mielőtt megkezdték volna útjukat fel, a jeruzsálemi Szentélyhez.
A Siloách-medence felfedezése egy további monumentális régészeti lelethez vezetett: az ősi Jeruzsálemet kiszolgáló központi vízelvezető csatornára találtak rá a régészek. Ez az út, mely a római ostrom során a zsidó felkelők búvóhelyéül is szolgált, ma bejárható, és egészen a Siratófalig vezet.
A kutatások során később rábukkantak egy ősi útra, melyet a mai Kfár Hásiloách negyed alatt vágtak, a napjainkban már jól ismert vízelvezető csatorna fölött. Az ősi utcát Zarándokútnak nevezik, mivel a régészek úgy vélik, hogy ez volt az az út, melyen keresztül zsidók milliói teljesítették évi három alkalommal az „álijá láregel”, vagyis a Szentélybe való felzarándoklás parancsolatát. A Tóra szerint évente háromszor, peszách, sávuot és szukot ünnepén kell a jeruzsálemi Szentélybe zarándokolni, hogy ott áldozatot mutassanak be az Örökkévalónak.
A kétezer éve épült Zarándokút a Siloách-medencétől a Siratófalhoz csatlakozó, Robinson-ívként ismert területhez vezet, ahol a mai napig látható annak az ősi lépcsősornak a maradványa, mely egykor a Szentélyhez vezetett. Josephus Flavius, a polgári időszámítás első évszázadában élt római-zsidó történész szerint az ünnepek alkalmából 2,7 millió ember látogatta meg a várost, és összesen nagyjából 256 ezer áldozatot mutattak be. Doron Spielman, az Ir Dávid (Dávid városa) Alapítvány alelnöke szerint a zarándokok legnagyobb része ezen az úton jutott be a városba. Számos korabeli zsidó bölcs és vezető is ezt az utat járta. „Ez a hely a zsidó nép szíve, olyan, mint a vénáinkban áramló vér.”- mondta Spielman, és talmudi történettel támasztja alá a kézzel fogható valóságot: két bölcs, Hilél és Sámáj, azon vitatkoztak, milyen életkortól kell az apának a fiát magával vinnie a zarándoklatra. A szigorúbb Sámáj azt mondja, hogy amint elég idős ahhoz, hogy apja vállán ülve tegye meg az utat. Hilél, az engedékenyebb viszont úgy véli, hogy csak akkor, amikor már képes megtenni gyalogosan a 750 méteres utat.
Az Ir Dávid eddig 250 méternyit tárt fel ebből az útból, melynek oldalait üzletek határolták egykor. Ezekben a helyiségekben bőr, szőrme, gabona, méz, bor és természetesen sok pénz cserélt gazdát. Az egyik bolt mellett a régészek a tetején egy kis kiszélesedésben végződő lépcsősort találtak, mely arra szolgált, hogy onnan hirdethessenek ki fontos tudnivalókat, vagy tartsanak beszédeket a Templom-hegyre igyekvő híveknek. A lépcsőfokok közvetlen közelében egy hímnemű, vagyis csak beporzásra alkalmas virágot hozó, de gyümölcsöt nem adó pálmafa elégett maradványaira bukkantak. Miért állt egy gyümölcsöt nem termő fa az út mentén? Hogy árnyékot adjon a kis térségen beszélőknek – magyarázzák a kutatók.
„Ahhoz, hogy megértsük Jeruzsálemet, itt kell lennünk” – mondta Spielman. „70-ben kiűzettünk innen, napi háromszor imádkoztunk, és megalapítottuk az államunkat. A zsidók legutolsó lehelete itt volt, éppen alattunk.” A több ezer felfedezett aranypénzre a „Szabadságot Cionnak” szöveget írták. „Ez volt a zsidók csatakiáltása a rómaiak elleni harcban. Érmeket vertek, nem nyílhegyeket, mert tudták, hogy nem győzhetik le Rómát. Azért készítették az érmeket, hogy maradjon valami az embereknek, akik egy napon majd visszatérnek.”
Az Ir Dávid felfedezései alapvetően megváltoztatták a történelemfelfogásunkat. Nemcsak olvashatjuk a Misnát, de azokon az utakon járhatunk, melyekről az ősi szöveg beszél, és elképzelhetjük, hogyan éltek egykor az ország zsidó lakói. Az elmúlt hónapokban a Dávid városa projekt régészei éjt nappallá téve dolgoztak azon, hogy az út már kiásott részét összekössék a Siloách-medencével. A munka kimerítő és igen lassú, mivel minden feltárt centiméternyi utat acélrudakkal kell biztosítani, nehogy veszélyeztesse a fölötte pezsgő, modern város életét.
Az ásatás több százmillió dollárt emésztett fel eddig, mely összeg legnagyobb része magánadományokból származik.
Jiszráel Hászon, az Izraeli Régészeti Hatóság elnöke elmondta: „Az út-projekt része a Sálem-tervnek, melyet a kormány kabinetülésen fogadott el azzal a céllal, hogy fejlesszék, és egyben megőrizzék az ősi Jeruzsálemet… A terv megvalósulása nyomán az erre az egyedülálló területre látogatók teljes körű élményben részesülnek majd.”
A kutatók azt is kiemelik, hogy a nemzetközi szervezetek, pl. a UNESCO Izrael-ellenes határozatai, melyek rendre tagadják a zsidó nép és Jeruzsálem elidegeníthetetlen kapcsolatát, különleges jelentőségűvé teszik a Zarándokút felfedezését és megnyitását. Zeev Orenstein, a Dávid városa nemzetközi ügyeinek igazgatója hangsúlyozta, hogy az út aláhúzza a zsidó nép kapcsolatát az egész várossal, nemcsak a ma zsidók által lakott részekkel. Megmutatja, hogy egykor zsidók éltek olyan helyeken is, mint a ma arabok által lakott és Sziluánnak nevezett Kfár Hásiloách negyed.
David Friedman, az Egyesült Államok izraeli nagykövete is elmondta: „Az Ir Dávid igazságot és tudományt visz a vitába, melyet túl régóta keserítenek mítoszok és tévképzetek. Leletei, melyeket a leggyakrabban nem-vallásos régészek hoznak felszínre, véget vetnek azoknak az alaptalan erőfeszítéseknek, melyek tagadják azt a történelmi tényt, hogy Jeruzsálemnek ősi kapcsolata van a zsidó néppel.”
zsido.com
Forrás: JPost