Nagy érdeklődés kísérte a Milton Friedman Egyetem csütörtöki rendezvényét, amelyet a Magyar Zsidó Történeti Intézetet létrehozása alkalmából rendeztek meg.

– Van-e még kutatni való a magyar zsidóság és a magyar holokauszt történetében? – ezzel a kérdéssel hívták meg az érdeklődőket a szervezők az új történeti intézet születése alkalmából rendezett beszélgetésre. A csütörtök délutáni eszmecsere megnyugtatott mindenkit: bőven van még mit kutatni.

Az eseményt, az egyetemet fenntartó Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség nevében megnyitó Bodnár Dániel, aki egyben a felsőoktatási intézmény elnöke is, elmondta: egy ilyen intézmény létrehozásában különleges motiváció is szerepet játszik.

– Amikor az egyetem közép- és hosszú távú tervét elkezdtük kidolgozni, magától értetődő volt, hogy olyan intézményeket szeretnénk az egyetem égisze alatt létrehozni, amelyek a jövőben az akadémiai kiválóság példájául szolgálnak. Mi lehet egy zsidó közösség által fenntartott egyetem számára az első olyan intézmény, amelyik leginkább kifejezi legbelsőbb identitását, mint a történelemhez való valamilyen viszony feltárása?

Bodnár Dániel Hannah Arendt filozófus szavait idézte: “A zsidóság számára a történelem nem csak kohéziós erő, hanem parancsolat is “. Hozzátette: az intézet alapításának egy néhány napja publikált, a CNN hírtelevízió által készített jelentés is aktualitást ad: e számos vitát kiváltott kutatás arról tájékoztat, hogy óriási tudatlanság jellemzi a magyar társadalmat a zsidósággal kapcsolatban, akár történeti, akár kulturális, akár identitáskérdésekről beszélünk. Bodnár Dániel szerint az MTA-nak, az akadémiai világnak, a tudománynak a tudatlanság felszámolásában van szerepe és felelőssége. – Egy ilyen intézmény létrejötte kiváló lehetőséget teremt mindannyiunk számára, hogy szembenézzünk azzal, milyen sűrű az a köd, amelyet szerte kell foszlatnunk – jelentette ki.

Az egyetem rektora, Szatmári Péter az új kutatóintézet megalakulása kapcsán hangsúlyozta, hogy a Milton Friedman egyetem növekedni szeretne, karokat alapítani, és jelen lenni a nemzetközi színtéren. A két magyarországi, egyházi fenntartású intézményhez – a Pázmány Péter Katolikus Egyetemhez és a Károli Gáspár Református Egyetemhez – hasonló léptékű, világi és egyházi képzést is magába foglaló egyetemmé szeretnének válni a jövőben.

A megnyitó beszédek után kezdődő pódiumbeszélgetés moderátori feladatait Pók Attila történész látta el, aki – mielőtt a tudományos kérdések taglalásába kezdett volna –, egyperces néma felállásra kérte a közönséget a hét elején elhunyt Randolph L. Braham, romániai magyar zsidó családból származású amerikai történész, a holokauszt egyik legkiemelkedőbb nemzetközi kutatójának tiszteletére.

Ezt követően Pók Attila az új történeti műhely igazgatóját, Dr. Gecsényi Lajost, a Magyar Országos Levéltár egykori főigazgatóját kérdezte, mindenekelőtt a rendezvény címének kérdését felidézve: “Van-e még kutatni való a magyar zsidóság és a magyar holokauszt történetében?” A válasz határozott igen: az új intézet a korábbi tudásunkhoz is sokat hozzá tud majd adni. Gecsényi Lajos emlékeztetett arra, hogy napjainkban is létezik több kutatási műhely. Megemlítette az MTA Judaisztikai Kutatóközpontját, az ELTE Bölcsészettudományi Karának judaisztikai képzését, a Holocaust Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Közalapítványt. Felidézte, hogy 1985-ben a História című szakfolyóiratban megjelent egy áttekintő cikk arról, milyen kérdések merülnek fel a zsidóság kutatásával kapcsolatban. A kilencvenes évek elején szélesebb történészi tanácskozás keretében beszéltek ezekről a kérdésekről, majd a kétezres évek közepén a Büchler Sándor Baráti Társaság és a Judaica Alapítvány rendezett konferenciát a magyar zsidó történetírás koncepcióiról és perspektíváiról. Elmondta azt is, hogy több történész is vállalt feladatokat e kérdéskör feldolgozásában. Példaként említette Randolph L. Braham és Komoróczy Géza munkáit, hozzátéve: számos egyedi monográfia és tanulmány született a zsidóság történetéről.

A most felálló intézet kutatási témáiban széles spektrumot kíván felölelni: a magyar zsidóságnak a polgárosodásban való részvételét az emancipációtól kezdve a két világháború közti időszakon és a vészkorszakon át, az 1945 utáni ellentmondásos évekig, amikor a zsidók egyszerre voltak jelen a formálódó proletár állam vezetésében, miközben szerte az országban pogromok folynak. Gecsényi Lajos rámutatott arra, hogy vannak a zsidóság történetének jobban és kevésbé kutatott területei. Míg a két világháború közti időszak és a holokauszt olyan korszakok, amelyekre több figyelmet fordítottak a kutatók, addig az 1867-1868-as esztendővel induló polgárosodás, illetve a monarchia időszaka, vagy a magyarországi cionizmus megjelenése, szervezetei kevésbé gazdagon feltárt témák.

– Ha arról beszélünk, hogy egy 150 éves folyamatot vizsgálunk, akkor szembe kell azzal nézni, hogy ebből a 150 évből közel 100 úgy telt el, hogy a magyarországi zsidóság jelentős része, amely komoly szerepet játszott a monarchia idején a polgári társadalom kialakításában, Kolozsvártól Szabadkáig egy másik ország területére került úgy, hogy megőrizte magyarságát és a Magyarországhoz való kötődését. Ezt az időszakot annál is inkább vizsgálni kell, mert ennek a populációnak egy része a tragikus években visszakerült Magyarországra, és áldozatul esett a holokausztnak – mondta az új intézet igazgatója, aki szerint komoly kutatói mélyfúrás várható a szomszédos országokban, különösen a kárpátaljai zsidóság történetének feltárásában. – Sokan tudják, hogy a kárpátaljai zsidóság speciális közösséget képviselt a magyarországi zsidóságon belül is – magyarázta, utalva arra, hogy ennek a közösségnek a társadalmi beágyazottsága, vallási viszonyai még jórészt feltáratlanok. 

– Van-e még olyan téma, olyan forrásanyag, amit nem dolgoztak fel? – kérdezte Pók Attila.

Gecsényi Lajos válasza:  – Igen, van. Sok olyan levéltári, kézirattári, könyvtári anyag létezik, ami még feltárásra vár. Ez annak ellenére így van, hogy az utóbbi évtizedekben Izraelben is jelentős munka folyt a magyar zsidóság történetének feldolgozásában.

Pók Attila arról is érdeklődött, vajon az új kutatóműhely kapcsolódik-e a Sorsok Háza projekthez. – Nem – hangzott a határozott válasz. – Sem tematikailag, sem programjában. Ez egy másik projekt – hangsúlyozta Gecsényi Lajos, hozzáfűzve, hogy reményei szerint az intézet kutatásai háttérként szolgálhatnak majd a Sorsok Háza projekt kialakításában és működtetése során.

A közönség soraiból is sokakat foglalkoztató kérdéssel állt fel egy férfi, aki azt szerette volna tudni, az intézet miként fog a két „nagy tömb”, az EMIH és a MAZSIHISZ közti “problematikus viszonyon” felülkerekedni.

– Az én szememben nincs két tömb. Van egy feladat, egy tudományos téma, a magyarországi zsidóság történetének feldolgozása – válaszolta Gecsényi Lajos, hangsúlyozva, hogy az intézet nyitva áll mindenki előtt, aki felül tud kerekedni a politikán, és részt kíván vállalni a tudományos kutatói munkából.

– Az intézetnek – jelentette ki – fontos küldetése is az, hogy minél több kutatót magába tömörítő hálózattá váljon. Ahogy annak a reményének is hangot adott, hogy a MAZSIHISZ intézményei is nyitva állnak majd az új intézet kutatói előtt, hiszen a forrásanyagokat tekintve a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár, illetve a hitközségek iratanyagai felbecsülhetetlen értékűek.

Gecsényi Lajos leszögezte: Az intézetet alapító EMIH semmilyen befolyást nem is kíván érvényesíteni a munkatervükkel kapcsolatban.

A Magyar Zsidó Történeti Intézet egyik lehetséges példaképeként említette Pók Attila Randolph L. Braham nagyhírű kutatóintézetét, amely sok magyar kutató felívelését tette lehetővé, és szintén egyetemi keretek között működik New Yorkban.

– Magasra állította a mércét azzal, hogy Braham professzor intézetét említette. Remélem, hogy az intézet majdani vezetői és kutatói is ezt tartják szem előtt – reagált zárásképp Gecsényi Lajos, a Magyar Zsidó Történeti Kutatóintézet igazgatója.

Ónody-Molnár Dóra

 

Bemutatjuk Gecsényi Lajost, a Magyar Zsidó Történeti Kutatóintézet igazgatóját

Gecsényi Lajos Tápiósülyben (Pest m.) született 1942-ben. Középiskolai tanulmányait a nagykátai Damjanich János Gimnáziumban végezte, ahol 1960-ban tett érettségi vizsgát. Még ebben az évben felvették az ELTE Bölcsészettudományi Kara történelem-könyvtár szakos hallgatójának. 1962-től a könyvtár szak helyett levéltár szakon folytatta tanulmányait.

A bölcsészdoktori címet 1971-ben, a történettudomány kandidátusa fokozatot 1994-ben szerezte meg 16. századi gazdaságtörténeti témából. 2001-ben habilitált az ELTE Bölcsészettudományi Karán..

1997. július elsejétől a Magyar Országos Levéltár főigazgatója, 2002. november 1.–2003. május 31. között a MTA Történettudományi Intézetének igazgató-helyettese, majd ismét a Levéltár főigazgatója, 2009. december 31-ig.

Oktatói tevékenységet megbízott előadóként 1970-1974 és 1994-1999, félállású egyetemi docensként 1999-2000 között, címzetes egyetemi tanárként 2003-tól végez a Közép- és koraújkori magyar történeti Tanszéken illetve a Történelem Segédtudományai Tanszéken.

Választott doktor-képviselőként tagja volt a MTA közgyűlésének (2001–2007), tagja az MTA Történettudományi Bizottságának (1996–), a Nemzeti Kulturális Alap Bizottságának (2003-2007), az MTA-Oktatási Minisztérium Domus Hungarica Alapítvány kuratóriumának (2000–2006), az OTKA Bizottságnak (1997–2002), az Oktatási Minisztérium Felsőoktatási Tankönyvpályázati kuratóriumának (2002–2005), a NKÖM Klebelsberg ösztöndíj kuratóriumának (1999–), a Holocaust-Auschwitz Közalapítvány kuratóriumának (2002–2005), a Nagy Imre Alapítvány kuratóriumának (2003–), a Magyar Történelmi Társulat ügyvezető alelnöke (1999–2007).

Tanulmányai magyar és német nyelven 1964-től jelennek meg hazai és külföldi folyóiratokban, tanulmánykötetekben a 16–17. századi gazdaság- és társadalomtörténet valamint a 20. századi magyar–osztrák kapcsolatok témaköréből.

Munkásságát 1991-ben Szabó Ervin Díjjal, 1994-ben az Osztrák Köztársaság Ezüst Érdemjelével, 2002-ben Széchenyi Ferenc Díjjal, Burgenland Tartomány Nagy Érdemjelével, 2003-ban a Magyar Köztársaság Érdemrendje tiszti keresztjével ismerték el.