Gondolatok a hetiszakaszhoz

 

A hetiszakasz dióhéjban: A Fáraó nem vette komolyan Mózes és Áron fellépését, sőt még szigorított is Izrael fiainak helyzetén. A héber rabszolgák is hitetlenkedve hallgatták Mózes és Áron szavait. Fáraó makacssága nem tört meg, sem az érvelések, kérések, sem a csodajelek láttán. Így megkezdődött a csapások sora. A Nílus tiszta vize, Egyiptom büszkesége, termésének és jólétének záloga vérré változott. A hal mind elpusztult, bűzössé vált a folyam, inni se lehetett a vízből. Hét napig tartott a csapás, de nem okult belőle a király, még rövid időre a sivatagi szent szolgálat tartalmára sem engedte Izrael fiait távozni az országból. Újabb figyelmeztetés után nyüzsögni kezdtek a békák, elárasztva a határt. Ekkor már a Fáraó kérte a békainvázió megszűnését, de a baj elmúlásával megkeményedett a szíve és nem engedett. Ezután féreg támadt emberre és baromra, majd dögvész pusztított. Később Gósen földje kivételével jégeső tarolta a pusztát és mezőt, nem kímélve füvet-fát, állatot, lent és árpát. Fáraó szíve dacos maradt.

 

 

* * *

 

„És szólt az Örökkévaló Mózeshez, és mondta neki:… megjelentem Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak mint mindenható Isten, de ezen a nevemen: Örökkévaló, nem ismertettem meg magamat velük.” (2Mózes 6:2–3.)

 

E hét kedden, tévét hó 24-én volt a chábád lubavicsi chászidizmus alapítója, a ljádi Snéur Zálmán rabbi 1813-ban bekövetkezett halálának évfordulója. Sokan két legjelentősebb műve alapján ismerik: Báál HáTánjá vöháSulchán Áruchként, azaz a Tánjá és a Sulchán Áruch szerzőjeként, míg hívei Álter Rebbeként tisztelik. Ő a Báál Sem Tov utódjának, a mezricsi mágidnak a tanítványa.

 

A híres kabbalista Jesájá Horowitz rabbi a Söné Luchot Hábrit (ismertebb nevén, rövidítve: Söláh, 1565–1630) művében kifejti, hogy minden esemény és ünnep, még azok is amelyek évezredekkel a Tóraadás után történtek, kapcsolódik ahhoz a szidrához aminek a hetében ünnepeljük őket (lásd még Gut Sábesz II/9.).

 

Idén Snéur Zálmán rabbi jáhrzeitja a Váérá hetiszakaszra esik, így abban utalást találhatunk a jáhrzeitjára illetve munkásságára, ami egy cádik esetében halálakor éri el tökéletességét.

 

A lubavicsi rebbe elmagyarázza (Likuté Szichot XXVI, 40-42. oldal), hogy ez a kapcsolat a hetiszakasz neve és az Álter Rebbe neve között van. A váérá szó jelentése „megjelentem,” azaz nem újat alkotni, hanem csak láthatóvá tenni azt, ami korábban már megvolt. Az Álter Rebbe nevének – Snéur – hasonló jelentése van: a „sné-ur” kifejezés szó szerinti fordítása „két fény”. A fény, a világosság hatása azonos a váérá szó jelentésével: a fény nem hoz újat létre, hanem csak megmutatja azt ami addig az uralkodó sötétség miatt rejtve volt.

 

A kapcsolat azonban túlmegy ezen a látszólag felületes viszonyon. A hetiszakasz neve az egész szidrá lényegére utal – ebben az esetben az Álter Rebbére, életművére, és a zsidóságra gyakorolt jelentős hatásának az összefoglalására is.

 

A ljádi Snéur Zálmán tanításaival fényt hozott a zsidóság minden területére, és így felfedte a mindvégig ott lévő, de rejtett értékeket. Rávilágított egyrészt a Tóra addig rejtett és csak egy kis kiválasztott csoport számára hozzáférhető részének, a kábálának a tanulmányozására, másrészt a már korábban is közismert rész, a Talmud és a háláchá tudományára.

 

Élete két fő műve közül a Tánjá a chászidizmus, a korábban rejtett Tóra vitathatatlan alapműve, míg az általa írt Sulchán Áruch HáRáv a jogi irodalom elismert és kiemelkedő műve.

 

 

Az Álter Rebbe saját Sulchán Áruchjában összefoglalja a kétszáz évvel korábban Rabbi Joszéf Káro által írt Sulchán Áruch (zsidó jogi kódex) óta felmerült jelentős háláchikus kérdéseket. A gyakorlati életben követendő végleges döntést hoz és röviden indokol minden előírást. Műve a benne szereplő magyarázatok miatt lehetővé tette, hogy a zsidók ne csak azt tudják, hogy hogyan és mit kell csinálni, hanem hogy meg is értsék és világossá váljon előttük az előírás.

 

Rabbi Joszéf Káro azért hagyta ki a magyarázatokat művéből, mert célja az volt, hogy a gyakorlati életben használható kézikönyvet készítsen, ami a tennivalókat foglalja össze. A magyarázatokra nem volt szüksége, mert megítélése szerint elegendő azért követni az előírásokat, mert elhisszük őket.

 

Az Álter Rebbe azonban egy lépéssel tovább megy, és hangsúlyozza, hogy még azt is meg kell próbálni megérteni és világossá tenni, amit egyébként mélységes meggyőződéssel hiszünk. Sőt, a megértést a gyakorlati tennivalók szintjére emeli az Álter Rebbe azáltal, hogy a magyarázatokat beleveszi gyakorlati kézikönyvébe, a Sulchán Áruchba.

 

 

 

 

A Tóra korábban rejtett, filozófiai részét is fénnyel árasztotta el az Álter Rebbe. A Báál Sem Tov alapította chászidizmus előtt a Tóratanulást tekintették az egyetlen időtöltésre érdemes tevékenységnek, de ez a zsidóság jelentős, kevéssé művelt részének nem volt elérhető. A chászidizmus ezzel szemben rámutatott a többi micva belső értékére is, amik viszont minden zsidó számára egyaránt elérhetőek. A chászidizmus újra előtérbe helyezte a Tóra Adóját, és hangsúlyozta, hogy valamennyi micva teljesítésével közelebb kerülünk Hozzá. Minél körültekintőbb és alaposabb a micva teljesítése és minél több micvát teljesítünk így, annál nagyobb a közelség.

 

A chászidizmus első nemzedékei, épp úgy, mint például a Káro Sulchán Áruchja és az általa képviselt gondolkodásmód évszázadok óta a hitre fektette a hangsúlyt. Egy-egy rebbéhez, cádikhoz való ragaszkodás, a bele vetett hit és az ő lelkesítő szavai éltették szellemileg követőit.

 

Az Álter Rebbe alapította chábád lubavicsi chászidizmus azonban túlmegy az általános chaszidizmuson azzal, hogy ezen a területen is a magyarázatot, a megértést is hangsúlyozza. Erre irányzatának neve is utal: CháBáD = Chochmá (bölcsesség), Biná (értelem), Dáát (tudás). Ez a három lépcsőfok a megértésen alapuló, alapos tanulás három fokozata.

 

Művében, a Tánjában egy pillanatig sincs megkérdőjelezve a Tóratanulás jelentősége (lásd pl. 5. fejezet), sőt a szerző magyarázatával fényt vet arra, hogy miért is múlja felül a Tóratanulás az összes többi micvát, azonban hangsúlyozza, hogy valamennyi micva körültekintő betartása visz igazán közel a Végtelenhez, és hogy nem szabad a Tóratanulás miatt elhanyagolni a többi parancsolatot.

 

Az Álter Rebbe a Tóra ezen területén is a magyarázatokra helyezte a hangsúlyt, de nem a hittel szemben, hanem amellett. Az ő számára nem volt elegendő a ragaszkodás és a lelkesítő szavak, hanem minden gondolatot a megértésnek kellett követnie.

 

A ljádi Sné-ur Zálmán a Tóra mindkét területén a hit mellett a világosságot adó magyarázatot hangsúlyozza. Háláchikus döntéseinek indoklása fényt vet arra, hogy a Tóra hol és miképpen írja elő az adott teendőt, míg a chászidizmus területén adott magyarázatai választ adnak arra, hogy miért írja elő az Örökkévaló a Tórában az adott teendőt.

 

Ebből a felfogásból következik, hogy a chászidok próbálják a lehető legnagyobb körültekintéssel, a lehető legszebben teljesíteni a micvákat. Továbbá ezen magyarázatok megértése fényt és fokozott örömet visz követőinek életébe, akik számára a Tóra már nem egy utasítások és történetek gyűjteménye, hanem a Végtelen Isten Bölcsessége és Akarata, ami keresztül megközelíthetjük a Megközelíthetetlent.