„És visszatértek az ország kikémleléséből negyven nap múlva… És elbeszélték neki (Mózesnek), és mondták: Elmentünk arra a földre, ahová küldtél bennünket… De erős a nép, amely azon a földön lakik, és a város erődítményei igen nagyok… Nem tudunk az ellen a nép ellen menni, mert erősebb nálunk.
És szólt az Örökkévaló Mózeshez és Áronhoz, mondván: meddig zúgolódik ellenem a gonosz közösség?” (4Mózes 13:25–31., 14:26–27.).
Izrael földjének felderítésére Mózes tizenkét kémet küldött. Közülük csak Káleb és Jehosuá tért vissza bizakodó jelentéssel, míg a többi tíz kém kedvezőtlen híreket hozott. Ezt a tíz kémet nevezi a Tóra „közösség”-nek.
Bölcseink (Megilá 23b.) a Tórának ezen szakaszából vonták le azt a következtetést, hogy, mint a kémek esetében tíz férfit nevez az Örökkévaló közösségnek, így mindenkor tíz férfi alkot egy közösséget, azaz legalább tíz férfi jelenléte szükséges ahhoz, hogy lehessen Tórát olvasni, Kádist mondani stb.
Miképpen lehetséges – teszik fel a kérdést a kommentátorok –, hogy ez a törvény kifejezetten a kémek gyülekezetén alapul, amely felelős azért, hogy 40 évig vándoroltak őseink a sivatagban, egészen addig míg az egyiptomi kivonulás idején élő nemzedék meg nem halt? Nem lenne helyesebb, ha ezt a törvényt egy tíz igaz emberről szóló szakaszból következtethetnék ki?
Egyetlen Tóra, több rész
A Tórát, azaz az Örökkévaló Bölcsességének és Tudásának azt a részét, ami ismertté tett az emberiség előtt, többféle képen lehet részekre osztani. Az egyik közismert módon Írott és Szóbeli Tanra osztjuk fel a Tórát. Míg mind a két részt a Sínai hegyen kaptuk, a Szóbeli Tant csak évszázadokkal később írták le, és az Írott Tanban csak utalások vannak a Szóbeli Tanra.
Egy másik lehetséges csoportosítás a Közismert (nigle: Írott Tóra, Talmud, halachikus irodalom stb.) és a Rejtett (nisztár: Kabala, chaszidizmus stb.) részre osztani a Tórát. Ugyan Tóraadáskor mind a két részt megtanulta Mózes az Örökkévalótól, mégis az elmúlt kétszáz évtől eltekintve csak a Közismert rész volt ismert a zsidóság jelentős része előtt, és a Rejtett részt csak nagyon kevés kiemelkedő tudású, szent életű bölcs ismerte. A Rejtett rész létezésére is csupán utalások vannak a Közismert részben. Például a Talmud aggadikus részei.
A kommentátorok fent említett kérdését alaposan csak a Tóra Rejtett részének tanulmányozásával lehet megválaszolni.
Mind a 12 kém kiemelkedő vezetője volt saját törzsének (4Mózes 13:2.), és mint ilyen szoros kapcsolatban állt Mózessel és Áronnal, akiktől közvetlenül tanulták Isten szavait. Mind a tizenketten kiemelkedő szellemi képességekkel rendelkeztek, és magas szellemi szinten álltak, és ez az amiért éppen a tíz kém közösségéből következtethetünk egy olyan fontos előírásra, mint a minján törvénye.
Ha ilyen kiemelkedő tóratudósok voltak a kémek, akkor miért lázadtak fel az Örökkévaló és Mózes ellen, és különösen, miért buzdították a népet is lázadásra?
A kémek célja …
A lubavicsi rebbe magyarázata szerint (Likuté Szichot, IV, 1041-1046 oldal, XXXIII, 85-87 oldal) a kémek nem a Kánaánban élő népektől való félelmükben vonakodtak bevonulni Izrael országába, hanem azért, mert szívesebben választották a sivatagi életet. Míg a sivatagban életüket természet feletti módon biztosította az Örökkévaló – az égből hullott minden reggel a manna, vizet egy kőből, Mirjám kútjából nyertek, amit vittek magukkal, a ruhájuk soha nem kopott el – addig Izraelben maguknak kellett volna nehéz munkával megtermelniük mindazt, amire szükségük volt. A sivatagban semmi mással nem kellett foglalkozniuk mint a frissen kapott Tóra tanulmányozásával.
A sivatagban vándorló zsidók életük első részét Egyiptomban élték nagyrészt asszimiláltan, míg ki nem vezette őket a Seregek Ura, és oda nem adta nekik a Tórát. A zsidóknak felnőttként kellett hozzáfogniuk a Tóra tanulásához, és életmódjuk megváltoztatásához. A kémek célja az volt, hogy a nép maradjon a sivatagban és tanulja az Írott és Szóbeli Tórát, ahelyett, hogy rögtön bevonul Izraelbe, ahol fizikai munkával kell tölteniük idejük jelentős részét.
… és tévedése
Ugyan a kémeket őszinte, jó szándék vezette, mégis súlyosan tévedtek. Káleb és Jehosuá kivételével mind a tízen azt hitték, hogy az Örökkévaló szolgálatának legmagasabb szintje a sivatagi életmód és a Tóratanulás. Azonban valójában mindez csak felkészülés a zsidó nép alapvető feladatának a teljesítéséhez, a fizikai világ szellemivé tételéhez, az Örökkévaló földi lakhelyének építéséhez.
A zsidók valódi küldetésüket csak az Országban – a természet rendje szerinti körülmények között – a micvák megtartásával tudják teljesíteni, és nem a sivatagban.
Az Örökkévaló ismerte a kémek valódi szándékát és tudta, hogy jóakarat vezeti őket, és ezért teljesítette akaratukat: a nép további 38 évre a sivatagban maradt, pontosan olyan körülmények között, amilyeneket a kémek szerettek volna. Ezen idő alatt lehetőségük volt kizárólag szellemi dolgokkal foglalkozniuk.
A kémek tévedése fontos tanulsággal szolgál a ma élő zsidók számára is. Mindennapi életünk a „sivatagban” és az „Országban” zajlik. A napot imával és Tóratanulással kezdjük (ez a sivatag), de ugyanakkor tálitot és tfilint öltünk – fizikai tárgyakat használunk isteni célra, anélkül, hogy a fizikai világ befolyásolna bennünket, ám az ima és tanulás után be kell lépnünk a fizikai világba (az Országba). Itt kerülünk szembe a legnagyobb kihívással: a világi életünk közepette is valamennyi cselekedetünk célja Isten szolgálata kell, hogy legyen.
Nógrádi Bálint
