Gondolatok a hetiszakaszhoz

 

 

 

 

A lubavicsi Rebbe, a kabbalista Rabbi Jesájáhu Hurwitzra (1560-1630) alapozva magyarázatát, gyakran emlegette azt a fontos alapelvet, miszerint mindennek a neve valójában a dolog lényegére mutat rá. Így a hetiszakasz neve is a szakasz általános mondanivalójára derít fényt. Ezért aztán az egyik leghitelesebb kulcs a pársá központi motívumának megfejtéséhez, elnevezésének elemzésében rejlik.

 

 

 

 

E heti tórai olvasmányunknak, a Párását Nászó -nak elnevezését a szakasz második versének kezdőszavai („Vedd föl”) adják, amelyek aztán a következőképpen folytatódnak: „Vedd föl Gérsón fiainak számát is atyáik háza szerint, családjaik szerint.”

A jelen esetben „megszámlálni” jelentésű nászo kifejezés alapjelentésében azt jelenti: „felvenni, vinni, hordozni”, mint a „ Noszé Áron Brit Hásém ” (azaz „az Örökkévaló frigyládájának hordozói”) kifejezésben. A szó számos helyen átvitt értelemben is használatos a bibliai szövegekben. Íme egy példa: „ Noszé Ávon, Vöfáso Jönáké ”, azaz „[Isten] hordozza a bűnt és eltörli az igazságtalanságot”. Ebben a kifejezésben Isten inkább el/tűri, elviseli a bűnt, semmint hordozza, tekintve, hogy a bűn nem valami megfogható dolog, amit hordozni, vinni lehetne. A szó emellett spirituális felemelés/felemelkedés értelemben is használható.

 

 

 

 

Felemelt, emelkedett állapotban lenni többféleképpen is lehet. Az érzelmi emocionális emelkedettség lehet az öröm, az ujjongás állapota. Amikor pedig az ember a spirituális emelkedettség állapotában van, az lehet a lelkesültség, a rajongás állapota vagy egyéb hasonlóan felfokozott spirituális tudatállapot.

 

A Rebbe magyarázata szerint a Nászo kifejezésnek éppen ez a jelentéstartománya vet fényt ennek a hetiszakasznak a központi motívumára. S valóban, az ember már egyetlen valóban figyelmes áttanulmányozást követően is észreveheti a felemelkedés lehetőségének vezérmotívumát.

 

 

 

 

A pársá Gérson és Merári fiainak megszámlálásával valamint a Miskán-ban végzendő feladataik kijelölésével kezdődik. Ők mindnyájan léviták voltak, akiket a Miskán-ban, majd később a Bét Hámikdás-ban végzendő feladatok végzésére jelölt ki Mózes révén az Örökkévaló. Olvashatunk is a Miskán-ban végzett szolgálataikról és arról is, ahogyan a szétszerelt Miskán elemeit szállították a pusztai vándorlás során.

 

A hetiszakasznak ez a része a következő verssel fejeződik be: „Az Örökkévaló parancsára megszámláltattak Mózes által, mindegyiket a maga szolgálata és teherviselése szerint, úgy számláltattak meg, amint megparancsolta az Örökkévaló Mózesnek.” A felemelkedés képzete kézzel fogható.

 

 

 

 

Bármifajta felemelkedéshez szükséges, hogy először mindenféle negativitástól és tisztátalanságtól megszabaduljunk. Ezért aztán nem meglepő, hogy a gérsoniták és meráriták megszámlálásáról valamint feladataik kijelöléséről szóló passzusokat követően a tisztátalanság köreinkből való eltávolításáról szóló szövegrészeket találunk.

 

Az izraeliták táborának cáruá -tól és záv -tól való megtisztításáról olvasunk. (A cáruá-t általánosan leprának, más szóval poklosságnak szokták fordítani, de ez helytelen, hiszen a talmudi irodalomból nyilvánvalóan kiderül, hogy ez a betegség elsősorban spirituális természetű volt, s így a kohén döntésétől függött, hogy ténylegesen cáráát esete forgott-e fent. A záv egyfajta folyás volt, amely szintén tisztátalanná tette az embert.)

 

 

 

 

Ahogy haladunk előre a szövegben, a hatodik fejezet elején a názir -fogadalom leírásával találkozunk. Ez egy bizonyos fajta testi örömöktől való tartózkodásra tett fogadalom a magasabb szintű szentség és emelkedettség elérése érdekében. A názir többek között nem ihat bort vagy bármilyen más szőlőtartalmú italt, és például óvakodnia kell a halott érintése révén való beszennyeződéstől.

 

A názir felerősíti az emelkedettség motívumát, amennyiben magában foglalja azt. A názir -fogadalom minden zsidó számára nemtől és származástó függetlenül lehetővé teszi, hogy részesüljön annak szentségében.

 

 

 

Folytatódik a hetiszakasz, és a názir-fogadalmat követően azokról az áldásokról olvasunk, amelyekkel a papoknak Izrael fiait kell megáldaniuk.

 

„És szólt az Örökkévaló Mózeshez, mondván: Szólj Áronhoz és fiaihoz, mondván: Így áldjátok meg Izráel fiait, mondván nekik: Áldjon meg téged az Örökkévaló és őrködjék fölötted. Ragyogtassa az Örökkévaló az Ő arcát reád és legyen hozzád kegyelmes. Fordítsa az Örökkévaló az Ő arcát feléd és szerezzen neked békét. És helyezzék nevemet Izráel fiaira és én megáldom őket.”

 

 

 

 

A pársá a fejedelmek áldozati felajánlásaival, adományaival folytatódik (fejedelem: nászi, a nászá, „felemel” igéből, amely jelzőként „felemelt”-et jelent; innen nászi: „felemelt, rangos személy”). Az adomány az illető fejedelem által képviselt törzs nevében lett felajánlva, és növelte nem csupán az adott törzs, de egész Izrael szentségét is.

 

 

 

 

A hetiszakasz ily módon való gyors végigpásztázása révén a látszólag össze nem függő alkotók, a léviták megszámlálásától kezdve a mecorá és a záv megtisztulásán és a názir-fogadalmon át egészen a papi áldásokig és a fejedelmi felajánlásokig, mind-mind egyetlen közös vezérmotívumban egyesülnek, nevezetesen annak lehetőségében, hogy az ember kellő törekvés révén meghaladja a máról holnapra való létezés evilági realitását és az átlagosnál magasabb szinten, emelkedettebb állapotban létezzen tovább.