Gondolatok a hetiszakaszhoz

 

Szakaszunkban – Mispátim ( 2Mózes 21–24.) – a zsidó magánjog sok rendelkezése van rögzítve. Kezdve a rabszolgaság szabályozásán és humánusabbá tételén, a szidra felállítja azt a keretet, amelyben a zsidó életmód kifejezésre juthat: a Háláchá – a zsidó törvény – keretét. Itt mondja ki a Tóra a klasszikus demokrácia elvét: a többség határozata legyen a döntő – de ne használd ki a többségi döntést negatív, destruktív célokra.

 

 

* * *

 

„Ezek azok a rendeletek, amiket le kell fektetned a számukra. Ha veszel egy héber inast, … Ha egy ember eladja a lányát cselédlánynak, … Ha egy ember megüti a szolgáját vagy szolgálónőjét egy bottal, …” ( 2Mózes 21:1, 2, 7, 20.)

 

 

 

Számos polgárjogi törvényt tárgyal a Tóra hetiszakaszunkban, közöttük a héber inas, a héber cselédlány és a kánaánita szolga és szolgálónő torvényeit. Azonban ezek a törvények csak akkor érvényesek, amikor a jubileumi év törvényei hatályosak, azaz már az Első Szentély lerombolásakor sem voltak érvényben. Továbbá számos más előírás is van, ami csak bizonyos körülmények között érvényes, mint például a Szentélybeli szolgálattal kapcsolatos parancsok. Természetesen a közeljövőben, a Messiás eljövetele után, újra ezek az előírások is érvényben lesznek, ahogy Maimonidesz írja ( Misne Tora , Hilchot Mosiach 11:1.), azonban jelenleg számos törvény, legalábbis az egyszerű értelmezése szerint, hatályon kívül van. Ma nincsenek se héber inasok, se kánaánita szolgák és nem mutatunk be áldozatokat Jeruzsálemben. Látszólag ezeknek az előírásoknak a tanulmányozása jelenleg fölösleges, hacsak nem azért, hogy tudjuk, mit kell majd tennünk a Harmadik Szentély felépülése után.

A lubavicsi rebbe azonban érdekes dologra hívja fel a figyelmet ( Széfer Hamaamarim 5713-5714. , „Vöéle Hámispátim …” 5714. , 207-210. oldal): A Tóra örök és állandó. A Tóra minden helyen és időben egyformán érvényes, mégis szerepelnek benne helyhez vagy időhöz kötött előírások is, míg sok más előírás, mint például a cedaka , a tfilin vagy a mezuza micvája a világ minden táján egyformán érvényes az egyszerű, gyakorlati jelentésében is. Azért lehetséges, hogy vannak előírások, amik betartása a maguk egyszerű jelentésében helyre vagy időre korlátozott, mert ezeknek az előírásoknak is van megfelelőjük a szellemi világokkal kapcsolatban, ahogy ismert, hogy mindennek ami szerepel a „Közismert Tórában” mint az anyagi, fizikai világgal kapcsolatos előírás, annak megvan a megfelelője a „Rejtett Tórában”, mint egy melyebb, a szellemivel kapcsolatos dolog. Ugyan egyszerű jelentésüket tekintve ezek az előírások korlátozottak, azonban mélyebb értelmüket tekintve minden helyen és időben egyformán érvényesek.

 

Például a három különböző szinten lévő szolgával (kánaánita szolga, héber inas, héber cselédlány) kapcsolatos előírásokból a kabbalisztikus irodalom örök érvényű tanulságokat von le Isten és az Őt szolgáló zsidók kapcsolatát illetően.

 

 

A kánaánita szolgák, akik általában nehéz vagy mások által megvetett fizikai munkát végeznek csak azért szolgálják urukat, mert félnek a „falon lógó pálcától”. Tudják, hogy ha nem végzik jól munkájukat, akkor lecsap rajuk uruk a pálcával, és jól elveri őket. Azonban ha nem lenne a bot – egy külső kényszer –, akkor eszükbe se jutna megtenni amit elvárnak tőlük, hiszen kedvük szerint pont az ellenkezőjét tennék az elvárásoknak. Vannak olyan szolgák, akik emiatt csak akkor végzik munkájukat, amikor tényleg ott áll felügyelőjük a bottal, és vannak akiket már az a tudat is munkára ösztönöz, hogy tudják, hogy uruk megtudhatja, hogy nem végeztek jó munkát, és akkor előveheti a pálcát.

 

Isten legalacsonyabb szintű szolgája az aki a kánaánita szolga szellemi megfelelője. Ő szintén kizárólag külső kényszer miatt, a büntetéstől való félelmében teljesíti Isten parancsolatait, legyen az ebben az életben bekövetkező büntetésektől való félelem, vagy akár a lélekre a test halála után váró megpróbáltatásoktól való rettegés. Lehetséges, hogy ez a szolga annyira tökéletesítheti istenszolgálatát, hogy cselekedetei alapján ítélve azt is gondolhatnánk, hogy egy cádik , sőt még beszédében és gondolataiban sincs semmi ami ellenkezne az Örökkévaló Tórájával. Azonban mindez nem változtat azon, hogy pusztán a büntetéstől való félelem készteti akár ilyen magas szintű istenszolgálatra is, hiszen tudja, hogy Ura és Parancsolója ismeri minden tettét, sőt minden szavát és gondolatát is, és bármikor előveheti a „pálcát”.

 

 

Isten szolgálatában magasabb szintet ér el az akinek a szolgálata a héber inaséhoz hasonló. A Tóra megtiltja, hogy az inassal megterhelő, vagy lealázó munkát végeztessünk, ezért az inas már nem kényszerből, félelemből végzi munkáját, hanem urához kötődő érzelmi vonzódása készteti erre. Az inas munkája elsősorban abból áll, hogy kintről behordjon dolgokat a házba. Olyasmit, ami nem lenne megtisztelő, ha ura, úrnője, a ház népe vagy akár a cselédlány hordanának be, azonban az inas nem változtat semmit ezeken a nyersanyagokon. Hasonlóképpen az inas szellemi megfelelője: istenszolgálata nem félelemből, hanem érzelmi vonzódásból fakad, azonban csak abból áll, hogy „kintről behord” dolgokat, amik „kint” várnak rá. Isten szolgálatában ez azt jelenti, hogy a Tóra megtartásához azokat az adottságait, szokásait használja fel, amik „kint”, a vallásos életen kívűl is megvoltak, csak azokat most „behozza” a Tórahű életbe. Azonban az inas nem fejleszti meglevő szokásait. Ha korábban nem szívesen gyalogolt messzire, akkor ezután se fog, még akkor se, ha máshogy nem juthat oda, és ott segíthetne másokon, vagy más micvát teljesíthetne, aminek a teljesítésére itt nincs lehetősége.

 

 

A szolgák közül a cselédlány áll a legközelebb urához és úrnőjéhez. Ő nem csak vonzódik hozzájuk, hanem teljes odaadással szolgálja őket. A cselédlány legfőbb munkája, hogy a konyhában megmunkálja a nyersanyagokat – puhítja, finomítja őket egészen addig, amíg olyanok nem lesznek, ahogy gazdája szereti.

Isten „cselédlányának” szolgálata is hasonló. Teljes odaadással szolgálja az Örökkévalót, és az inassal szemben meg is változtatja a nyersanyagokat. Meglévő jó adottságait és szokásait felhasználja Gazdája szolgálatában, és a többit, amik meg tökéletesítést igényelnek, azokat tovább fejleszti.

Minden korban és helyen, de különösen itt és most mely tanulságokat vonhatunk le ebből saját szolgálatunkat és fejlődésünket tekintve.