A Misná Ávot című külön traktátusa, amely a zsidó bölcsek, a tanaiták nemzedékeinek sok száz év során (az i. e. 4. és i. sz. 2. század között) született bölcs erkölcsi mondásait, tanításait öleli fel.
A Peszách utáni első szombattól egészen a Ros Hásáná előtti szombatig a Minchá ima után olvasunk egy-egy fejezetet, így összesen négyszer fejezzük be. Elhagyjuk az Ávot olvasását, ha Sávuot szombatra esik, illetve ha Tisá BöÁv vagy előnapja szombat. A negyedik ciklusban csak három vagy négy szombat lehetséges, így értelemszerűen a két vagy három utolsó szombaton két-két fejezetet mondunk.
1. Tíz mondással teremtetett a világ. Mire volt ez jó, hiszen Isten egyetlen mondással is megteremthette volna? Igenám, de a tíz ige arra jó, hogy kihangsúlyozza a világ fontosságát. Így aztán azok a gonoszok, akik tetteikkel elveszejtik a világot, súlyosabb elbírálás alá esnek, míg az igazak, akik fenntartják a világot, nagyobb jutalmat érdemelnek.
2. Tíz nemzedék volt Ádám, az első ember és Noé között, tudatván velünk, mily nagy a hosszan tűrés Isten színe előtt. Ugyanis minden nemzedék ingerelte és bosszantotta Őt viselkedésével, (de Ő tíz nemzedéket várt,) míg rájuk hozta az özönvizet.
Ugyancsak tíz emberöltő volt Noé és Ábrahám között, tudatván velünk az isteni hosszan tűrés mértékét. Ugyanis ezek is bosszantották Őt, míg jött Ábrahám, és (példamutató cselekedeteivel) elnyerte mindannyiuk jutalmát.
3. Tíz megpróbáltatáson esett át Ábrahám ősapánk, és helytállt valamennyiben. És mindez azért, hogy lássuk, mily nagy volt az ősatya szeretete Istene iránt.
4. Tíz csoda történt őseinkkel Egyiptomban és tíz a tengernél.
Tíz csapást mért az Örökkévaló az egyiptomiakra hazájukban és tízet a tengernél.
Tízszer kísértették meg őseink Istent a pusztasági vándorlás során, ahogyan le van írva: „Íme, megkísértettek engem tizedszer, és nem hallgattatok szavamra…”.
5. Tíz csoda történt őseinkkel a jeruzsálemi Szentélyben. 1. Asszony nem vetélte el magzatát az áldozati hús szagától, 2. az áldozati hús nem romlott meg soha, 3.a vágóhídon sosem láttak legyet, 4. Jom Kipurkor nem vált a főpap tisztátalanná,5. az eső nem oltotta el az oltártüzet, 6. a szél nem zilálta szét a füstoszlopot, 7.nem találtatott hiba az omerban, a (Sávuot ünnepi) két kenyérben, illetve a színkenyérben soha, 8. zsúfoltság volt, és mégis volt elég hely, amikor leborultak,9. kígyó vagy skorpió soha nem tett kárt Jeruzsálemben, és 10. soha ember nem mondta társának: szűk nekem a hely, hogy meghálhassak Jeruzsálemben.
6. Tíz dolgot teremtett az Örökkévaló péntek délután, alkonyat idején (a teremtés hatodik napján): 1. a föld száját (amely azután elnyelte Koráchot), 2. a kút száját (amely a zsidóknak vizet adott a pusztaságban), 3. a bileámi nőstény szamár száját, 4. a szivárványt, 5. a mannát, 6. Mózes csodatévő botját, 7. a sámirt (egy legendás bogarat), 8. a betűket, 9. az Írást, 10. a két kőtáblát. Egyesek szerint Mózes sírhelye és Ábrahám áldozati kosa is akkor teremtetett. Mások még hozzáteszik a rossz szellemeket és a harapófogót is, amely egy másik harapófogóval készül.
7. Hét különleges tulajdonsága van a bölcs embernek, és hét a bambának. A bölcs1. nem szól az előtt, aki bölcsességben vagy életkorban nagyobb nála, 2. nem vág bele felebarátja beszédébe, 3. nem válaszol elhamarkodva, 4. a tárgyra szorítkozik a kérdése, és 5. illendően felel. 6. Az elsőt elsőnek, az utolsót utolsónak mondja.7. Ha valamit nem tud, azt mondja: „Nem tudom”, és megvallja az igazat. Mindennek a fordítottja, az ellenkezője jellemzi a bambát.
8. Hétféle büntetés jön a világra, hét különböző vétekcsoport büntetéseként: Ha az emberek egy része betartja a tized törvényeit (minden terményéből tizedet ad a kohanitáknak, lévitáknak, szegényeknek), míg más részük elhanyagolja ezeket, akkor szárazság okozta éhínség támad, amelyben egyesek éheznek, mások bővelkednek. Ha teljesen elvetik a tized kötelességét, akkor aszállyal egybekötött zavargások okoznak éhínséget, és ez már mindenkit érint. Ha nem vesznek chálát (tésztaáldozatot), akkor pusztító ínség támad (amelyben sokan halnak meg). Pestis pusztít a világon olyan vétkek büntetéseként, amelyek részletezve vannak aTórában, de a végrehajtást nem földi bíróság rendeli el; a hetedik (smitá) év gyümölcseinek tiltott élvezete miatt ugyancsak. Kard (háború) pusztít a világon a jogtiprás és jogferdítés miatt, valamint a Tóra törvényellenes értelmezése miatt. Fenevad garázdálkodik világszerte hamis eskü és Isten nevének megszentségtelenítése miatt. Száműzetés (gálut) az osztályrésze a zsidóknak a bálványimádás, a paráználkodás, az oktalan vérontás és a smitá év törvényeinek megszegése miatt.
Négy időszakban terjed a pestis: 1. a negyedik és 2. a hetedik évben, 3. a hetedik év végén és 4. a Szukot ünnep végén, évente. A negyedik évben a szegényeknek járó tized elhanyagolása miatt (ezt a harmadik évben kell adni). A hetedik évben a hatodikban esedékes szegénytized miatt. A smitá (hetedik) év végén (vagyis a nyolcadik évben) a smitá termések törvényeinek be nem tartása miatt. Évente Szukot után az aratáskor a szegényeknek járó adományok eltulajdonítása miatt.
10. Négyféle embertípus van (aki négyféle különböző viselkedési forma szerint él).1. Aki azt mondja: ami az enyém, az a tiéd, és ami a tiéd, az az enyém. Ez az egyszerű ember észjárása. 2. Aki azt mondja: ami az enyém, az az enyém, és ami a tiéd, az a tiéd. Ez a közepes, mások szerint szodomai erkölcsű ember életmódja. 3. Aki azt mondja: ami az enyém, az (lehet) a tiéd, és ami a tiéd, az is a tiéd. Ez egy jámbor ember viselkedése. 4. Aki viszont azt mondja: az enyém az enyém, és a tiéd is az enyém, az rossz, gonosz ember.
11. Négyféle természetű embert ismerünk. 1. Aki könnyen megharagszik és könnyen békül, annak jó tulajdonsága eltörpül a rossz mellett. 2. Aki nehezen haragszik meg, de nehezen is békül, annak rossz tulajdonságát ellensúlyozza a jó.3. Aki nehezen gerjed haragra, de könnyen békül, az jó természetű, jámbor ember. 4. Aki pedig könnyen gerjed haragra, és nehezen békül, az rossz természetű, rossz ember.
12. A tanítványnak négy típusát ismerjük. 1. Aki gyors felfogású, de könnyen el is felejti, amit tanult, annak a haszna kárba vész. 2. Aki nehéz felfogású, de nehezen is felejt, annak érdeme ellensúlyozza hibáját. 3. Jó felfogású és jó memóriájú: ez a jó tanuló. 4. Rossz felfogású és gyorsan felejtő: ez a rossz tanuló.
13. Négyféle embert ismerünk a jótékonyság gyakorlása terén. 1. Van, aki ad, de nem látja szívesen, ha más is ad. Ez rosszindulatú a máséval szemben. 2. Van aztán, aki szívesen látja, ha mások adnak, de ő maga nem ad: ez egyszerűen fukar (és a saját vagyonát félti). 3. Aki maga is adakozik, és szeretné, ha mindenki adakozna: ez a jámbor, igaz ember. 4. Aki viszont maga nem hajlandó adni, és azt szeretné, ha más sem adna, az rossz, gonosz ember.
14. Négyféle embert ismerünk, ami a tanház látogatását illeti. 1. Aki jár ugyan a tanházba, de nem erőlteti meg magát (nem tesz semmit annak érdekében, hogy felfogja a tanultakat, és annak megfelelően cselekedjen), az magáért a megtett útért kap jutalmat. 2. Aki tanul (otthon), de nem veszi a fáradságot, hogy elmenjen a tanházba, az jutalmat érdemel a tanulásért. 3. Aki ezt is, azt is teszi, az jámbor ember, míg 4. aki sem ezt, sem azt nem teszi, az rossz, mindent semmibe vevő ember.
15. Négyféle természetű (tanítvány)t ismerünk, akik a mesterek lábainál ülnek: 1.mint a szivacs, 2. mint a tölcsér, 3. mint a borszűrő és 4. a szita. A szivacs mindent magába szív, a tölcsér mindent átereszt, a borszűrő átengedi a bort, de megtartja a seprőt, a szita átereszti a nullás lisztet, de megtartja a (tartalmasabb, rendes) lisztet.
16. Minden szeretet, amelyet valamilyen érdek diktál, véget ér az érdek megszűntével. Az a szeretet azonban, amely nem függ (külső) érdektől, örökké tart. Az előbbire példa Ámnon és Támár szerelme, míg az utóbbira Dávid és Jonátán barátsága.
17. Ugyanígy minden vita eredménnyel zárul, amelyet önzetlenül, Isten nevében folytatnak. A meddő vita, amely nem Isten nevében zajlik, nem ér el hatást. Az elsőre példa Sámáj és Hilél disputája, míg az utóbbit Korách és gyülekezete példázza.
18. Aki sokakat érdemhez juttat, az védve van attól, hogy bűnbe essék. Aki viszont a sokaságot bűnre csábítja, annak nincs alkalma a megtérésre. Mózes érdemes volt, és a sokaságot is érdemessé tette, ezért a sokaság érdemeit neki tudják be, amint le van írva: „Az isteni igazságot megvalósította, és törvényeit (érvényre juttatta) Izraelben.” Ezzel szemben Jeroveám ben Nevát vétkezett, és bűnbe vitte Izraelt, ezért a sokaság vétkeit neki róják fel, amint le is van írva: „Jeroveám vétkei, amelyeket elkövetett, és bűnbe sodorta Izraelt.”
19. Aki az alábbi három tulajdonsággal rendelkezik, az Ábrahám ősapánk tanítványának mondhatja magát. Akinek viszont három más (ezekkel ellenkező) tulajdonsága van, az a gonosz Bileám tanítványa. 1. A jóindulat, 2. az alázatos szellem és 3. a szerény lélek: ezek teszik az embert Ábrahám tanítványává. Míg 1.a rosszhiszeműség (rosszindulat), 2. a fennhéjázó szellem és 3. a kevély lélek: ezek Bileám tanítványainak ismertetőjelei. Mi a különbség a két iskola között? Ábrahám tanítványai élvezik a világot, és öröklik a túlvilágot, ahogy írva van: „…hogy örökséget adjak az engem szeretőknek és megtöltsem kincstárukat…”. De Bileám tanítványai a poklot öröklik, és alászállnak az enyészet vermébe, ahogy írva van: „…és Istenem, Te taszítod őket a sírnak mélyére! A véreskezű és álnok emberek az emberélet felét sem érik el. De én benned bízom!”
20. Jehudá ben Témá mondotta: „Légy bátor, mint a párduc, könnyű, mint a sas, gyors, mint a szarvas, erős, mint az oroszlán, amikor tenned kell Mennyei Atyád akaratát!”
Ugyancsak ő mondotta: „A szemtelen ember a pokolba, a szégyellős a mennyországba való. Legyen az az akaratod, Istenem és őseim Istene, hogy a Szentély felépüljön, mihamarabb, napjainkban, és nekünk legyen részünk szentTórádban!”
21. Ben Bág Bág mondotta: „Forgasd (a Könyvet, a Tórát), egyre csak forgasd, mert minden benne van. Búvárkodj benne, mellette öregedj meg, és ne tágíts tőle, mert nincs nálánál jobb dolog!”
Ben Hé Hé mondotta: „Minél nagyobb a fáradozás (a parancsolatok betartása, illetve a Tóra-tanulás körül), annál nagyobb a jutalom.”
22. Ugyancsak ő (Ben Hé Hé, mások szerint Jehudá ben Témá) mondotta: „Ötéves korban kezdi a gyerek tanulni a Bibliát. Tízéves korban a Misnát. Tizenhárom évesen köteles a parancsolatokat betartani (bár micvá). Tizenöt évesen a Talmudban búvárkodik. Tizennyolc évesen megnősül. Húszévesen meglett ember. Harmincévesen ereje teljében van, negyvenévesen az értelem embere. Ötvenéves korában már képes okos tanácsot adni. Hatvan az öregedés kora, hetven az ősz hajé, nyolcvan az aggkoré. A kilencvenéves görnyedten jár, és a százéves mintha már nem is élne.”
Egy normál nyomtatott Talmud-oldal a zsidó vallástudomány számos évszázadát íveli át, a Biblia korától egészen a XX. századig.
A jelenleg használatban lévő szinte valamennyi Talmud az 1880 óta „Özvegy Romm és a Romm fivérek” által a zsidó tudományok nagyhírű, litvániai központjában számos változatban kiadott híres vilnai (vilnói, vilniuszi) Talmudok másolata. A vilnai Talmud, noha megtartotta a korábbi kiadások formátumát és oldalszámozását, számos újabb kommentárral gazdagította a köteteket, amelyeket a kiadó a lapszélekre és a kötetek végén pótlapokra nyomtatva közölt.
A Talmud mértékadó vilnai kiadásai húsz nagy méretű fóliáns kötetből állnak, amelyek számos kommentárt és kísérőszöveget is tartalmaznak.
Ebben az ismertetőben egy jellegzetes vilnai Talmud kiadásban megtalálható elemeket tekinthetjük át.
Gömárá (Talmud) – גמרא (תלמוד)
A Babilóniai Talmud oldalformátuma alig változott az első itáliai nyomtatások óta. 1484 és 1519 között Jehosuá, Gersom és Slomo Soncino számos traktátust nyomtatott ki, majd végül 1520-30-ban Daniel Bomberg (egy keresztény könyvkiadó) megjelentette az első teljes Talmud-kiadást is. Ezeknek a kiadásoknak a nyomán terjedt el az az ismerős formátum, amelyben az eredeti szöveg az oldal közepén négyszögletes betűkkel van kiszedve, és ezt a szövegblokkot veszik körül a Rási és Toszáfot kommentárok, félkurzív betűvel szedve. A mai napig megjelent összes Talmud-kiadás a Bomberg-féle kiadás oldalfelosztását alkalmazta.
Az idők során számos kiegészítéssel, hozzátoldással gyarapodtak az egyes kiadások, többek között a bibliai idézetek azonosításával, magára a Talmudra, a rabbinikus irodalomra és a zsidó törvény legfontosabb előírásaira utaló jegyzetekkel.
A Talmud szövege gyakorlatilag az összes kiadásban ugyanaz, csupán kisebb eltérések és szövegjavítások szerepelnek a későbbi kiadásokban (például aChochmát Slomo Máhársál javításai, amelyek bekerültek a szövegbe). Rabbi Ráfáél Nátán Rabinovics (1835-1888) az 1868-ik évben kezdte meg monumentális művének, a Dikduké Sofrim-nak a kiadását, amelyben a Talmud szövegének rengeteg különböző változatát gyűjtötte össze. E munka egyik fontos forrása aMüncheni kézirat néven ismert, 1342-ből származó kézirat volt, amely a Talmudnak a katolikus egyház általi megbélyegzései és az ezeknek köszönhető könyvégetései következtében az egyetlen olyan fennmaradt kézirat, amely a Talmud szövegének egészét tartalmazza. Rabbi Rabinovics ezen kívül a Talmud régebbi kiadásaiból és a Risonim („elődök”) irodalmából (a XVII. századot megelőzően élt rabbinikus szaktekintélyek írásaiból) is idéz. 15 kötetet nyomtatott ki, amelyek tartalmazzák a Zráim, a Moéd, a Nözikin és részben a Kodásimrendjeit. Túlságosan korán bekövetkezett halála miatt nem fejezhette be grandiózus munkáját. Megjelenése óta ez a könyv a Talmud kritikai szövegelemzésének legfontosabb eszköze.
A Talmud szövegének külalakja mindig is komoly kihívást jelentett a Talmud tanulmányozói számára, a magánhangzók jelölése és a központozás hiánya miatt. A Talmud tanulmányozóinak komoly erőfeszítésébe kerül a szöveg megfejtése: hogy vajon éppen egy kérdést, egy választ, egy idézetet, stb. olvas-e. 1965-ben Rabbi Adin Steinsaltz megalapította az Izraeli Talmudi Kiadások Intézetét, és hozzáfogott monumentális munkájához, a Talmud héber nyelvű fordításának és szövegmagyarázatának elkészítéséhez. Kiadásában először olvasható a Talmud a magánhangzók pontozott jelölésével, központozva és bekezdésekre bontva, jelentősen megkönnyítve ily módon a szöveg olvasását. A mai napig a tervezett 46 kötet legnagyobb része már megjelent. A Steinsaltz-kiadást szerte a világon széles körben használják. Kiadták angol, francia, orosz és spanyol nyelven is.
A Talmudot számos nyelvre lefordították már. Egyes traktátusaiból készültek latin, német, francia, angol és jiddis nyelvű fordítások. A XVIII. században UgolinoThesaurus Antiquitatum Sacrarum-jába(34 kötet, 1744-1769) lefordította latinra aPszáchim, Skálim, Jomá, Szukká, Ros Hásáná, Táánit, Mögilá, Chágigá, Bécá ésMoéd Kátán, Szánhedrin traktátusokat illetve a Mönáchottól a Zváchimig (valamint a Zráim Misnájának öt értekezését). A Talmud első teljes fordítását Lazarus Goldschmidt egyes-egyedül végezte el német nyelvre (1897-1935). Az első teljes angol nyelvű Talmud-fordítást, több tudós együttes munkáját a Soncino Press adta ki (1935-1952). Nemrégiben készült el egy kommentárokkal ellátott új angol fordítás a New York-i Mesorah Foundation gondozásában. A Nözikin különböző traktátusainak francia fordítása megtalálható I. M. Rabbinovicz, Législation Civile du Thalmud (1877-80) és Législation Criminelle du Thalmud (1876) című munkáiban.
Magyarul néhány rövidebb anekdotákból álló gyűjtemény látott eddig napvilágot, mint például „A hagyomány gyöngyei – A Talmud könyvei” Dr. Molnár Ernő fordításában és szerkesztésében (Budapest 1921-1923). Ám teljes talmudi jogi diskurzus (szugjá), amely révén az olvasó belekóstolhat a híres talmudi logikába, eddig még nem jelent meg magyar nyelven. A Chábád Lubavics Alapítvány és az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség a közeljövőben fog megjelentetni egy ilyen könyvet, amely több mint 500 oldalon 18 szugját foglal majd magában. Ezek a szugják a zsidó jog szinte minden főbb témakörét érintik, magukba foglalván a szombat, a kóserság a házasság, a válás stb. kérdéseit. A különlegessége ennek a magyar fordításnak többek közt az, hogy a fordításon kívül a szöveg érthetősége kedvéért magyarázatokkal is ki van egészítve. Mindezen vállalkozások célja kiszélesíteni a Talmud iránt érdeklődők körét, hogy a Talmud valamilyen szintű ismerete ne maradjon kizárólag a jesivák diákjainak kiváltsága.
Az oldal fő szövegteste, amely annak közepét foglalja el és előírásos, nyomtatott nagybetűkkel van szedve, a Talmud vagy Gömárá. Mindkét, egymással rokon értelmű kifejezés a „tanulmányozást” vagy a „tanulást” jelentő szavakból származik. A „Talmud” héber kifejezés, míg a „Gömárá” terminus (jelen időben) csupán a Babilóniai Talmud arámi dialektusában található meg. (Mivel a keresztény cenzorok ellenszenvvel viseltettek a Talmud iránt, a „Talmud” szó helyett a „Gömárá” kifejezés terjedt el, a kiadványokban ezt használták.)
A Talmud vegyes, héber-arámi nyelven íródott (az utóbbi volt az ókori zsidóság beszélt nyelve a babilóniai fogságtól kezdve, i.e. 423-tól). Általában elmondható, hogy az ámorák tárgyilagos jogi kijelentéseit héberül fogalmazták meg, míg ezeknek a kijelentéseknek a kifejtése, megvitatása arámi nyelven került lejegyzésre.
A Gömárá rész elejét – amely azt a Misna részt követi, amelyhez kapcsolódik – a szó rövidített formája גמ’ (GM’) jelöli nagy nyomtatott betűkkel szedve.
A Talmudban szereplő tudósokat (Bölcseket) „Ámorák”-nak nevezik. Az ámorászó szó szerint „kommentátor”-t jelent, a héber ámár (mondott, mondta) szóból ered, és arámi nyelven eredetileg az akadémiák azon tisztviselőit jelölte, akiknek az volt a feladata, hogy a közönség előtt előadják a tudósok tanításait.
Hivatalos rabbiavatás kizárólag Izrael Földjén volt lehetséges. Ezért a babilóniai bölcsek zöme nem viselte a „rabbi” (rábi) titulust, hanem helyette a kevésbé megtisztelő ráv címmel illették őket. Íme néhány a legkiemelkedőbb babilóniaiámorák közül (a részletes listát lásd e tanulmány mellékletében):
– „Ráv” (Valódi neve: Ábá Árichá); meghalt 247-ben. Ő volt a híres szúrai iskola megalapítója.
– Smuél; meghalt 254-ben. Ő volt a nöhárdeái rabbinikus iskola megalapítója. Ez az iskola később Pumbeditába költözött.
– Ráv Huná; meghalt 297-ben. Ő volt Ráv utódja a szúrai akadémia élén.
– Ráv Júda (bár Jechezkél); meghalt 299-ben. Ő volt a Pumbeditában működő akadémia vezetője.
– Ráv Chiszdá; meghalt 309-ben. Ő állt a szúrai akadémia élén.
– Ráv Náchmán (bár Jáákov); meghalt 320-ban. Nöhárdeában működött, és bíró volt, minden valószínűség szerint az exilarcha (a babilóniai zsidó közösség politikai vezetője) udvarában.
– Rábá (bár Náchámáni); meghalt 330-ban. Nemzedéke legkiemelkedőbb tanítója volt, ő vezette a pumbeditái akadémiát. Különleges dialektikus képességeinek köszönhetően azt tartották róla, hogy „hegyeket képes kiszakítani a földből”.
–Ábájé; meghalt 339-ben. Ő volt a pumbeditái akadémia feje.
– Rává (bár Joszéf bár Chámá); meghalt 352-ben. Alapított egy akadémiát Möchozában. E két tudós – mindkettő Rábá tanítványa – vitái és eszmecseréi a Babilóniai Talmud majd összes oldalán megtalálhatók.
–Ráv Pápá; meghalt 375. Ábájé és Rává tanítványa; iskolát vezetett Neresben.
– Ráv Ási; meghalt 427-ben. A szúrai akadémia prominens vezetője; gyakran őt tartják a Babilóniai Talmud szerkesztőjének (Lásd lent).
– Ráv Ási fia, Már bár Ráv Ási [„Távjomi” néven is ismert]; meghalt 468-ban.
A Talmud egy helyen (Bává Möciá 86a.) Ráv Ásiról és Rávináról mint „a tanítás végéről” (héberül: „szof horáá”) beszélegy olyan szövegösszefüggésben, amely rabbi Jehudával, a Fejedelemmel, mint „a Misna végével” veti össze őket. Mivel általában rabbi Jehudát tartják a Misna szerkesztőjének, megszokottá vált Ráv Ásiról a Babilóniai Talmud szerkesztőjeként beszélni. (A „Ráviná” név ismétlődően előfordul a talmudi korban, mindazonáltal amikor Ráviná nevét említjük, rendszerint arra a Rávinára utalunk, aki Ráv Ási kortársa volt.)
Mivel Ráv Ási 427-ben meghalt, és a Talmud lapjain számos későbbi nemzedék is megjelenik, nyilvánvaló, hogy nem beszélhetünk róla úgy, mint a Talmud véglegesszerkesztőjéről, jóllehet, sok olyan bizonyíték maradt fent, mely arra enged következtetni, hogy Ráv Ásinak része volt a még mindig szóban, memorizált formában élő hagyományok valamiféle előkészítő szerkesztésében, rendszerbe szervezésében.
987-ben a középkori szaktekintély, Ráv Sörirá Gáón, az akkoriban Bagdadban működő pumbeditái akadémia feje, írt egy fontos tanulmányt („episztolát”) a talmudi irodalom és kronológia egyes kérdéseiről. Noha Ráv Sörirá elfogadja, hogy a Talmudban olvasható „tanítás vége” a végleges szerkesztésre való utalás, a kifejezést mégsem Ráv Ásira, a híres ámorá-ra vonatkoztatja (neki csupán a szerkesztés folyamatának elkezdését tulajdonítja), hanem egy kevésbé ismert személyre, Ráv Joszéra és kortársára, Rávinára, akik az ötödik század legvégén fejtették ki működésüket.
Talmudi szakaszok gondos belső elemzéséből kiindulva elfogadott dolog a végleges szerkesztést olyan huzamosabb ideig tartó folyamatként felfogni, amely akár több évszázadon keresztül is elhúzódhatott. Azokat az anonim arámi nyelvű fejtegetéseket, amelyek az egész művet mintegy összetartják és annak jellegzetes dialektikus karakterét adják, gyakran a „Szávoráim”-nak avagy „Rábánán Szávoráé”-nak tulajdonítják, azoknak a névtelen babilóniai tudósoknak, akik ténykedésüket a hatodik században, talán egészen a moszlim hódítás idejéig fejtették ki.
A hajdani Babilónia a jelenlegi Irak területén helyezkedett el, és az ókori görögök „Mezopotámia” („Folyóköz”) néven ismerték. Az itteni nép mezőgazdaságát és gazdaságát a Tigris és az Eufrátesz folyó, valamint az ezekből kiömlő csatornák bonyolult hálózata határozta meg.
A talmudi kor legnagyobb részében Babilóniát egyetlen perzsa uralkodóház, a Szasszanida dinasztia kormányozta.
A Babilóniai Talmud a Misna kommentárja, és annak rendjét követi. Több nemzedéken keresztül formálódott, a harmadik század elejétől nagyjából a hatodik századig.
Kommentárként a Misna számos aspektusával foglalkozik, gyakran jóval többet adva puszta magyarázatnál. A talmudi kommentárok többek között a következő pontokból állnak:
– demonstrálják, hogy a Misna rendelkezései vagy vitái hogyan vezethetők le a bibliai szövegek értelmezéseiből.
– feltárják azokat az elveket, amelyeken a Misna kijelentései alapulnak, és szemléltetik, hogy a Misna indokainak eltérő értelmezései miképpen vezethetnek deviációkhoz gyakorlati alkalmazásukban.
– feloldják a Misna különböző állításai, vagy a Misna és más hagyományok között felismerni vélt vagy valóban létező ellentmondásokat; például oly módon, hogy kijelentik:
▪ két egymásnak ellentmondó forrás eltérő körülményekkel, mozzanatokkal foglalkozik; vagy
▪ a két állítás különböző rabbik álláspontjait képviseli.
A Talmud jellegzetessége javarészt meglehetősen tekervényes érvelés- és vitamódszeréből ered. E viták egy részét ténylegesen maguk az ámorák vezették le, zömüket azonban hipotézisekre alapítva a Talmud szerkesztői rekonstruálták („Rabbi X úgy érvelhetett volna…”). Akárcsak a Misnában, az ámorák korának bölcsei is ösztönözték, támogatták az eltérő véleményeket és értelmezéseket. Míg azonban a Misna rendszerint csupán az egymásnak ellentmondó nézetek rövid közlésére szorítkozik, a Talmud mindig igyekszik igazolást találni a tánák és azámorák álláspontjainak alapvető egységességére. A Talmud sok helyen bizonyító erejű szövegeket idéz a különböző vélemények alátámasztására illetve cáfolására.
Az a dedukciós folyamat, amelynek révén a Talmud következtetést von le egy bizonyítékul felhozott szövegrészből, gyakran logikailag bonyolult és indirekt. A talmudi okfejtés minden esetben megpróbálja a bölcseknek tulajdonított vélemények helyességét (vagyis azok logikus következetességét) igazoló bizonyítékokat és levezetéseket megtalálni.
A Babilóniai Talmud a Misnát alkotó 60 traktátusból 36 és ˝-et tárgyal [A Talmud tulajdonképpen felosztja a Misna egyes traktátusait, és így összességében 63 misnai traktátust tárgyal]:
– A Talmud a Misna Moéd (a Sábát-ról és az ünnepekről szóló), Násim (a családi törvényekről szóló) és Kodásim (a Szentélyről és a benne zajló áldozathozatalokról szóló) rendjeinek szinte összes traktátusát tárgyalja.
A Misna Zráim rendjéből – amely a mezőgazdasági előírásokkal foglalkozik – mindössze egyetlen traktátust, a Bráchot-ot – ez az áldásokkal és imákkal foglalkozik – vették bele a Talmudba. Ezt rendszerint annak a ténynek tulajdonítják, hogy a mezőgazdasági törvények zöme nem kötelező érvényű Izrael Földjén kívül, és így az a Talmud kialakulásának idején és helyszínén nem volt aktuális.
– Hasonlóan a Misna Töhárot elnevezésű (a rituális tisztasággal foglalkozó) rendje sem található meg a Talmudban. Az itt található előírások zömét ugyanis nem lehetett már megtartani a Második Szentély i. sz. 70-ben történt lerombolását követően.
Ezek alól az egyetlen kivétel a Nidá traktátus, amely a menstruáló nőkre vonatkozó törvényeket tárgyalja, ezek a szabályok ugyanis a mai napig kötelező érvényűek.
A Biblián, a Misnán és a babilóniai ámorák tanításain kívül a Babilóniai Talmud számos egyéb forrást is idéz és tárgyal.
– A Misna Bölcseinek (tánák) azon tanításai, amelyeket nem vettek be a Misnába. Az ilyen forrásokat „külső misnáknak” vagy arámi nyelven Brájtának nevezik. ABrájtának számos különféle típusa létezik. Ezek közé tartoznak:
▪ a tánáita (vagy: háláchikus) midrás: Ezek a Tóra, különösen a Tóra jogi részeinek szövegét követik, és aprólékos részletességgel magyarázzák. A Talmud számosbrájtája azonos az ismert midrás-gyűjteményekkel (olyan művekkel, mint például a „Möchiltá” Mózes második könyvéhez, a „Szifrá” [= „Torát Kohánim”] Mózes harmadik könyvéhez vagy a „Szifré” Mózes negyedik és ötödik könyvéhez) vagy hasonló azokhoz, és rabbi Akiva és rabbi Jismáél iskoláiból származik. Másbrájtákat pedig kizárólag a Talmudból ismerünk.
▪ a Misnához csatolt brájták. Ezek közül sok hasonlít vagy megegyezik aToszeftával, a Misna rendjei szerint összeállított tánáita munkával, amely magyarázatokkal és pótlólagos anyagokkal szolgál.
▪ egyedül a Babilóniai Talmudból ismert tánáita források.
Izrael Földje továbbra is a tóratanulás legfontosabb központja maradt, és az ottani bölcsek hasonló módszerekkel tanulmányozták a Misnát, mint babilóniai kollégáik. Tudományos tevékenységük a Jeruzsálemi Talmud megalkotásában érte el csúcspontját. Az izraeli ámorák számos hagyományát maga a Babilóniai Talmud is idézi.
– Ágádá: a rabbinikus tanítások jogi vonatkozással nem bíró eleme.
▪ (gyakran a zsinagógai prédikációkból vett) Biblia-értelmezések.
Külön kihangsúlyozandó, hogy a Talmud kialakulásának korában a zsidó „Szóbeli hagyomány” java része még nem volt leírva, s így az itt említett források közül nagyon sok emlékezetből, felmondás alapján lett „sajtó alá rendezve”. Ezek akkor még írott könyvek formájában nem léteztek.
