Kétezer évvel ezelőtti holt-tengeri tekercsekből
A Mikcát Máászé HáTorá [= A qumráni levél] egy szektariánus vitairat. A qumráni 4-es számú barlangban hat kéziratot találtak (mind a hat hiányos), és a hat együttesen egy mintegy 130 soros szöveget tesz ki. A ránk maradt szöveg, amely terjedelmét tekintve az eredetinek feltehetőn a kétharmada, a mű közepéből és a végéről való; a szöveg eleje teljes egészében elveszett.
A qumráni levél itt közölt szövege egy összeállított szöveg, amely mind a hat kéziratból tartalmaz részeket. Az összeállított szöveg minden egyes pontjában a legteljesebb kéziratot követi. A hiányokat vagy a többi kéziratban fennmaradt szövegekből vagy a kontextusnak megfelelően pótolták. Ezeket a pótlások [szögletes] zárójelbe kerültek; a kiegészítő magyarázó szavakat pedig, (hagyományos) zárójelben vannak.
A dokumentum, úgy tűnik, levél formában íródott, és mind nyelvében, mind stílusában, mind pedig tartalmában egyedülálló.
Úgy tűnik, hogy a qumráni levél eredetileg négy részből állt: (1) egy nyitó formula, amely teljes egészében elveszett; (2) egy 364 napos naptár ismertetése; (3) egy több húsz háláchát tartalmazó lista, amelynek zöme kifejezetten a szekta sajátsága; és (4) egy epilógus, amely a szektának az emberek sokaságától való elkülönülését, elszakadását tárgyalja, és megkísérli rávenni a címzettet, hogy az ő jogi nézeteiket magáévá tegye. A háláchák képezik a levél magvát, minden egyéb csupán keret. E háláchák java része a Szentéllyel és annak rituális tisztaságával, valamint áldozataival és ünnepeivel foglalkozik. A szerző állítása szerint az e kérdésekkel kapcsolatos véleménykülönbségek vezettek el a szekta különválásához.
Mivel a szöveg eleje elveszett, nem tudjuk biztosan, ki volt a szerző és a címzett, nem tudjuk azonosítani azokat a csoportokat, amelyekre a levélben utalás történik, és magának a műnek a címét sem ismerjük. Vannak mindazonáltal egyéb qumráni adataink, amelyek azt sejtetik, hogy a levél küldője talán az „Igazság Tanítójával”, címzettje pedig a „Bűnös Pappal” lehetett azonos. A cím, amelyet tudományos körökben használnak, Mikcát Máászé HáTorá, az epilógusból való, jelentése pedig: „a Tóra néhány előírása”.
A qumráni levél nem egy téma szerint szisztematikus rendszerbe foglalt háláchá (avagy vallási rendelet) gyűjtemény, sokkal inkább olyan munka, amely felsorol néhány (מקצת) olyan speciális háláchát, amelyet illetően a szekta eltérő véleményen van ellenzőihez képest. Az ebben a szövegben felsorolt háláchák központi helyet foglaltak el a szekta és ellenzői között zajló háláchikus vitákban. A fennmaradt kéziratrészletek tanúsága szerint ezek a háláchák különféle területek köré csoportosíthatók: (a) a kultikus naptár [Ez az anyag egy formailag eltérő részt alkot a művön belül, és a hálácháknak szentelt részt előzi meg.]; (b) (különösen a Szentéllyel kapcsolatos) rituális tisztaság és az áldozati kultusz; és (c) a családi állapottal kapcsolatos törvények (a papok és a Szentély vonatkozásában).
Csupán egy házassággal kapcsolatos háláchá maradt fenn (17. §.). A törvény eme területet szabályozó háláchái a szekta más írásaiban lelhetők fel. Első pillantásra különösnek tetszik, hogy ebben a szövegben nem találunk utalást olyan kulcskérdésekre, mint amilyen a bigámia tilalma, amelyet a szekta maga is elfogadott. Azonban nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a 17. §. középső része hiányzik, és lehetséges, hogy a hiányzó rész (amelynek terjedelmét nehéz megbecsülni) további, a családi állapottal kapcsolatos törvényeket tartalmazott.
Az összes háláchánál könnyen észrevehető a szekta határozott hajlama a szigorításra.
Aligha szükséges külön megemlíteni, milyen nagy fontossággal bírnak e háláchikus témák a közösségi vallásos élet számára.
A naptár fontosságát illetően megjegyzendő, hogy nincs kézzelfoghatóbb akadálya a közösségi vallásos életnek, mint az eltérő naptár; ez már önmagában is kétségtelen jele a nagyobb közösségtől való elvonulásnak.
Ami a rituális tisztaságra és a Szentély-kultuszra vonatkozó törvényeket illeti: az ezeket a területeket érintő hálácháknak – számosságuk okán – központi helye van a legkorábbi háláchák között. A judaizmusban a Szentély tisztátlanná tételét a legsúlyosabb bűnnek tartották. Külön meg kell jegyeznünk, hogy a „szadduceusokkal” folytatott viták zömében (amelyekről korai forrásainkból értesülünk) helyet kap a rituális tisztaság problémája.
Az utolsó tárgyalt kérdéskör – a családi állapoté – természetesen a háláchá egyik központi fontosságú területe, és bármely ez ügyben folytatott vita akadályokat gördíthet a közösségi vallásos élet útjába.
Tulajdonképpen a qumráni levél elsősorban azzal a három témakörrel foglalkozik, amely a Második Szentély időszakának zsidó vallási pártjai között folyó polémia központjában állt. Ezek mind olyan kérdések, amelyekben bármiféle konszenzus-hiány lehetetlenné teszi az egyetlen vallásos közösségen belüli békés egymás mellett élést. Az ezekben a kérdésekben kialakult véleménykülönbségek voltak az okai a szekták létrejöttének. A qumráni levél egybegyűjti a háláchá azon főbb pontjait, amelyeket illetően a szerzők véleménye eltért a közösség zömének véleményétől, s ezekből megtudhatjuk, melyek voltak azok a dolgok, amelyeket ők maguk központi jelentőségűeknek tartottak.
A háláchák elrendezése a qumráni levélben
Mi itt tizenhét olyan háláchikus témát soroltunk fel, amellyel a qumráni levélfoglalkozik. Egyes témákkal (pl. a leprásokkal) kapcsolatban több háláchá kerül ismertetésre. A mű természetesen számos további háláchát is tartalmaz azokban a részekben, amelyek hiányosak (pl. a 6. §. vagy a 7. §. végén, és a 17. §. középső részében.
Noha nehéz felismerni bármiféle módszert a háláchák elrendezésében, az mégis látható, hogy bizonyos háláchák, amelyekben van valami közös, egy csoportba vannak gyűjtve.
Itt vannak tehát azok a csoportok, amelyekbe a háláchák kerülnek a lejjebb ismertetett felsorolásának megfelelően:
(a) Az 1–5. §. az áldozati felajánlásokkal foglalkoznak; egy a vörös tehénnel (amely egy engesztelő áldozat) kapcsolatos törvényekről szóló háláchával fejeződnek be.
(b) A 6–8. §. az áldozati állatokkal foglalkoznak.
(c) A 9–10. §. a Szentélyből kirekesztettekkel foglalkozik.
(d) A 11–12. §. tisztasági törvények.
(e) A 13–14. §. a papoknak adandó ajándékokkal foglalkoznak.
(f) A 15–16. §. további tisztasági törvények.
(g) A 17. §. a vérfertőzéssel foglalkozik; az ezt követő hiányzó szöveg talán további vérfertőzéssel kapcsolatos háláchákat tartalmazott.
A korai háláchá egyéb, a qumráni levéllel összevethető forrásai
Meg kell jegyeznünk, hogy a qumráni levél egy írott háláchikus szöveg a Második Szentély időszakából. A farizeusok abban az időszakban azt az elvet képviselték, hogy a háláchákat nem szabad leírni, meggyőződésük lévén, hogy a Tóra az egyetlen írott törvény, amely a szóbeli törvénnyel együtt hagyományozódik a Szináj óta nemzedékről nemzedékre. Más szekták azt tartották, hogy a kötelező érvényű törvényeket le kell írni.
A Második Szentély időszakából származó háláchákat találhatunk mind a korabeli forrásokban (mint amilyenek az apokrif iratok, valamint Josephus és Philo írásai), mind pedig a későbbi forrásokban (mint amilyen a rabbinikus irodalom, valamint a szamaritánusok és a karaiták írásai). A rabbinikus források egyértelműen tulajdonítanak háláchikus nézeteket a szadduceusoknak és a többi szektáriusoknak. A jelen műben található háláchák közül kettőt vagy hármat (azokat, amelyek a rituális tisztaság kérdéskörével foglalkoznak) kiemelten említ a korai rabbinikus irodalom, mint olyan álláspontokat, amelyeket a szadduceusok képviseltek a farizeusokkal folytatott vitáikban — ezek a folyadéksugarakkal (Misna, Jádájim 4:6-8.), a vörös tehénnel (Misna, Párá 3:7.) és talán az állati irhákkal és csontokkal (vö. 6. §.) kapcsolatos háláchák.
Azokat a qumráni levélben említett más háláchákat illetően, amelyekkel kapcsolatban a rabbinikus irodalomban nem találunk egyértelmű bizonyítékot, hogy valamely szektával folytatott vita tárgyát képezték volna, még mindig vonhatunk le olyan következtetést – vagy a rabbinikus háláchák megszövegezéséből vagy a rabbinikus hálácháknak a holt-tengeri tekercsek irodalmának törvényeiben található vonatkozó háláchákkal való összevetéséből –, hogy efféle vita létezett.
Az alábbi fordításban a qumráni naptárral foglalkozó részt kihagytuk, mivel ez önmagába véve egy igen kemény és összetett téma. A lefordított szöveget külön alcímekre bontottuk a jobb érthetőség kedvéért. Az alcímeket követő számozás, az eredeti kiadásban szereplő sorok számára utal, így kívántuk jelöli az eredeti szöveg hosszát.
A fordítás az 1994-es oxfordi kiadás alapján készült, habár bizonyos helyeken javításokat és változtatásokat vezettünk a szövegbe.
A bonyolult szöveg szerkesztése Oberlander Báruch rabbi munkája.
Ez itt néhány rendelkezésünk […] (אלה מקצת דברינו), amelyek [a Tóra előírásainak megfelelő] rendelkezések, összhangban a [mi véleményünkkel, és] ezek mindegyike a […]-vel és [a …] tisztaságával foglalkozik […]
1. §. Nem-zsidók búzáját nem szabad bevinni a Szentélybe (3–5)
[És (ועל תרומת דגן הגוים) ami a nem-zsidók] új búzájából [való ajándékokat illeti, amelyet ők…] és engedik az ő […]-knek, hogy megérintsék és be[tisztátlanítsákazt, és senki sem ehet] a [pog]ányok új búzájából, [sem] a szentélybe nem lehet bevinni azt (ואין לבוא למקדש).
2. §. Egy háláchá az áldozatok megfőzéséről (5–8)
[És ami a bűnáldozatot illeti,] (שהם מבשלים אותה בכלי נחושת) amelyet [réz]edényben főznek meg, [és] amelyben [ők az] áldozatuk húsát […], és amelyet ők a Szentély udvarában (?) […], [és amelyet ők…] áldozataik levével.
3. §. Egy háláchá a nem-zsidók által hozott áldozatokról (8–9)
És ami a nem-zsidók áldozatát (ועל זבח הגוים) illeti: [mi azon a véleményen vagyunk, hogy ők] a […]-nak áldoznak, ami olyan, akár (egy nő), aki paráználkodott vele (כמי שזנת אליו).
4. §. A liszt-áldozatokat nem szabad meghagynimásnapra (9–13)
[És ami] a békeáldozattal [bemutatott lisztáldozatot illeti], amelyet ők (az ellenzők) félretesznek (מנחת זבח השלמים שמניחים אותה מיום ליום) egyik napról a másikra: holott [meg van írva], hogy a liszt-felaj[ánlást] a faggyú és a hús (áldozatul bemutatását) követően, még az áldozatbemutatás napján (azaz naplemente előtt) [kell megen]ni. [Mert a] pap[ok fiainak] gondja kell legyen arra (כי לבני הכוהנים ראו להזהיר בדבר הזה), hogy ez így történjék, hogy az embereknek ne kelljen bűnbe kerülniük.
5. §. A vörös tehén előkészítésének tisztaságáról (13–17)
És ami a tisztulási-felajánlás tehenére (azaz a vörös tehénre) vonatkozó tisztasági előírásokat illeti (על טהרת פרת החטאת): az, aki levágja, és az, aki elégeti, és az, aki összegyűjti a hamvait, és az, aki a megtisztulás [vizét] hinti – (לכול אלה להעריבות השמש להיות טהורים) naple[ment]ekor válnak mindezek tisztává, s akkor a tiszta ember meghintheti a tisztátalant. Mert Áron fiainak kell [… … … … …]
6. §. Több háláchá az állatok irhájának tisztaságáról (18–24)
(a) [És, ami a] marhák [és juhok] bőrét [illeti, (על עורות הבקר והצאן) amelyet ők… … …] [állatbőrből] edényeket [… … … … …, hogy] azokat a szentélybe ne [vigyék … … … … … … … … …]
(b) És ami [a tisztátalan állatok] bő[rét és csontjait] illeti [tilos edény] fogókat [készíteni a csontjaikból] és a bőrök[ből] (אין לעשות… ידות כלים).
(c) [És ami] egy tiszta [állat] tetemének irháját [illeti]: az, aki egy ilyen tetemet visz, [nem] férhet hozzá a szent ételhez (לוא יגש לטהרת הקודש) [… … … …]
(d) Ami pedig a [… … …]-t illeti, amelyet ők [arra használnak, hogy… … … … … … … … … … … mert] a papok [fiainak gondja] kell legyen arra, hogy [mindez] így történjék, [hogy] az embereknek [ne] kelljen bűnbe kerülniük (שלוא יהיו משיאים את העם עוון).
7. §. Az áldozatok levágásának és felajánlásának helye (27–35)
[És ami azt illeti,] ami meg van írva: [ha egy személy] tehenet, juhot vagy kecskét [vág le a táboron belül vagy] a táboron kívül: mivel[…] a tábor északi részé[ben]. És mi azon a véleményen vagyunk, hogy a szentély [a „találkozás sátra”] (ואנחנו חושבים שהמקדש משכן אוהל מועד הוא וירושלים מחנה
היא), és hogy Jeruzsálem a „tábor”, és hogy a „táboron kívül” [az Jeruzsálemen kívül], azaz, táborhelyeiken. A „tá[boron] kívül” [kell … a vörös tehenet és] kivinni [az] oltár hamvait és elé[getni a vörös tehenet. Mert Jeruzsálem] az a hely, amelyet [Ő kiválasztott Izrael] összes törzsei közül [… … … …] (כי ירושלים היא המקום אשר בחר בו מכול שבטי ישראל) [ ] [… … … … … …] [nem] vágnak a szentélyben.
8. §. „Az anya és a gyermek”: Ez a vemhes
állatok levágásával foglalkozik (36–38)
[És a vemhes (állatokkal) kapcsolatban pedig] azon a vélem[ényen vagyunk, hogy] az anyaállat és a magzata [nem áldozható fel] ugyanazon a napon (ועל העברות אנחנו חושבים שאין לזבוח את האם ואת הולד ביום אחד) [… … … …]
[És ami] (a magzat) elfogyasztását [illeti]: mi azon a véleményen vagyunk, hogy (שאיאכל את הולד שבמעי אמו לאחר שחיטתו) [a (halott) anyaállat méhében talált] magzat [(csak) azt követően ehető meg, hogy rituálisan le lett vágva. És ti tudtok, hogy ez] így [van] (ואתם יודעים שהוא כן), nevezetesen, hogy a rendelkezés egy vemhes állat[ra] vonatkozik.
9. §. Tiltott nemi egyesülések (39–49)
[És ami az ammonitát] és a moabitát és a mámzért [illeti, illetve azt, akinek a heréi] össze lettek roncsolva, [és azt,] akinek a hímtagját [levágták], és aki (ennek ellenére) belép a gyülekezetbe [… … … … … és feleséget] vesz magának [hogy] egy csonttá [vál]jék (vele)] [és belép a szentélybe (ונשים לוקחים להיותם עצם אחת ובאים למקדש) … … … … … … …] [… … …] tisztátalanságokat.
És mi azon a véleményen vagyunk [hogy nem szabad… … … és nem szabad egy]ütt élni velük, [… … … és] nem szabad megengedni nekik, hogy összeházasodjanak (egy izraelitával), és [egy csonttá tenni őket] [… … … és nem szabad] megengedni nekik, hogy belé[pjenek a szentélybe. És tudod, hogy] az emberek egy része [… … …] és összeháza[sodnak.] [Mert Izrael minden fiának óvakodnia kell] mindenfajta tiltott egyesüléstől (כי לכול בני ישראל ראוי להזהר מכול תערובת הגבר) és teljes tisztelettel kell adóznia a szentély iránt (ולהיות יראים מהמקדש).
10. §. A vakok és süketek kitiltása a „Szentély tisztaságából” (49–54)
[És ami] a vakot [illeti], aki nem lát, és így nem képes tartózkodni a keverékektől (ואף על הסומים שאינם רואים להזהר מכל תערובת), és nem ismer fel egy keveréket, amely [vétség] áldozatot von maga után; és ami a süketet illeti, aki nem hallotta a törvényeket és az ítéleteket és a tisztasági előírásokat, és nem hallotta Izrael vallási rendeleteit, mert hiszen, aki nem látta vagy hallotta, az nem tudja, hogyan cselekedjen (a törvénynek megfelelően) (כי שלוא ראה ולוא שמע לוא ידע לעשות): mindazonáltal ők hozzáférhetnek a szent ételhez.
11. §. A „folyadék sugarak” tisztasága: ez a tiszta edényből
tisztátalan edénybe öntött folyadékokkal foglalkozik (55–58)
És ami a folyadék sugarakat illeti (ואף על המוצקות): mi azon a véleményen vagyunk, hogy ezek (a folyadékok, melyeket a tiszta edényből öntenek, ugyancsak) nem tiszták(ká válnak), és hogy ezek a sugarak nem működnek elválasztóként a tisztátalan és tiszta (folyadékok) között. Mivel a (sugarak) folyadéka és (az edények-é), amelyek befogadják őket, ugyanolyanok, (lévén) egyetlen folyadék (כי לחת המוצקות והמקבל מהמה כהם לחה אחת).
12. §. Kutyáknak nem szabad belépniük Jeruzsálembe (58–62)
És nem szabad kutyákat beengedni a szent táborba, mert azok esetleg ehetnek a szentély azon csontjaiból (ואין להבי למחני הקודש כלבים), amelyeken (még) rajta van a hús. Mert Jeruzsálem a szentség tábora, és az a hely, amelyet Ő választott ki Izrael összes törzsei közül. Mert Jeruzsálem Izrael táborainak a feje (כי ירושלים היא ראש מחנות ישראל).
13. §. A [negyedik év] gyümölcsét a papoknak kell adni (62–63)
És ami az Izrael Földjén ültetett (gyümölcs)fák (gyümölcseit) illeti: azokat úgy kell kezelni (כראשית הוא לכוהנים), mint a papoknak járó első gyümölcsöket.
14. §. A marha-tizedet is a papoknak kell adni (63–64)
És (ugyanígy) a gulyából vagy a nyájból származó tizedet is oda kell adni a papoknak (ומעשר הבקר והצון לכוהנים הוא).
15. §. Számos előírás a leprás tisztátalanságáról a tisztulási
időszakban, és elkülönítéséről a végső megtisztulásig (64–72)
És ami a (meggyógyított) leprásokat illeti, mi [azon a véleményen vagyunk, hogy (על הצרועים אנחנו אומרים.. כי בדד יהיו מחוץ לבית) azok nem] léphetnek be (sehová), ahol szent étel található, hanem el kell különíteni őket [kívül minden házon]. És az (valóban) meg van írva, hogy miután (a leprás) megborotválkozik és megmosdik, [hét] napig [a sátrán] kívül kell laknia; de most, míg a tisztátalanságuk (még) velük van, a lep[rások belépnek] egy szent ételt tartalmazó házba.
És ti tudjátok, [hogy ha valaki szándékolatlanul megsért egy parancsolatot], és e tény elkerüli a figyelmét, bűnáldozatot kell hoznia; [és azzal kapcsolatban, aki szándékosan hágja át az előírásokat, ír]va van, hogy az „semmibe vesz és Istent káromol”. [Sőt, mivel] a leprától tisztátalanok, nem szabad megengedni nekik (a leprásoknak), hogy egyenek a szent ételből (אין להאכילם מהקודשים עד בוא השמש ביום השמיני) egészen a nyolcadik napon napnyugtáig.
16. §. Az halott ember csontjainaktisztátalansága (72–74)
És ami a [halott] ember [tisztátalanságát illeti], mi azon a véleményen vagyunk, hogy minden egyes csontot, [akár] rajta van még a hús, akár [nem], a halottakra vagy meggyilkoltakra vonatkozó törvények szerint kell (kezelni) (שכל עצם שהיא חסרה ושלמה כמשפט המת או החלל הוא).
17. §. A papok és az izraeliták közötti
házasságkötés nyilvánvalóan tilos (75–82)
És ami az emberek között létező törvénytelen házasság gyakorlatát illeti (ועל הזונות הנעסה בתוך העם): (ez a gyakorlat létezik), annak ellenére, hogy ők a szent [mag] fi[ai], mint ahogy írva van: Izrael szent.
És ami (Izrael) [tiszta áll]atát illeti, írva van, hogy nem szabad megengedni, hogy az egy másik fajtával párosodjon; és ami (Izrael) ruházatát illeti, [írva van, hogy annak nem szabad] kevert anyagból lennie; és nem szabad szántóföldjét vagy szőlős[kertjét vegyes fajokkal] bevetnie. Mert (Izrael) szent (בגלל שהמה קדושים ובני אהרון קדושי קדושים), és Áron fiai [a legszentebbek].
De tudod, hogy vannak a papok [és a világiak] közül, akik [keverednek egymással.] [És ők] házasodnakegymással, és betisztátlanítjáka [szent] magot [és] a saját [magjukat is] olyan nőkkel, akiket pedig tilos elvenniük (ומטמאים את זרע הקודש ואף את זרעם עם הזונות). Mivel [Áron fiainak…]
[… … … … …] hogy majd eljönnek [ ]
És aki majd [… … …] az majd [ ]
És ami a nőket illeti [… … … a rosszindulat] és az árulás […] mert ezekben a […] a rosszindulat és a paráználkodás [miatt egyes] helyek elpusztultak (בגלל החמס והזנות אבדו מקצת מקומות). [És] írva [van Mózes könyvében] (ואף כתוב בספר מושה), hogy [nem] szabad semmi förtelmet bevinni [a házadba, mivel] a förtelem gyűlöletes dolog.
[És ti tudjátok, hogy] mi elkülönítettük magunkat az emberek sokaságától (ואתם יודעים שפרשנו מרוב העם ומכול טמאתם) [és minden tisztátalanságaiktól], és az ilyen dolgokkal való foglalkozástól, és az ilyen dolgokban [velük együtt] való részvételtől. És ti [tudjátok, hogy] a mi kezünkben (azaz bennünk) [nem] található (שלוא ימצא בידנו מעל ושקר ורעה) [semmiféle] árulás vagy ámítás vagy gonosz, mivel [ezek]ért a [dolgo]kért mi szívünket adjuk (כי על אלה אנחנו נותנים את לבנו).
[És] mi azért [írtunk] neked, hogy tanulmányozd (gondosan) Mózes könyvét (ואף כתבנו אליכה שתבין בספר מושה), és a próféták könyveit, és Dávid (írásait), [és a] letűnt korok [eseményeit].
A jövő jóslata a jóknak és a rosszaknak
És (Mózes) könyvében meg van írva [… … …] ne […] és régebbi időkben […]
És írva van, hogy [le fogtok térni] (a Tóra) útjáról, és szerencsétlenség ér [titeket] (ואף כתוב שתסור מהדרך וקרתך הרעה). És írva van: „És lesz, hogy midőn reád [jön]nek mindezek a dolgok”, az idők végezetekor, az áldás meg az átok, [„akkor majd] szíve[dre] [veszed], és megtérsz Hozzá egész szíveddel és egész lelkeddel”, [az idők] végezetén, [hogy életben maradj…]
[Írva áll] Mózes [könyvében, és a próféták könyveiben], hogy jön majd […] [az áldás (már) megtörtént …] Salamon Dávid fia idejében. És az átok [amely] (már) sújtotta (őket) Jeroboámnak, Nebat fiának napjaitól egészen Jeruzsálem és Júda királya, Cidkijá száműzetéséig[…] amivel majd sújtja őket […].
És tudjuk (ואנחנו מכירים שבאוו מקצת הברכות והקללות), hogy az áldások és átkok egy része (már) beteljesedett, ahogyan az meg van írva Mó[zes] köny[vében]. És ez majd az idők végén lesz, amikor visszatérnek Izra[el]be [örökre…], és nem vonatik vissza, de a gonosz gonoszul fog cselekedni, és […] és […].
Gondolj Izrael királyaira (זכור את מלכי ישראל והתבנן במעשיהמה), és tűnődj el tetteiken: az, aki közülük félte [a Tó]rát, mind megmenekült a bajból; és a Tóra keresői voltak azok, akiknek vétkei [meg]bocsátattak. Gondolj csak Dávidra, aki könyörületes férfiú volt, és aki (ezért) sok bajból megmenekült, és megbocsátást nyert.
(Valóban) elküldtük neked a Tóra néhány előírását, döntésünknek megfelelően (ואף אנחנו כתבנו אליך מקצת מעשי התורה שחשבנו לטוב לך ולעמך), a te boldogulásodért és néped boldogulásáért. Mert azt tapasztaltuk, hogy megvan benned a Tóra bölcsessége és ismerete. Fontold meg mindezen dolgokat, és kérjed Őt, hogy erősítse meg a te akaratodat, és távolítsa el belőled a gonosz szándékokat és az üres tanácsokat, hogy örvendezhess majd az idők végén (שתשמח באחרית העת במצאך מקצת דברינו כן), azt találva, hogy bizonyos szavainkhelyénvalóak. És ez erényes cselekedetnek ítéltetik majd részedről (ונחשבה לך לצדקה), mert azt fogod tenni, ami erényes és jó az Ő szemében, saját jólétedért, és Izrael jólétéért.
