A Tánjá vagy „A közepesek könyve” a chábád chaszidizmus klasszikus kézikönyve, „bibliája”. A benne foglalt alapfogalmakra épül a chaszidizmus egész sor alapelve, ideológiája. Szerzője Snéur Zálmán rabbi, a chábád mozgalom megalapítója.
Négy részből áll: Likuté Ámárim (Mondások gyűjteménye, vagy más néven „A közepesek könyve”), Sáár Hájichud vöháemuná (A hit és az egyistenhit kapuja), Igeret Hátsuvá (A megtérés dekrétuma) és Igeret Hákodes (A szent dekrétum). Sok nyelvre lefordították, és világszerte több ezer kiadásban jelent meg. Magyar fordítására ez az első kísérlet. A jegyzeteket a fordító írta.
Azonban – ami a klipá oldaláról származik és ami az ember vérébe öltözik, ahogy azt említettük – valamint a kóser, zsidók számára ehető állatok, szárnyasok és halak „lelke”, továbbá az élettelen anyag és az ehető növények létereje és éltetőereje. Ugyanez vonatkozik azoknak a világi cselekedeteknek, szavaknak és gondolatoknak az éltető elemére is, amelyekben semmi tilos nincs – azaz sem gyökere, sem ága a Tórában szereplő 365 tiltó parancsnak, sem a Bölcsek által kiegészített tilalmaknak és azok tartozékainak – csak éppen nem istenes indíttatásúak, hanem a test akarata, vágya és kívánsága szerint történnek. Még akkor is a klipát nogából származnak ezek a cselekedetek, ha nem is csupán a test vágyait kielégítőek, hanem szükségesek a test fennmaradása és élete szempontjából, azonban nem Istenért történnek, vagyis nem azért, hogy a test Istent szolgálja; ezért az ilyen cselekedetek, szavak és gondolatok nem jobbak mint maga az ösztönlélek. Valamennyi itt említett dolog a klipáknak és a szitrá áchrának a második, magasabb szintjéről ered, a negyedikklipából, amit klipát nogának hívnak. Hiszen ebben a világban, amit a Cselekvés Világának neveznek, aklipát nogá nagyrészt, valójában szinte teljesen rossz, és csak kevés jó vegyül benne. (Ebből a jóból erednek azon jó tulajdonságok, amelyek a zsidók ösztönlelkében lakoznak, mint azt fent említettük).
Ez (a klipát nogá) közbülső kategóriát képez a három teljesen tisztátalanklipá és a szentség között. Így aztán néha úgy alakul, hogy a Nogá a három legsilányabb klipá részévé válik (ahogy azt az Éc Chájim, 49. kapu, 4. fejezet eleje, megmagyarázza a Zohár alapján); máskor pedig felemelkedik a szentség fokozatára: olyankor, amikor a benne lévő jó kiválasztódik a rosszból, felülkerekedik azon és a Szentség részévé válik.
Például, ha valaki zsíros húst eszik és fűszeres bort iszik rá, azért, hogy jó kedvre derítse magát Isten és Tórája szolgálatában, ahogy Rává mondta„bor és jó illat okosították, serkentették az elmém”, vagy azért, hogy örömmel ülje meg a szombatot, és az ünnepeket – ebben az esetben a bor és a hús életereje, ami a klipát nogából származik, kiválik és felszáll Istenhez, mintha áldozat lenne.
Ugyanez történik, ha valaki tréfálkozik, hogy élesítse elméjét, és örömét lelje Isten szolgálatában és az Ő Tórájában, hiszen ehhez jó hangulat kell, ahogy ezt Rává is tette tanítványaival: mielőtt belekezdett előadásába, tréfálkozott, amin hallgatósága jókedvre derült.
Ezzel szemben, ha valaki élvetegen falja a húst és vedeli a bort, csak azért, mert teste kedvét leli ebben, és ezzel állati ösztönét elégíti ki – ami az ösztönlélek négy negatív alapanyaga közül a vízzel van kapcsolatban, amiből a vágyak erednek – akkor a hús és a bor életerejét lealacsonyítja, és ideiglenesen annak a teljesen rossznak válik részévé, ami a három tisztátalan klipá jellemzője. Így teste ideiglenesen a rossznak eszközévé és öltözetévé lesz – addig, amíg ezt meg nem bánja és vissza nem tér az Örökkévaló szolgálatához és az Ő Tórájához.
Ez a lehetőség azért adott, mert a hús és a bor kóser csak használatuk volt helytelen és így megvan a lehetőség arra, hogy az emberrel együtt felemelkedjenek egy magasabb szintre, amikor az ember megtér Isten szolgálatához. Erre enged következtetni a heter és mutár kifejezés is amiket a Háláchá a kóser ételre használ, azaz az ilyen étel nincs lekötve a „külső erők” által, hogy ne tudjon kiszabadulni és felemelkedni Istenhez. Azonban akkor is, amikor már eljut erre a szent szintre, ennek (korábbi alantas helyzetének) nyoma marad, és ezért van szükség a sírban történő megtisztulási folyamatra, ahogy ez majd a továbbiakban szerepel.
Ugyanebbe a kategóriába tartozik az állatias nemi tevékenység, mégha azt valaki a házasság keretein belül teszi is, saját feleségével, amikor az „tiszta”.
Ellentétben az eddig említettekkel, ha tiltott ételekről, illetve a törvényekbe ütköző nemi tevékenységről van szó, amelyek a három legtisztátalanabbklipából erednek, akkor ezek örökre a „Külső erőkhöz” kötődnek. Nincs menekvés, csak, az idők végén, amikor az Örökkévaló örökre véget vet a „halálnak” azaz a tisztátalanságnak, ahogy azt a próféta mondja„…és a tisztátalan szellemet eltávolítom a földről”. Vagy pedig az illető olyannyira megtér. Ez az a megtérés, ami Isten szeretetéből fakad, a szív mélyéről, nagy vágyakozással és a lélek epekedésével, Istenhez való ragaszkodással, olyan szomjúhozással Isten iránt, ahogy egy kiszáradt sivatag epekedik a víz után. Hiszen ezidáig a megtérő lelke száraz pusztaságban leledzett – ami nem más mint a szitrá áchrá – abszolút távol az Isteni Fénytől, ezért még jobban vágyakozik Isten iránt, mint a cádikok lelke, ahogy ezt Bölcseink fogalmazták mondván: „Azon a helyen, szinten,ahol a megtérők állnak az igazi cádikok nem állnak”. Erre a nagy szeretetből fakadó megtérésre mondták Bölcseink, hogy a vétkek valóságos érdemekké válnak, mivel csak a vétkek váltották ki a nagy istenszeretetet.
Ezzel szemben annál a megtérésnél ami nem fakad ilyen őszinte szeretetből – annak dacára, hogy azért ez is megtérésnek számít és Isten ilyenkor is megbocsát – a vétkek nem válnak érdemekké, és nem távolodnak el aklipáktól teljesen az idők végezetéig, mikoris az Örökkévaló örökre véget vet a „halálnak”.
De az életerő, ami a kárbaveszett ondóban van, annak ellenére, hogy lealacsonyíttatott és a három tisztátalan klipához csatoltatott – képes felemelkedni onnan, igaz megtéréssel, és ha odaadással mondja az alvás előtti Smá Jiszráélt, ahogy ezt Mesterünktől, a szent ÁRItól tudjuk. Ahogy erre utalást találunk a Talmudban is „Aki az elalvás előtti Smá imáját mondja, az olyan mintha kétélű kardot tartana kezében…” a kard egyik élévelmegöli a „külső erőket”, amelyek „öltözetévé” váltak a veszendőbe mentondóban lévő életerőnek, míg a kard másik élével segít, hogy felemelkedjen az életerő belőlük, ahogy ez ismert a titkok tudói előtt.
Ez az oka annak, hogy a Tóra nem említi a kárbaveszett ondót, mint vétket a tilalmas közösülések között – pedig súlyosabban esik latba azoknál, és nagyobb a vétke az elkövetőjének abból a szempontból, hogy növeli és sokasítja a tisztátalanságot, és sok-sok klipát szül ezzel – többet mint a tilalmas közösülések során – mégsem említi szó szerint a Tóra ezt, mint tilalmat, mert a tilalmas közösülések során az ember erőt és hatalmat kölcsönöz egy nagyon tisztátalan klipának, olyannyira, hogy már a megtérés sem használ „felemelni” vagyis kimenteni onnan az életerőt, hacsak nem tér meg az ember olyan nagyon nagy szeretettel (áhává rábá), hogy a vétkek érdemekké válnak számára.
– Ugyanis az ondóban rejlő életerő befogadásra talált a klipá „női” megfelelőjénél (nukvá), amely fogadja és befogadja a szentségtől jövő vitalitást és a már befogadott és felhasznált életenergiát még egyszerű tsuvá által se lehet kiemelni,míg a kárbaveszett ondónál nincs ilyen „női” eleme a klipának hanem, csupán, aklipá ereje veszi körül és „öltözteti” a kárbaveszett életerőt, ahogy ez ismert a Titkok Tudói előtt. –
Így válik érthetővé Bölcseink mondása: „Melyik az az »elferdülés, amit nem lehet kiegyenesíteni (kijavítani)«? Ha valaki közösül egy neki tilos személlyel és ebből törvénytelen gyerek (mámzér) születik”. Mivel ebben az esetben, még ha nagyon nagy is az illető megtérési szándéka – nincs módjában felemelni az életerőt a szent régiókba, mivel már lejött erre a világra, és beöltözött egy hús-vér emberi testbe.
Ebben a fejezetben RSZ kifejtette, hogy a klipák közül a legfelsőbbrendű a Nogá, aminek nagy része rossz, negatív, de egy kis jó is keveredik benne, és ebből származik a zsidók [második] állatias lelke (nefes háböhámit), továbbá minden nem tiltott dolog az állat- és növényvilágban valamint a világi gondolatok, a beszéd és a cselekedetek éltető eleme, azoké, amikben nem vegyülnek tiltott dolgok, csak éppen nem istenes szándékkal teszi, gondolja vagy mondja őket az ember, nem Isten szolgálata céljából. Nem jobbak ezek a gondolatok, szavak és cselekedetek magánál az ösztön-léleknél, ami a Nogából ered. Az elmondottak ellenére azonban, a nem-tilos ösztönök rosszabbak az állatias léleknél, mivel ilyenkor a három legsilányabb klipához tartoznak, ahogy ezt a Tánjá a húszabálókkal kapcsolatban mondja.
Ezzel szemben amikor az ember szándéka istenes, – ahogy Rává mondta, hogy a bortól és illattól lett okos, stb. – ebben az esetben kiválasztódik a borban és húsban rejlő éltető elem, [ami pedig a Nogából ered] és felmegy Isten színe elé, mint áldozat [vagyis kívánatos lesz Előtte], ahogy azt az Éc Chájim írja, hogy aNogá klipá néha a Szentségben vegyül el míg másszor a három legsilányabb klipá részévé válik [annál aki állandóan húst zabál és bort vedel]. (A Nogá maga a saját szintjén marad [sem ide, sem oda nem csatlakozik], amikor a test szükségleteit fejezi ki, nem istenes módon ugyan, de nem is a vágyak kielégítése céljából). Ez azonban [az, hogy az ilyenfajta vágyak kielégítése a legnegatívabb klipákhoz sodorja aNogát] csak ideiglenesen van így, mivel a bor és a hús kóser volta lehetővé teszi [hogy kikerüljön onnan], miután nincs odaláncolva a „külső erők”-höz, csak éppenhogy a dolognak nyoma marad testében, és szüksége lesz a sírban történő megtisztulásra (chibut hákever).
A fentiekkel gyökeresen ellentétes, ha valaki tilos ételekkel, vagy tilos nemi kapcsolatokkal [vagy egyéb tisztátalan „öltözékkel”, lásd a 6. fejezet végén] terhelt, ezekkel leköt[elez]i magát a külső erőkhöz az idők végéig, vagy addig, amíg meg nem tér „nagy szeretettel”, olyannyira, hogy ekkor a vétkek érdemekké válnak nála, vagyis azonnali hatállyal felemelkednek [a felső régiókba], mivel ezáltal érte el a „nagy szeretet” (áhává rábá) fokozatát [azaz csak a vétkek váltották ki a nagy istenszeretetet]. Viszont aminek kivédéséhez nem kell az áhává rábá fokozata, hanem elég a nagy áhítat (káváná) is, az a haszontalan magvesztés tilalma, amely [következmény nélkül marad, mivel] nem találkozik a klipá női részével. [Ebben az esetben használ az alvás előtt imában tanúsított káváná, de] a tiltott ételek és nemi kapcsolatok esetében, nincs mentség [azaz, az ezekből szerzett életerőt nem lehet felemelni a klipából] az idők végéig – bár az Örökkévaló megbocsát az illetőnek, még ha megtérése nem is „nagy szeretet”-ből fakad. Azonban ha a tiltott nemi kapcsolatból törvénytelen gyerek (mámzér) születik [vagyis a vétek] hús-vér formát ölt, akkor még a „nagy szeretet” megtérése sem használ.
(Kicurim Vöheárot)
Az elmondottakon kívül van a tiltott ételeknek még egy ismérve, hogy miért hívják őket tiltottnak azaz megkötöttnek. Nemcsak azért, mert tsuvá által nem lehet őket „felemelni”, hanem azért is, mert akkor is le vannak béklyózva a rossz oldalra, ha valaki tudtán kívül evett valamilyen nem kóser ételt, akár istenes szándékkal is, azért hogy legyen ereje Istent szolgálni, annak az ételnek az erejével. És ő valóban így is tett, Tórát tanult és imádkozott azon étkezésből vett erővel – az ételben rejlő vitalitás mégsem „megy fel” és nem öltözik be a Tóra és az ima betűibe – amint az a kóser ételek esetében történik – mivel le van béklyózva a három legsilányabb klipához, ami a szitrá áchrá része. Ez még abban az esetben is így van, ha a tilalom maga csak a Bölcsek elrendelése, mivel a Talmud tanúsága szerint „a Bölcsek szava súlyosabban esik a latba, mint a Tóra szava” stb.
Az eddigiekkel az a megállapítása, hogy az a jécer hárá (rossz ösztön) és az a vágy, ami tilos dolgokra készteti az embert – nemzsidó démon, ami nem más mint a pogány, népek rossz ösztöne; azoké, akiknek lelke a három legrosszabb klipából tevődik össze. Ezzel szemben az a rossz ösztön és az a vágy, ami a nem tiltott élvezetekre csábítja az embert, csupán vágyai kielégítésére – az a zsidó démonok közül való, mivel módja van, hogy visszatérjen a Szentség keretei közé, ahogy azt fent mondottuk.
De mielőtt az életerő visszatért volna a szent berkekbe – a klipák és szitrá áchrá birodalmába tartozik és még azután is marad valamilyen nyoma a testben, mivel minden étel-italból azonnal hús és vér válik. Ezért van szükség a sírban történő megtisztulási folyamatra (chibut hákever), hogy az kitakarítsa és megtisztítsa a testet a klipát Nogá tisztátalanságától, amit a test, az ember életében a világi dolgok élvezetével, a zsidó démonok által szerzett.
Ettől csak az mentes, aki soha életében nem élvezett semmit ezen világ hívságaiból, mint például Rábénu Hákádos.
Ugyancsak nyoma marad az olyan fölösleges fecsegésnek, ami megengedett– például egy tanulatlan ember esetében, aki nem képes Tórát tanulni, ez ha nem is valóságos vétek, de kell hogy lelkét megtisztítsa a klipának a tisztátalanságától „a parittya közepével” (káf hákelá), ahogy azt a Zohár írja (Pársát Bösálách 2:59a.).
Ezzel ellentétes a tiltott beszéd, mint például a gúnyolódás, kibeszélés stb., mely a három legsilányabb klipá terméke – itt már nem használ (önmagában) a „parittya közepe” büntetés, hogy az ember a lelkét a tisztátalanságtól megtisztítsa, hanem a lélek a purgatóriumba kerül. Ugyanígy annak, aki képes Tórát tanulni és fölösleges, üres, hívságos dolgokkal foglalkozik, sem használ csupán a „parittya közepe” büntetés ahhoz, hogy lelkét megtisztítsa, hanem azokra a súlyos büntetésekre van szükség, amelyek speciálisan a Tóra semmibevételéért járnak, azon általános büntetésen, a havas Purgatóriumon kívül, ami minden cselekvő parancsolat, lustaságból fakadó, nem teljesítéséért jár, ahogy ez másutt részletesen szerepel.
Ugyancsak, a világi tudományokkal való foglalkozás is – a Tóra tanulása szempontjából – üres fecsegésnek számít, ahogy ez a Tóra tanulásának törvényeiben (Hilchot Tálmud Tóra) benne foglaltatik. Sőt, a világi tudományokkal való foglalkozás még sokkal rosszabb, mint az egyszerű üres fecsegés, mivel ez a mindennapos, hiábavaló beszéd csupán az isteni léleknek levegő (ruách) eleméből eredendő tulajdonságait vagyis az érzelmeket fertőzi meg a Nogá klipának a fölösleges fecsegéshez tartozó részével, amely az állatias lélek rossz levegő eleméből fakad, ahogy ezt fent említettük, de nem érinti a CHáBáD intellektust (Bölcsesség, Értelem, Tudás) istenilelkében, lévén ezek csak üres, értelmetlen szavak, amiket a balgák és a tudatlanok is képesek mondani.
Ezzel szemben a világi tudományokkal való foglalkozás betölti és megszentségteleníti az ember isteni lelkének CHáBáD intellektuális részét is azzal a Nogá klipával, ami ezen tudományokban van és ami az „edények törésekor” (svirát hákélim) került oda, ami tulajdonképpen a szent tudomány „hátsó részének” számít, vagyis annak visszfénye, ahogy ez ismeretes a titkok tudói előtt.
A világi tudományokkal akkor szabad foglalkozni, ha ezt eszköznek használja az ember, hogy bőséges megélhetése legyen, és így képes legyen Istent szolgálni, vagy pedig fel tudja használni –tudja állítani azokat az elsajátított tudományokat– Isten és a Tóra szolgálatába. Ez volt az indoka az áldott emlékű Maimonidésznek, Nachmanidésznek és társaiknak, akik ezekkel a tudományokkal is foglalkoztak.
A fejezet ismerteti, hogy ha valaki tévedésből tiltott ételt eszik, még ha azért is, hogy Istent szolgálja ezzel (lösém sámájim), az étel nem „megy fel”, vagyis nem válik javára. Ugyancsak közli a fejezet, hogy például a tanulatlan ember (ám háárec) [aki nem képes Tórát tanulni, és így beszéde fölösleges fecsegés] a nem tiltott, de üres beszéd büntetéseként köteles megtisztítani lelkét „a parittya közepe” (káf hákelá) által. Azonban a tilos beszéd, a gúnyolódás és pletyka, valamint a Tóra figyelmen kívül hagyása olyan ember esetében, aki képes Tórát tanulni – pokoli büntetést von maga után a Tóra elhanyagolása (bitul Torá) miatt kapott speciális büntetéseken túl. A világi tudományokkal való foglalkozás is a Tóra elhanyagolásának számít, sőt, megszentségteleníti az ember isteni lelkének intellektus részét (CHáBáD) és beöltözteti azt evvel – hacsak ez [a világi tudományok elsajátítása] nem a megélhetésért történik, Istennek tetszően, amikor is ez szent jelleget ölt (akár Rává esetében – lásd a 7. fejezetet).
(Kicurim Vöheárot)
Az előzőekben a szerző a két szintre oszló klipák egyik szintjéről beszélt. Arról a szintről, amelyikbe a három legalacsonyabb szinten álló klipá tartozik, amelyekben semmi jó sincs. A következőben a klipák másik szintjéhez tartozó ún. „Fénylő klipáról” (klipát nogáról), amelyben jó és rossz keveredik, lesz szó.
RSZ állatiasnak nevezi az ösztönlelket, mivel úgy működik, mint az állati ösztön. „Ez nem feltétlenül durva és alacsonyrendű, hanem a biológiai mechanizmusok szerves része” (Steinsaltz).
Az ÁRI tanítása szerint mindennek, még élettelen tárgyaknak is, van „lelke”, ami Isten teremtő és éltető ereje bennük. A Báál Sém Tov és RSZ magukévá tették és kiterjesztették ezt az elméletet (Mindel).
Nogá – fénylő dolog, amit azért hívnak így, mert még világít benne a szentség fénye (Wineberg). Ez a kifejezés Ezékiél látomásából került a kabbalisztikus szóhasználatba – „körülötte fényözönnel” (Ezékiel 1:4.). Nogá héberül (szó szerint) Vénusz.
A Cselekvés Világa (Olám háÁszijá) a negyedik, a kabbalában említett Négy Világ közül. Ez a legalacsonyabb rendű (lásd még a Fogalmakban).
A nem tiltott ételekben rejlő életerő a klipát nogából ered, és amikor az ember saját élvezetére eszik (és nem azért, hogy ezzel is Istent szolgálja), akkor a húsban lévő életerő az alantas klipákrészévé válik (Steinsaltz).
Ezek szinonimák a „szabad”, „megengedett” szavakra. Ezek a kétértelmű szavak magukba foglalják a szabadság és kötetlenség jelentését is.
A jel, ami marad – egy folt. Steinsaltz radioaktív besugárzáshoz hasonlítja, ami, ha nem is halálos, de hatása sokáig érezhető.
Az itt következő bekezdés nem szerepel a Tánjá eredeti, héber nyelvű kiadásában. Forrása „megbízható kézirat, ami a Schneersohn Könyvtárban található” (Mindel).
Itt a „tisztaság” állapota azt jelenti, amikor egy férjes asszony menstruációja befejeztével, az előírt „hét tiszta nap” után alámerült a rituális fürdőben, és így a Háláchá szempontjából alkalmassá – „tisztává” – vált a házaséletre. Lásd Zsidónak lenni, Chájim Hálévi Donin rabbi könyve, 127–129. old.
Ahol olyan dolgokról volt szó, amelyek nem tilosak, csak nem isteni szándéktól vezéreltek, hanem az ember vágyainak kielégítéséért teszi őket.
Jesájá 25:8. alapján. A halál a tisztátalanság és a klipák jelképe, mivel ellentéte minden szentnek és isteninek, az élet valódi megtestesítőinek. Ahogy a Biblia is a halált, mint a rossz, az életet pedig, mint a jó megtestesítőjét használja (5Mózes 30:15–20.).
Ros Hásáná 29a. Az áhává rábá (nagy szeretet) illetve az áhává és jirá (szeretet és istenfélelem fogalmairól) – lásd a Fogalmakban.
Vagyis, ahogy RSZ az előbbiekben értelmezte, eltávolítja a tisztátalan szellemet a földről. Lásd 61. lábjegyzetet.
A Háláchá szerint tilos az önkielégítés, a Talmud ezt kárbaveszett magömlésnek nevezi. A Tórában csupán utalás formájában történik említés a magvesztés tilalmáról, illetve büntetendő voltáról (1Mózes 38:7–10. lásd még Talmud Nidá 13b., 2Mózes 20:13. alapján).
Ezzel szemben az önkielégítésnél már az egyszerű megtérés is fölszabadítja az elveszett vitalitást, tehát nem illik rá az ászur – lekötött – kifejezés. Lásd a 53. lábjegyzetet.
A megjegyzés a Kabbala nyelvén azt magyarázza el, hogy annak ellenére, hogy az önkielégítés bűne még a tiltott nemi érintkezésnél is súlyosabb, mégis, mivel itt a bűnbe vetett energiának semmilyen befogadója nincsen, ki lehet őt menteni a klipákból. Ezzel szemben a tiltott nemi életnél, ahol a spermában rejlő élet nem vész kárba, hanem azt a másik fél magába fogadja, és így a klipákat egy már pusztíthatatlan elemmel szaporítja, az éltető energiát lehetetlen kimenteni.
Mámzér – közkeltű magyarsággal fattyú. A Háláchá szerinti jelentése olyan gyerek, aki tilos házasságból születik (pl. vérfertőzés esetén), vagy férjes asszony idegen férfitől származó, törvénytelen gyereke.
A chászid felfogásban szállóigévé vált, hogy a zsidó ember életcélja ezen a földön „tanulni és imádkozni” (lernnen un dávenen).
Vagyis a klipáknak az előző fejezetekben említett két csoportra osztásával (a később rendbehozható klipák, illetve az olyanok, amelyeket még tsuvá által sem lehet „felemelni”).
Steinsaltz kommentárjában nem „pogány ördögről”, illetve „zsidó ördögről” beszél, hanem a pogányok ördögéről, illetve a zsidók ördögéről.
Steinsaltz itt „normális” zsidó vágyakat említ, ellentétben a zsidó életmód szabályain kívül esőkkel.
Chibut hákever, a sírban történő megtisztulási folyamat kabbalisztikus elnevezése. Lásd Zohár2:151a., és rabbi Chájim Vitál Széfer Hágilgulim c. műve végén, valamint Széfer Hákávánot c. művében 55b. Egy kései Midrás gyűjteményben (Áháron Jellinek: Bét Hámidrás, Első Szoba, 150–152. oldal) a Mászechet Chibut Hákever traktátus írja le részletesen mi történik az emberrel halála után. (Lásd a Fogalmakban a havas Purgatóriummal együtt.)
Rábénu Hákádos (szó szerint: szent mesterünk) Jehuda Fejedelem elnevezése a Talmudban. A Misná szerkesztője korának leggazdagabb embere volt, de saját tanúsága szerint nem élvezett az életben „még egy kis ujjnyit se” (Ktubot 104a.).
A Tóra tanulmányozása olyan lényeges, hogy a zsidó ember minden szabad percében köteles magát azzal elfoglalni. Eszerint, ha valaki idejét „dvárim bötélim”-mel, azaz fölösleges dolgokkal, fecsegéssel tölti ki, ez bűnnek számít. RSZ csak egyetlen olyan helyzetet említ, amikor a fecsegés nem bűn. Olyan embernek a helyzetét, aki nem képes a Tóra tanulására.
„A parittya közepe” (káf hákelá) 1Sámuel 25:29. alapján, ahol ezt Ávigáil mondja Dávidnak: „…ellenségeid életét (lelkét) pedig parittyája közepéből hajítja el [az Örökkévaló]”. A Talmudban (Sábát 152b.) ezt úgy értelmezik, hogy a vétkes emberek lelkével két, a világ két végén álló angyal labdázik. Míg tehát a chibut hákever fizikai büntetés, ami a halott testét a sírban éri – a parittya a lelkét bünteti (Steinsaltz). Értelmezését lásd a Fogalmakban.
A Tóra-tanulás semmibevételének vétke olyan súlyos, hogy teljesen mindegy mivel tölti az ember az idejét – „arról beszél, hogy mennyibe kerül egy pár cipő, vagy magasan szárnyaló filozófiai fejtegetésekbe bocsátkozik” – a lényeg ugyanaz (Steinsaltz).
3. fejezet 7. cikkely. Ez a könyv RSZ első nyomtatásban megjelent műve, ami még az ő Sulchán Áruch c. műve előtt látott napvilágot (Sklov, 1794). Fejezetünk végén RSZ behatárolja mikor és miért tilos és mikor szabad a „világi tudományokkal” foglalkozni.
Az 1. fejezetben. Ahogyan minden anyagi dolog négy alapelemből – tűz, víz, levegő és föld – tevődik össze, ugyanúgy a szellemi dolgok is ugyanezen elemek szellemi vetületéből állnak. Az 1. fejezetben csoportosította RSZ az állati lélek összes rossz tulajdonságát a négy rossz elem szerint. Ugyanígy csoportosítható az isteni lélek összes jó tulajdonsága is a négy jó alapelem szerint.
RSZ azt a kifejezést használja, amit az Atyák bölcs tanításaiban (4:5.) tiltó módon használnak a Tórával kapcsolatban (vagyis a Tórát nem szabad eszköznek használni).
Tehát nemcsak akkor, ha mint szakmát használja a tudományt a megélhetéshez – ami szintén megengedett –, hanem akkor is ha azt azért tanulmányozza, hogy jobban megértse az Isten által teremtett világot, és benne az ember helyét. Esetleg akkor is, ha tudományát arra használja fel, hogy az isteni Jelenlétet hirdesse, ismertesse a világgal. A középkorban a zsidó tudósok nagy többsége széles világi műveltséggel rendelkezett, sokan közülük orvosok (mint az említett Maimonidész és Nachmanidész is), mérnökök, asztronómusok voltak, és ez nagy segítségükre volt a Tóra magyarázatában, értelmezésében is.
