Történt pedig amikor Rivka, a negyedik lubavicsi rebbe felesége, még fiatal lány volt, egyszer megbetegedett és ágynak esett. Az orvos meghagyta, hogy reggelente rögtön ébredés után egyen valamit. Mivel nem akart ima előtt bármit is magához venni, nagyon korán felkelt, elmondta imáit, s azután evett. Így elkerülte azt, hogy ima előtt egyen, de ez azonban aligha siettette gyógyulását, és nem is aludta ki magát.
Apósa a „Cemách Cedek” ekkor így szólt hozzá: „Egy zsidónak egészségesnek és erősnek kell lennie. A micvákról úgy tartják, hogy „általuk él az ember”. Ez azt jelenti, hogy a micvákba életet kell lehelnünk, elevenné kell tennünk őket. Ahhoz, hogy a micvákba életet leheljünk, erősnek és örömtelinek kell lennünk.” S ezzel a Cemách Cedek kimondta döntését: „Egyél. Jobb ha az ima kedvéért eszünk, mint ha azért imádkozunk, hogy utána ehessünk.”
Kétféle emberi tevékenységet különböztethetünk meg:
(a) Istennel kapcsolatos cselekedetek: ilyen például a Tóra-tanulás, az ima, és a micvák betartása; és (b) az emberrel kapcsolatos cselekedetek: azok a tevékenységek, melyek valóban fontosak és szükségesek.
A cselekvéseknek ezt a két fajtáját jelképezi az „ima” és az „evés”. Az ima, azt jelenti, hogy Istenhez fordulunk, hogy ragaszkodunk Hozzá, hogy tudjuk, ki előtt állunk: „A Királyok Királya, a Szent, áldott legyen.” Az evés, a cselekvés másik fajtája azt jelenti: az ember bizonyos szükségletek kielégitése után sóvárog, és amint megszerzi ezeket – azaz „eszik” –, éhsége csillapodik.
Az imának és evésnek is több módozata különböztethető meg.
Könnyen előfordulhat a tudathasadásos állapot: a ima és az étkezés teljességgel elkülönül egymástól. Amikor a Tórát tanulmányozzuk, betartjuk a micvákat és imádkozunk, az ember teljességgel eltávolodik a valós világtól, oly mértékben, hogy azt hihetnénk, egy szenttel van dolgunk.
Később azonban, amikor világi dolgokkal foglalkozunk – üzleti ügyeinkkel, vagy akár csak étkezünk –, a szentségnek, a spiritualitásnak és az erkölcsi tisztaságnak szinte nyoma vész.
Egy másik lehetséges embertípus az, aki számára az „ima” és az „evés” összefüggenek egymással. Fellapozza a Sulchán Áruchot és követi annak rendelkezéseit minden dolgában. Ugyanakkor mégis csak az evés kedvéért imádkozik.
Tudja, hogy léte Istentől függ. Ahhoz, hogy Isten gondoskodjon szükségleteiről, a Tóra szavait kell követnie: „Ha megtartod parancsolataimat … küldök esőt a megfelelő évszakban.” Így betartja az isteni parancsolatokat, hogy afféle befizetési bizonylatot mutathasson fel Istennek – s hogy cserébe imáiért Isten gondoskodjék szükségleteiről.
A Talmudban azt olvashatjuk, hogy tanulmányoznunk kell a Tórát és be kell tartanunk a parancsolatakat akkor is, ha nem őnmagáért tesszük ezt; a Talmud ezt azzal indokolja, hogy ha így teszünk, előbb-utóbb elérjük azt hogy őnmagáért, vagyis meggyőződésből (lismá), is tanulmányozzuk majd a Tórát s betartjuk a micvákat.
A leghelyesebben azonban akkor cselekszünk, ha az imát nem különítjük el az evéstől, s nem az evés kedvéért imádkozunk – hanem épp fordítva, az ima kedvéért eszünk.
Nyilvánvaló, hogy létezik önmagáért való „ima”. Tudván, hogy az Örökkévaló akarata szerint való, hogy tanulmányozzuk a Tórát, s betartjuk a micvákat, nem cselekedhetünk akarata ellenére. Így nem a majdani jutalom reményében kell imádkoznunk, hanem azért, mert számunkra ez isteni rendelés.
Ám az effajta megközelítés olykor kevésnek bizonyulhat. Az „evést” is az ima kedvéért kell tennünk. Így minden cselekedetünknek szent célt kell szolgálnia, ahogy írva van: „Ismerd meg Őt minden cselekedetedben.”
Az ember célja nem az, hogy meggazdagodjon. Az embert azért teremtették, hogy nyugalomban tanulmányozza a Tórát, hogy széleskörűen betartsa a micváket és hogy jó szívvel adakozzon.
Ezt jelenti az imádkozás kedvéért való „evés”. Minden emberi cselekedetet és szükségletet (melyet evésnek nevezünk) alá kell rendelni az imának (amely a Tóra és a micvák minden aspektusának vezérlő elve), azért, hogy megvalósítsuk azt, hogy „általuk éljünk”, vagyis a Tórát és a micváket élettel telítsük.
S még egy tanulságot levonhatunk abból, hogy ezt a tanítást („helyesebb, ha ima kedvéért eszünk, mintha az evés kedvéért imádkoznánk”) asszony kapta, aki történetesen anya is.
Az anya az, aki biztosítja, hogy gyermekei úgy nőnek fel, hogy az ima kedvéért egyenek, s nem úgy, hogy azért imádkozzanak, hogy ehessenek, vagyis az „imát” és az „evést” két különálló világgá válasszák szét.
Az anyának magának is ezt az életmódot kell követnie, és gyermekeibe elültetnie ezt a szemléletmódot kora gyermekkoruktól. Már bőlcsőjükben tudatosítanunk kell bennük, hogy mindennek az Istenhez való kapcsolódást kell szolgálnia; enélkül még az étel is ízetlenné válik, bármennyire is könnyen hozzáférhető.
Ílymódon nevelhetünk olyan gyermekeket, aki a zsidó nép méltó fiaivá válnak.
