„Meg kellett volna tanulnom angolul!”
Neturé Kártának hívják azt az ókonzervatív jeruzsálemi csoportocskát, amely a változás teljes elutasítása mellett kötelezte el magát. Neve azt jelenti: „a város őrei”. Talán öt-hatszáz lelket számlál. Néhány utcából álló városnegyedük olyan, mint a valahai gettót bemutató skanzen: fabódék a macskaköves piactéren, pajeszos kisfiúk hosszú kaftánban kergetik a tyúkokat, vállkendős, parókás asszonyok osonnak lesütött szemmel, s a nyitott ablakból kihallik a gyerekek kántálása, amint gépiesen jiddisre fordítják a Tórát. Az itteni lakosok és kis számú amerikai támogatóik meg vannak győződve arról, hogy kizárólag ők a zsidóság hiteles maradványai a földön. Ők azok, akik szombaton kővel dobálták a közlekedő autókat, kirohanásokat rendeztek a koedukált játszóterek ellen, hirdetéseket adtak föl amerikai újságokban, amelyekben Izraelt fasizmussal vádolták, és így tovább.
Van, aki azt hiszi, hogy ez az ortodox nézet. Pedig az ortodoxok éppúgy megdöbbennek ezen, mint bárki más.
A kartisták mindent megtesznek, hogy úgy éljenek, mintha az elmúlt kétszáz év nem telt volna el. De ha idekerülne egy gettózsidó a 18. századból, ugyancsak meglepődne a változásokon, amelyek mégiscsak beszivárogtak a telefonkábelek és villanydrótok mentén. Végül is nem lehet időkapszulában élni. A lét változik. Izrael kormányának el nem ismerése egyfajta elismerés; a rádiózás tilalma a rádióhoz való alkalmazkodás. Az alkalmazkodás megindulásának megvannak a maga törvényei. A többi az idő dolga. Mózes nagy bölcsen mindössze néhány dolgot jelölt ki mozdulatlanságra az életben, a többit hagyta változni. Nem dermesztette örökre Egyiptom vagy a sivatag negatívjába a zsidó viselkedést.
A zsidó történelem folyamán azonban volt néhány korszak, amikor az emberek életmódja elég sokáig nem változott, s ezért természetesnek, magától értetődőnek, végül már szentnek és sérthetetlennek tűnt. Európa gettóiban a stílus annyira kifejezte a szokást, hogy gyanakodva fogadták azt, akinek a kabátja rövidebb volt az átlagosnál. Mózes törvényei a Németországtól kölcsönzött nyelvvel és a középkori nemességtől átvett viselettel élő egésszé, változtathatatlan életmóddá, a jidiskájttá olvadtak össze. Nem vették észre, hogy a hit örök érvényű törvényei és az ideiglenes környezet szokásai között különbség van. Ennek a különbségnek a fölismerése újabb gyötrelmeket okozott.
Nagyapám meglehetős változatlansággal megtartotta a kelet-európai rezervátumi életmódot. Fekete kabátja fekete cipőjének orrát verdeste. Fekete kalapját sohasem éktelenítette nyugatias horpadás. Szakállát nem érte borbély keze. Egyszóval amennyire csak lehetett, az elmúlt kétszáz év kelet-európai zsidójának lenyomata volt. Minden bizonnyal nem úgy öltözködött, beszélt vagy cselekedett, mint Joszéf Káro, Maimonides, Jehudá fejedelem vagy Ezrá, az Írástudó, de elfogadta a megismert normát, és aszerint élt.
Nem volt világos jövőképe: mindene az integritás volt. Számára ez a Tórában rejlett, és megtartotta a viselkedést, az öltözetet és a nyelvet, amellyel először tanulni kezdte. Azt az árat fizette ezért, hogy bronxi hitközsége végül elfordult tőle, s a fiatalabb tagok új rabbit kerestek, aki tudott angolul. Ezt nem bánta. De nagyon bántotta, hogy egy idő után a családban sem tudta lekötni többé a fiatalok figyelmét.
Amikor kikísértem a hajóhoz, amely Izraelbe vitte, a taxiban azt mondta ez az öregember akinek szinte ezek voltak az utolsó szavai , összefoglalva az Amerikában töltött több mint huszonhárom évet, életereje utolsó évtizedeit:
Meg kellett volna tanulnom angolul… De hát annyira sértette a fülemet!
Ki számít ortodoxnak?
Lehetetlen megállapítani, hogy hány zsidó tartja be „igazán” a vallási törvényt. Nem lehet betekinteni a magánélet belső kamráiba. S némi nézeteltérés van akörül is, hogy mit parancsol a törvény, mi számít engedelmességnek. Az „ortodox” szó szintén nem pontos, mert az ortodoxia túl sok alváltozatra oszlik.
A Neturé Kártá nyilván azt mondaná, hogy ma ezer-ezerkétszáz igazi zsidó van a világon. A szatmári rebbe lelkes követői tizenöt-húszezerre becsülnék ezt a számot. De egyik csoport sem ismeri el a nagyon vallásos Águdát Jiszráélt, ezt a kicsiny politikai pártot, mert bent ül az izraeli parlamentben. Az újságírók ezeket a csoportokat szokták „ultraortodoxnak” nevezni. Ők persze visszautasítják ezt a címkét.
Az ortodoxia legnagyobb része néhány millió főből áll, és szintén megvannak a maga hitárnyalatai és irányvonalai. Napjainkban ezek a mizrachisták, a modern ortodoxok, a szfárdok, a chászidok, az „újchászidok”, az „újortodoxok”, a hagyományőrzők és mások: kétlem, hogy az olvasót érdekelné a köztük lévő különbségek részletezése. Ezek a különbségek azonban az ő számukra nem is olyan aprók.
Helyrehozhatatlan törés nincs ezek között a Mózes-hitű felekezetek között, mert az ősi mágnes, a törvény összetartja a részeket. Sajnos sok energiát pazarolnak a belső viszálykodásra. Az alapítványok elfolynak, mert többszörös támogatást kell adniuk, pedig a főbb feladatokra sincs elég pénz. A különböző megrázkódtatások, az egyenjogúsítás, a felvilágosodás, az amerikai kivándorlás, a cionizmus, Hitler, Izrael megszületése szédítően megkavarták az ortodoxiát. Erősen megfogyatkozott, de még mindig nem eléggé ahhoz, hogy csapatai egyetértésre jussanak. Ám egy jelentős tömeg ragaszkodik a törvényhez: Izraelben talán a lakosság fele, a legkülönbözőbb árnyalatokra tagozódva, másutt talán harmada. Ezek a számok durva becslések. De nem is számok, hanem emberek, akiket a hit fő törvényeinek betartása, a fiatalok komoly képzése jellemez.
A régi iskola hanyatlása
Az a fajta képzés, amit nagyatyáink ismertek a Tóra, a Talmud, a kodifikációk és szinte semmi más , ma már jóformán megszűnt. A nevelés forradalma olyan méreteket öltött, hogy a régi és az új védelmezői egyaránt döbbenettel szemlélik.
Az 1900-as évek gettóemigránsai magukkal hozták régi iskolájukat Amerikába. Mást nem hozhattak. Ekkor kezdődött meg a harc a régi és az új között: jesivá vagy hászkálá, zsidó vagy nyugati tudás. Az új ország törvényei röviden eldöntötték a vitát. Minden gyereknek iskolába kellett járnia, hát oda járt. A vallási tanulmányok délutánra vagy estére maradtak. Ez adta meg a kegyelemdöfést a régi tanításnak, noha egy generáción át még működött.
De milyen szomorú formában működött! A kisgyerekek számára ez a chédert és a melámedet, a tanulószobát és a tanítót jelentette. Aki a valóságban megtapasztalta, annak ezek a szavak sötét keserűséget idéznek fel. A melámed rendszerint valami szerencsétlen volt, aki még a korlátlan lehetőségek Amerikájában sem volt képes tisztességes munkát találni. Többnyire maga sem tudott sokat, könnyen eljárt a keze, türelmetlen volt. Az osztályterem a saját nyomorúságos szobája volt, vagy egy omladozó zsinagóga hátsó kamrája. Mindez kétségbeejtő ellentétben állt az amerikai iskolák világos tantermeivel és eleven tanáraival. Ráadásul az, amit a gyerekek az iskolában tanultak, alkalmazható volt a körülöttük zajló életre. A melámed mormogása egy ismeretlen világ zavaros visszhangja volt. A régi módi bukása gyorsan végbement: Talmud Tóra lett belőle, délutáni tanfolyam, amerikanizálódott fiatal tanárokkal, táblával, krétával, csöngetéssel, szépen nyomtatott könyvekkel, egy új rend kezdeteivel.
A régi tanítás főiskolái, a jesivák kapták a leghidegebb zuhanyt. Ezek a régi tanterv szerint működtek, miközben az amerikai középiskolák és főiskolák ragyogó művészeti és tudományos oktatást nyújtottak. A jesivák megbuktak, és bezárták őket. A hangulat olyan volt, mint Németországban a judaizmus összeomlása idején. Sok zsidó számára úgy tűnt, hogy véget ér a háromezer éves út.
De a zsidók mindig megtalálják a módját, hogy ha minden vesztésre áll, rábukkanjanak a Vörös-tengeren átvezető ösvényre. Néhány idős rabbi rájött, hogy az amerikai törvény előírja ugyan a polgári oktatást minden gyermek számára, de nem szabályozza, hol kell ezt megkapnia. Magániskolák voltak. Mi lenne, ha a jesivá falai közé beengednék az új tudományokat? Hiszen csak időbeosztás kérdése, hogy mindkét oktatási forma működni tudjon. Ekkor a hatóságokhoz fordultak, és segítőkészségre leltek.
Így hát a fiatal angol-, földrajz-, történelem-, természettudományi és matematikatanárok személyében akik nem feltétlenül voltak vallásosak, sőt még zsidók sem a világi tantárgyak kétezer év után hivatalosan átlépték a jesivá küszöbét. Ez a bejelentés nélküli, száraz esemény, amely a 20. század elején a New York-i Lower East Side-on történt, visszafordíthatatlan változást jelentett a zsidó nép történetében. Hét évszázad késéssel győzedelmeskedett Maimonides krédója. Mindez gyors és döbbenetes következményekkel járt.
Az új iskola
Az új tanítás piramisa szinte a semmiből tűnt elő Amerika-szerte a legutóbbi években: óvodák, elemi iskolák, középiskolák, főiskolák, college-ok és egy nagy egyetem alkotják ezt a gúlát. Nem szerveződnek országos hálózatba, sőt kapcsolatban sem igen vannak egymással. Mindegyiket saját alapítványa tartja el.
Az elemi oktatás bázisa az egész napos vagy a délelőtti iskola. Itt az amerikai neveléssel és a zsidó tanítással egy tanterven belül találkoznak a gyerekek. A számtan, a Biblia, a földrajz, az angol és a héber, a mértan és a Misná egyformán házi feladattal, dolgozatírással és osztályzással jár. A mozgalom kezdetén fontos kérdés volt, nem fogja-e az egész napos iskola túlterhelni a gyerekeket, akik majd nem állják meg a helyüket az amerikai társadalomban. Az első iskolák ügyetlenül szervezettek, rosszul működők voltak, alapítványi pénzek hiányában indultak, s mégis voltak szülők, akik beíratták a gyerekeiket. Az iskolák évről évre jobbak lettek, és ma már viszonylag jó eredményeket mutatnak föl.
A végzett tanulók majdnem teljes létszámban az általános képzés keretében tanulnak tovább, többnyire felső középiskolákban, és állják a versenyt az állami iskolákból érkezett társaikkal, sőt néha meg is előzik őket. Az az előnyük, hogy szigorú fegyelemhez szoktak. Akadémiai díjakat nyernek, képességeiknek megfelelő sikereket érnek el az életben, és megvan a zsidó tudásuk, amit az utolsó generációnak nélkülöznie kellett: ennyi a különbség.
A piramis csúcsán az egyetem áll, a Yeshiva University. Ez a Tóra-iskola minden humán tudományt felölel. Egész New York Cityt behálózzák ennek a milliárdos értékű intézménynek az épületei: az előképző iskolák, a művészeti és tudományos főiskola, a teológiai szeminárium, a laboratóriumok, a továbbképző intézetek és Amerika legújabb gyógyászati központja, az Albert Einstein Orvostudományi Főiskola.*
Az új nevelés eredményeként jött létre az úgynevezett modern amerikai ortodoxia mozgalma, amely az én fiatalkoromban éppoly elképzelhetetlen volt, mint ma a világbéke. Az energia és a megvalósítás lendülete fiatal, legföljebb harmincöt éves emberektől ered, akik többnyire főiskolai végzettséggel rendelkeznek. Klubokba tömörülnek, zsinagógákat alapítanak, mikvéket építenek, előadásokat, szemináriumokat szerveznek, és általában úgy viselkednek, mint egy új világ felfedezői. Teljesen amerikai vonásaik vannak. Szeretik a divatos ruhákat, a legújabb olvasmányokat, a kertvárosi életformát, talán éppen azért, mert tisztában vannak irányzatuk önellentmondásos voltával. Zsinagógáik inkább Frank Lloyd Wright szellemét tükrözik, mint a nagy európai silekét. A nők külön ülnek, de ugyanolyan jó helyen, mint a férfiak. Ma még nem alakult ki a mozgalom végleges formája. A régi zsidóság érett alakzat volt, meghatározott életmóddal és szokásokkal. Az új amerikai ortodoxia egy most terjeszkedő kísérlet. A legnagyobb mózesi közösség, amelynek laza, de hatalmas struktúrája a zsinagógák és Tóra-iskolák, a megszámlálhatatlan régi és új, hatalmas és apró épület az egész világot behálózza, ragaszkodik a megszokott formákhoz, de viselkedése elnyugatiasodott. Megszokottá vált, hogy a rabbik a helyi nyelven, angolul, franciául, spanyolul tartják beszédeiket. Az istentisztelet nyelve a héber maradt.
Izraelben az egész népességben megtalálhatók az ortodoxok. Ott vannak a régi zsidóság elzárkózó csoportocskái, amelyek tartják az európai vonásokat és a jiddis nyelvet. Vannak ortodox kibucok, kereskedelmi iskolák és kísérleti gazdaságok, van egy vallásosiskola-hálózat, és ott van a Bár Ilán egyetem, a Yeshiva University mintájára. Vannak ortodox tengerészek, tábornokok, mérnökök, tudósok, kőművesek, kabarészínészek, lapszerkesztők, kormánytagok és taxisofőrok. Zsinagógáktól pöttyösek a várostérképek. Ami vallásosság csak létezik Izraelben, az mind az ortodoxia különféle válfajaihoz tartozik. Ott van természetesen az Afrikából és a Közel-Keletről származó szfárd zsidóság hatalmas tömege, amely az egzotikum infúziójával frissíti föl az európai száműzetés örökölt formáit.
De Izrael nem úgy vallásos ország, mint Spanyolország. Általában nem a vallásos pártok kormányozzák. A kultúra szabad és nagymértékben szkeptikus. Egy későbbi fejezetben még visszatérek a zsidók rendkívüli országára. Itt csak annyit jegyzek meg, hogy az ortodoxia az ellentmondó vélemények és érzelmek forgatagával együtt modern életformának számít Izraelben. Az öregeket is meghökkentik változó vonásai, és az agnosztikusokat is, mert szilárdan a mózesi törvény alapján áll.
A chászidok
Az ortodoxia általános panorámájában kivételnek számít a chászidok csoportja. A chászidok ma azt a platformot védelmezik a zsidóságon belül, amelyet egykor legdühödtebb ellenfeleik, a régi tanítás ókonzervatív vezetői képviseltek. A szerteágazó zsidó irányzatok közül egyedül némely chászid csoportok tartottak ki tömegesen a nyugati neveléssel szemben.
A chaszidizmus a kábálával, a zsidó kultúra mágiájából, misztériumából és költészetéből kivirágzott tannal kezdődik. A mozgalom az 1700-ban született lengyelországi csodatévő, a Báál Sém Tov körül alakult ki. A Báál Sém Tov maga nagy műveltségű ember volt, és romantikus újjáéledést indított el a judaizmuson belül. Tanítása szerint a tanultak és a tanulatlanok egyformán fordulhatnak Isten felé szeretetükkel, a szív szolgálatával. Vidámság, énekek, lelkes közös imák a szeretett és szentéletű mester vezetésével, aki különleges vonzerővel és kabalisztikus hatalommal bír: ezek voltak a Báál Sém Tov által alapított, a gettókban sebesen terjedő chaszidizmus fő elemei. Megnyitotta a judaizmus útját azok előtt, akik nem tudtak megbirkózni a jesivák bonyolult és szinte követhetetlenül részletező tananyagaival.
A kábálá sustorgásai az e világon túli világokról, a közöttünk repkedő angyalokról és az ősi, titkos varázsigék csodatévő hatalmáról elbűvölték a sáros gettók szegénységbe és kiközösítettségbe taszított foglyait. Egy rebbéhez tartozni, csodarabbihoz, aki előtt a kábálá nyitott könyv, aki angyalokkal beszél akinek minden szava mágikus hangzású, még kicsiny gesztusai is méltóságot és szépséget hordoznak, s asztali morzsái is az ő belső fényét villantják föl a szerencsésekben, akik fölcsipegethetik őket , egy ilyen ember közelében élni menekülést jelentett a szürkeségből egy aranyló világba.
A chaszidizmus igazi ereje abban a tényben rejlett, hogy Kelet-Európa-szerte a gettókban megszülettek a férfiak, akik képesek voltak a rebbe szerepének betöltésére. Mondásaik bájos, üdítő és bölcs, félig e világi, félig holbéli folklórrá terebélyesedtek. A rebbék tetteiből még életükben mondafüzér alakult ki, egyfajta zsidó Szentek legendái. Helyneveket viseltek, mintha főrendek lennének: Lubavicsi, Lublini, Bergyicsevi lett a nevük. Dinasztiákat alapítottak, szinte mindig fiaik vagy vejeik követték őket hivatalukban.
A korai chaszidizmus egyes formái felháborították a többséget. Az imádság eksztatikus módjai, az öltözködés és viselkedés furcsaságai, az imarendben bevezetett változások meglehetős zavart keltettek. De a csodatételek, az amulettek, a kimondhatatlan nevek, az emberentúli erők egész szeánszhangulata hiszen a láthatatlanná válás, a levitáció, a távolbalátás, a telepátia mutatványai mindennaposak voltak a chászid legendákban , úgy látszott, felnyitja a judaizmus csukott ajtaját, amelyet Mózes, a Törvényhozó zárt be, a régi Egyiptom babonái és mágikus praktikái előtt leeresztett sorompót. Mindenekelőtt a Báál Sém tanításának népszerű torzítása az a tétel, hogy az Örökkévalónak kedvesebb az egyszerű hitbuzgalom, mint a törvény tanulmányozása számított hadüzenetnek. Ez a zsidóság végét jelentette. A chaszidizmus sohasem győzte meg a zsidóság nagy tömegeit, de mégis megtalálta a helyét.
A legbuzgóbb chászidok közül néhányan a mai napig, bárhol élnek is, hűek maradtak a lengyel gettó öltözékéhez, a hosszú pajeszhoz, a szőrmekalaphoz és a többihez. De egyre többen vannak, akik bekapcsolódnak az üzleti életbe, és polgári külsőt öltenek, noha rebbéjükhöz való ragaszkodásuk nem csökken. Vannak rebbék, akik ma is tiltják a tévét és a mozit, s különböző mértékben bár, de mindegyikük fenntartásokkal fogadja a világi nevelést. A legismertebb és legerősebb csoportot ma a Brooklynban élő lubavicsi rebbe hívei alkotják. Hagyományuk liberális: a mostani rebbe a Sorbonne-on tanult. Iskolahálózatuk modern tanítási eszközöket használ, és fejlett szakképzési rendszert alakítottak ki. A nagyapám ehhez a chászid csoporthoz tartozott. Talán chaszidizmusából eredt, hogy tüntetően elutasította a polgári viseletet, hogy nem akart megtanulni angolul. De vallotta, hogy a tanulás a legfontosabb dolog az életben, és sohasem kifogásolta, hogy a lehető legjobb világi nevelést kapjuk.
A chászidok a hitlerizmus idején kényszerültek Amerikába és Izraelbe vándorolni. Több mint egy nemzedéken át állták a modern élet hatásainak ostromát, de mozgalmuk ma is él és ragyog. A zsidó egzisztencialisták iskolája új filozófia alapjának tekinti folklórjukat. A chaszidizmus édesbús, eleven zenéje áthatja az egész zsidó életet: egész sor daluk slágerré vált, s egy-egy szonáta szmokingját magára öltve még a hangversenytermekbe is eljutott. Általában véve azonban a chaszidizmust még nem rázta meg a felvilágosodás, amin a zsidóság többi része már túlesett.
Kérdés, hogyan fog hatni a fény a chaszidizmusra: elfonnyasztja vagy növekedésre serkenti? A dinasztikus vezetők egyelőre, úgy tűnik, elutasító választ adnak erre a problémára. Tudják, hogy a következetes integritás ára a nagymértékű lemorzsolódás, de hajlandók ezt megfizetni. Meglátjuk, hogy az idő elfogadja-e ezt a váltságdíjat a chaszidizmus régi formájának fennmaradásáért…
LÁBJEGYZET
*Természetesen nem ez az egyetem az amerikai zsidó oktatás egyetlen kimagasló központja. A reformrabbikat képző Hebrew Union College-ot, valamint a Jewish Theological Seminaryt is igen nagyra becsülik tudományos körökben. A zsidó tulajdonban lévő, nem felekezeti Brandeis University is nagy tiszteletnek örvend. A Torah Vodaas ortodox jesivá nagy nemzetközi hírnévre tett szert. A Yeshiva University a legnagyobb és a legszélesebb témakörű. De leginkább abban különbözik a többitől, hogy tudomásom szerint ez az első felsőoktatási központ a történelemben, amely a mózesi tanok mellett a nyugati tudományok művelésére is vállalkozik.
