A háború előtt sok magyarországi településen volt szombat-zsinór (héber nevén éruv), talán a legismertebbek Óbuda, Pápa, Kismarton, de az elmúlt időszakban csak Bodrogkeresztúron létesítettek ilyet. A világ több helyszínéhez hasonlóan Budapesten 2024. április 11. napján elkészült és átadásra került az éruv (szombat-zsinór), mely a város pesti oldalán a zsidó vallási törvényeket legszigorúbban betartók számára is lehetővé teszi a közterületen való hozást és vivést sábátkor (szombaton).

A projekt keretében elkészült jelképes határvonal Budapesten észak –déli irányban halad a Duna vonalán, határolva az Újpest, Rákos, Kőbánya-Kispest, Ferencváros kerületeket, és jellemzően a meglévő, természetes városi környezet adottságait használja fel, úgy hogy az arra járók számára léte fel sem tűnik. A határvonal kialakítás biztosítja, hogy szombatokon és zsidó ünnepnapokon a vallási szabályok legszigorúbb betartása mellett lehetőség legyen a törvények által megengedett tárgyak viselésére, mozgatására és használatára (pl. imakönyv, táska, hátizsák, kesztyű és babakocsik, kerekesszék tolás stb.).

Az éruv megtervezését és megvalósítását Oberlander Báruch főrabbi, a Budapesti Ortodox Rabbinátus elnöke számos nagytekintélyű külföldi rabbival, a téma szakértőivel való konzultáció alapján történt.

Az éruv érvénybelépési és felavatási szertartását Oberlander Báruch rabbi vezette, ahogyan ez a képeken is látható.

A Budapesti Ortodox Rabbinátus hálás köszönetét fejezi ki minden magánszemélynek és szervezetnek a széles körű összefogásért és támogatásáért e fontos projekt megvalósulásban, miközben külön köszönetét fejezi ki Köves Slomónak, az EMIH rabbijának.

A szombat-zsinór pontos határai az eruv.hu weboldalon tekinthetők meg, a térkép a pontos helykeresést is lehetővé teszi.

 

Megszakítás