Szokás, hogy az elhunyt hozzátartozók emlékére halálozási évfordulójukon – jiddisül jorcájt – emlékgyertyát gyújtanak, mely egy teljes napon át ég. A szombati, ünnepi vagy hanukai gyertyagyújtással, illetve a hávdálá gyertyákkal ellentétben ezt a gyertyagyújtást nem kíséri semmilyen hagyományos ima. Egy XIX. században íródott fohász azonban hasznos lehet azok számára, akik ezt az érzelmektől és emlékektől áthatott pillanatot szeretnék még inkább jelentőségteljessé tenni.
Az imádság szerzője Eliézer Papo rabbi (1785-1828) volt, aki az akkoriban az Oszmán Birodalomhoz tartozó Bulgária egyik városa, Selestria rabbija volt a XIX. század legelején. A rabbit a zsidó hagyományban szokásos módon a legismertebb könyvéről leginkább Pele Joec néven emlegetik. Az ima így hangzik:
Íme, meggyújtom ezt a mécsest [a rokonság foka] és mesterem ______ [név], ________ fia/lánya nyugalmáért és lelkének emelkedéséért. Legyen az az akaratod, Örökkévaló Istenünk és atyáink Istene, hogy minden jó cselekedetem, melyet akár gondolatban, akár szóban vagy tettben végeztem, néped, Izrael lelkeinek érdemében szolgáljanak, nyugalmat és lelkének emelkedését hozzák. Legyen ez különösen igaz elhunyt [rokonság foka] _____________ [név] lelkére. Legyen az az akaratod, hogy lelkük legyen bekötve az élet kötelékébe.