Lord Jonathan Sacks rabbi éveken át viselte az Egyesült Királyság és a Brit Nemzetközösség főrabbija címet. A mindenki által szeretett és tisztelt rabbinak óriási szerepe volt az angliai zsidó oktatás fellendítésében. Bölcs és világosan érthető magyarázatai, életszemlélete számos embert segített keresztül az élet megpróbáltatásain – olvasható a Times of Israel oldalán.
„Időről időre előfordul, hogy egy-egy pár meglátogat az esküvője előtt. Néha megkérdezik tőlem, hogy mit tanácsolok, hogyan tehetnék tartóssá a házasságukat. Egyetlen egyszerű javaslatom van, melynek szinte mágikus a hatása. Erőssé teszi a kapcsolatukat és váratlan módon átalakítja életüket”
„A következő rituálét kell megtenniük: naponta egyszer, lehetőleg a nap vége felé meg kell dicsérniük a másikat valamiért, amit az illető aznap csinált. Nem számít, milyen apró dologról van szó: egy kis tett, egy szó, egy kedves, érzékeny vagy nagylelkű gesztus. A dicséretnek annak az egyetlen tettre kell koncentrálnia, nem lehet általános. Eredetinek kell lennie és szívből kell jönnie. A másiknak pedig el kell tudnia fogadni a dicséretet. Mindössze ennyit kell tenniük. Az egész egy-két percet vesz igénybe, de meg kell tenni minden nap.”
Honnan származott az ötlet?
A rabbi egy dokumentumfilm forgatásán ismerkedett meg Lena Rustin beszédterapeutával és módszerével, amellyel a dadogó gyerekeket segítette. A módszer alapja, hogy a dadogó kisgyerekeket nem önmagukban, hanem családjuk kontextusában kell szemlélni és segíteni. Ha ugyanis egy gyerek dadog, az egész család ahhoz alkalmazkodik. Amikor a terápia hatására elkezdődik a változás, a család sokszor nehezen fogadja, hiszen megváltozik valami az egész család egyensúlyában. A változás azonban félelmetes lehet és ezért sokszor inkább a régi, rossz, ám igen kényelmes helyzetben maradunk ahelyett, hogy jó irányba változtatnánk, melyért cserébe egy időre fel kell áldoznunk kényelmünket. Ezen a nehézségen segít át a dicséret, mely értelmet ad a változásnak.
A terápia így végül nemcsak a gyermekekre, hanem az egész családra óriási hatással volt. A családtagoknak naponta kellett olyasmit találniuk a másikban, amit megdicsérhettek, és ezt ki is kellett fejezniük szóban, akit pedig dicsértek, annak el kellett fogadnia, magáévá kellett tennie a dicséretet. Erre minden egyes napon sort kellett keríteni, még akkor is, ha nehéznek, unalmasnak vagy érdektelennek tűnt a feladat.
Rustin megfigyelései szerint egy egészen pici, néhány szavas dicséret („Nagyon örülök, hogy megosztoztál a testvéreddel”) és annak hálás elfogadása („Köszönöm a dicséretet, örömmel tölt el”) képes arra, hogy megváltoztassa az egész család dinamikáját, ha nap mint nap sort kerítenek e rövid párbeszédre.
Sacks rabbi, miután megismerkedett a módszerrel, úgy vélte, hogy kiválóan alkalmazható a házastársak között is:
„Azok közül az emberek közül akikkel beszéltem, sokan azt mondták, hogy nemcsak gyermekük dadogását szüntette meg, de házasságukat is megmentette. A lehető legegyszerűbb feladatról beszélünk, az ereje azonban teljességgel lélegzetelállító” – magyarázta egy interjúban.
„Bármely házasságban lehetnek nehéz időszakok. Az, akivel az ember összeházasodott, nem teljességgel az a személy, akit előre elképzelt magának. Ha megteremtjük a dicséret légkörét, túl lehet lenni az ilyen pillanatokon. Ez a legegyszerűbb, mégis a legbiztonságosabb módja az egészséges házastársi kapcsolat fenntartásának.”
Sacks rabbi e tanácsnak megfelelően élte életét. Mindig és mindenben megtalálta a jót, a dicséretre méltót. Rohanó világunkban érdemes megpróbálni odafigyelni erre és megtanulni nemcsak dicsérni, hanem a dicséretet el- és befogadni is.
