Fiam, Simon Ruven már a „mini ZSILIP” játszóházának is visszajáró vendége volt. Temperamentumos két és fél évesként hamar felhívta magára a figyelmet, neve bevésődött a környéken járóknak. Ahogy 2019-ben beköszöntött a rossz idő, bölcsőde után legtöbbször
„zsilipeztünk”. Simon felfedező természetét persze nem lehetett a játszóház területére korlátozni, hamar önjáró lett, felfedezte a zsinagógát Glitzenstein Sámuel, azaz mindenki Glici rabbijának a vezetésével. Tudta, hogy melyik szekrénybe vannak elzárva a legmenőbb játékok és persze azt is, hogy hol tartják a Bambát a konyhában.
2020-ban még purimoztunk ott egy nagyot, aztán szinte rögtön utána jött a karantén és a bejáratott második otthon kapuit is be kellett zárni. Bár nem tudom pontosan, hogy egy bölcsődés memóriája meddig emlékszik a helyekre, az enyémnél biztosan jobban, mindenesetre megdöbbentett, hogy egyszer amikor bő fél évvel később újból átszeltük a várost és a Margit-hídon átértünk Pestre, Simon felkiáltott, hogy ott a ZSILIP! S igen, persze emlegette a karantén alatt is, mégis micsoda érzelmi plusz szükséges ahhoz, hogy mintegy száz méterről, a zakatoló villamosról is felismerje örömforrásának egyik korábbi helyszínét.
Időközben már tudni lehetett, hogy a „mini-ZSILIP” korszakának vége, de ez nem feltétlen rossz dolog, hiszen helyét a „Grand-ZSILIP” veszi át. Simon ekkor viszont még nem volt különösebben derűlátó, inkább csak türelmetlen:
„Mikor lesz már kész a Zsilip, mikor mehetek már játszani oda?!”
Aztán végre elérkezett 2021. szeptember ötödike, a ZSILIP megnyitója.
Relatíve korán érkeztünk, úgyhogy Simon még sorban állás nélkül tudott ugrálóvárazni, aztán körbementünk az AlefKids állomásain, ahol én például megtanultam kitűzőt készíteni, Simon a buli végén kapott egy ros hásánai ajándékcsomagot, amit viszont én cipelhettem haza.
Közben a gyerek háromszor (vagy négyszer?) vattacukrot szerzett magának és rá nem különösebben jellemző módon: türelmesen végigvárta, hogy sorra kerüljön az arcfestésen, de úgy tűnik egy pókember maszkért megéri várni.
A ZSILIP ünnepélyes megnyitójáig még talán fél óra lehetett hátra, amikor kihasználva az izgatott jövés-menést és az ismerettségem, sikerült bejutunk az épületbe. Na most, aki közelebbről ismer, tudja, hogy nem igazán szoktam szuperlatívuszokban dicsérni, és végülis, akkor sem tettem, mert nagyjából megnémultam az ámulattól. Láttam ugyan terveket, de a valóság felülmúlta minden várakozásom. Elegáns, modern, de mégis a hagyományban gyökerező fantasztikus lobbi és zsinagóga, balra több száz olyan négyzetméternyi emeletes helyiség, aminél kicsit sajnálom, hogy nem most vagyok gyerek.
Simon arca felragyogott és már vette is le a cipőjét, hogy belevesse magát a játékba, de mivel még félig-meddig illegalitásban jártunk, valahogy, – nyilvánvalóan az Örökkévaló hathatós segítségével – sikerült meggyőznöm, hogy most még csak nézegessen, de ne próbálja ki a játékokat. Az elkövetkező napok nem is álltak másból, minthogy Simon újból elkezdte mondogatni, hogy mikor megyünk már a ZSILIP-be.
Amikor újévkor zsinagógába indultunk, reménykedve kérdezte, hogy ugye a ZSILIP-be megyünk-e, de sajnos nem oda mentünk: a legközelebbi zsinagóga is egy órányi sétára van tőlünk (igaz, annyi gyaloglásra már háromból is választhatunk), és még egy plusz fél órát már nem lettem volna képes megtenni az egyórás bandukolás után (természetesen ő-urasága a babakocsiból vezényelt, hogy az utca napos oldalán menjünk-e). Úgyhogy Simon csak irigykedett Áron nevű csoporttársára, aki közel lakik a ZSILIP-hez, így odamentek ünnepelni.
Közben ünnepek között Tuna Judit megkérdezte, hogy nincs-e kedvünk felfedezni a ZSILIP-et, mert akkor lebeszélné Glicivel, hogy írunk egy élménybeszámolót arról, ahogy felfedezik a gyerekek a terepet. A történet fontos része, hogy Judit kislánya, Sheina, Simon „zsilipes” barátja.
Szukkot félünnepére beszéltük meg a találkozót, és direkt egy bő órával előbb mentem Simonért a Bét Menáchembe, hogy legyen ideje játszani a játszóházban. Amikor az utcán mondtam neki, hogy hová megyünk,
„Juhéj, juhéj megyünk a Zsilipbe!” – kiáltásokkal ugrált mellettem, majd így, szökkengetve jött végig a Dohány utcán át a körúton keresztül a megállóig.
Amikor megérkeztünk, a bejárattól rögtön sprintelt be a játszóházba, melyet aztán keresztül kasul felfedeztek a gyerekek. Erről viszont érzékletesen írni már nem lehet, beszéljenek hát a képek.
| A játszóház heteken belül megnyitja kapuit a látogatók előtt, a belépés 1000 forint lesz alkalmanként. További információ a nyitásról és a játszóházról: zsilip@zsido.com |