Háromnapos rabbikonferencia helyszíne volt a budapesti Intercontinental szálló a múlt hét elején. Oberlander Bá­ruch rabbi, a szervező Európai Rabbi Központ vezetőségi tagja úgy fogalmazott, „nagy megtiszteltetés ez a budapesti zsidóságnak.” Utoljára 2014-ben tartottak hasonló rabbikonferenciát Magyarországon.

A hétfőtől szerdáig tartó nemzetközi eseményen tizenöt rabbi tartott előadást, akik különböző európai közösségekből, valamint Izraelből érkeztek. A találkozót, mintegy vendéglátóként, Oberlander rabbi nyitotta meg egy nagy előadással egy éppen aktuális témában: „A kóserolás alapelvei és eltérései peszách idején”.

„Minden konferencia egy, legfeljebb két fő kérdéssel foglalkozik. Az idei téma a kóserság volt.” – tudtuk meg a rabbitól – „Nagyon érdekes előadások voltak, például arról, hogy a live kamerák alkalmazása hogyan könnyíti meg a kóser tej és tejtermékek gyártását. Egy másik nagy témakör volt a különböző zöldségekben és gyümölcsökben található, Európában honos kártevők kérdése.”

Az száz résztvevő rabbi között volt a horvátországi Chábád küldött, Pini Zaklas rabbi Zágrábból. Zaklas rabbi nem először járt Budapesten: rabbivá avatása előtt egy éven keresztül a Pesti Jesiva diákja volt. A múlt heti rendezvényről beszélgetve elmondta, az ilyen konferenciák azért fontosak, hogy találkozhassanak és tapasztalatot cserélhessenek kollégáikkal: „Jó lehetőség, hogy új ötleteket kapjunk arról, hogyan lehet a világot ’kóserebbé’ tenni. Mind magunkkal hozzuk a tapasztalatainkat, megosztjuk őket egymással. Jó látni, hogy nem vagyunk egyedül a kósersággal kapcsolatos munkánkban. A konferencia fő célja az volt, hogy minél több kóser élelmiszert tudjunk a közösségekhez eljuttatni és minél többen egyenek kósert.”

Az előadásokon gyakorlati és elméleti útmutatást is kapnak: „Új termékekkel is megismerkedtem, amik a piacon elérhetőek. Legtöbbet a speciális kósersági kérdésekről tanultam a modern technológiák kapcsán, például, hogy hogyan tudjuk a hight tech fejlesztéseket használni a kóserélelmiszer-gyártásban.”

Hasonló méretű konferenciára a Covid járvány óta nem volt lehetőség, így nem csak szakmailag adott sokat a találkozó a résztvevőknek: „Jó volt találkozni régi ismerősökkel és megismerkedni új emberekkel” – mondta Zaklas rabbi. – „A legtöbben kis közösségek vezetői vagyunk és jó olyanokkal találkozni, akik megértik a kihívásokat, melyekkel szembenézünk.”

A konferencia nemcsak frontális előadásokra ad lehetőséget, hanem nagyban támaszkodik a rabbik között kialakult párbeszédre is. „Az, hogy ez mennyire egy élő dolog, jól látszik abból, mennyi vita alakult ki közben. A rabbik, akik ott ültek, hozzászóltak a témákhoz, kérdéseket tettek fel és vitatkoztak az előadóval. Ebből a szempontból is nagyon különleges volt a találkozó.” – magyarázta Oberlander rabbi – „A háláchá, a zsidó jog folyamatosan bővül, egyre szélesebb, egyre több témával kell foglalkozni. Ez nem jelenti azt, hogy a régit ki kell dobni, épp ellenkezőleg. Azt mutatja, hogy a tudásunk egyre fejlődik és a korábbi rabbik tanításai alapján egyre több és több részletben kell elmerülnünk.”

Megjelent: Gut Sábesz 24. évfolyam 30. szám – 2022. március 31.

 

Megszakítás