Míg néhány évvel ezelőttig a tömegrendezvények domináltak purimkor Budapesten, mára a kép megváltozott. A rengeteg szervezetet tömörítő óriás purim-bálok helyét átvették a kisebb, közösségi események. Ennek hátterében több folyamat is állhat, más egyebek mellett az, hogy a ’90-es években rendkívül aktív és nagyszámú ifjúsági szervezetek többsége már nem, vagy nem akkora taglétszámmal működik. Ezzel párhuzamosan viszont egyre többen lettek valamelyik zsinagóga aktív tagjává, ami a kisebb, közösségi ünnepségeknek kedvez. Emellett észrevehető az a pozitív tendencia, hogy egyre szélesebb réteg számára válik a purim egyszerű bulizási lehetőségből vallási ünneppé, annak hagyományosabb kereteivel. Így például saját ünnepséget szervezett többek között az Óbudai, a Teleki téri, a Páva utcai és a Lágymányosi zsinagóga is, míg purimi lakomával ünnepelt mások mellett a Nagyfuvaros utcai körzet közössége.

Több egész estés ünnepségre is sor került. Az EMIH idén másodszor szervezte látványos programot felvonultató purimi mulattságát a Bét Menáchem Gyermekoktatási Központba, míg a magyarországi izraeliek chábád közössége a Marriot szállóban tartott fergeteges hangulatú ünnepséget. A Tikva Magyarország közössége idén is saját székhelyén ünnepelte Purimot.

purim

Bár a legtöbb esemény szerdára, az ünnep előestéjére koncentrálódott, a purimi lakomák idején, az ünnep napján sem maradtak program nélkül az emberek. Számos zsinagógában volt lehetőség nappal is meghallgatni az Eszter könyvének felolvasását, Óbudán pedig az Alef kids tartott megila olvasással egybekötött ünnepséget. A Bét Menáchem Gyermekoktatási Központban egész nap tartott az ünneplés: délelőtt az iskolások vetélkedőkkel színes programon vehettek részt, míg a kisebbek számára jelmezbállal tették emlékezetéssé az ünnepet. Délután pedig minden várakozást felülmúló ünnepségre került sor: az intézmény tanulóinak és családjaiknak szerveztek purimi lakomát és műsort, ahol mind a négy purimi micvát – az ajándékküldést, a megila hallgatást, az ünnepi étkezést és az adakozást – is teljesíthették a résztvevők.

A szórakozóhelyek sem maradnak ki az ünneplésből, idén az ünnepet követő szombat este a Mazel tov tartott purim témájú bulit. Különleges kihívást jelentenek a szervezőknek azok az ünnepek, amelyek hétköznapra esnek, ezért gyakran – főleg a kisgyerekeknek szánt programokat – az ünnephez legközelebbi hétvégére teszik. Vasárnap két helyszínen is várták a gyerekeket purimmal kapcsolatos mulattságra: Bálint házban és Óbudán.

alef purimAz Alef kids hatalmas karneválját az Óbudai zsinagógában rendezték meg rekordszámú résztvevővel: az élő csocsót, bűvészt és sok más izgalmas programot felvonultató  karneválon több, mint 300 ember vett részt.

Megszakítás