A héber ábécé, vagyis az álefbét minden betűje számértékkel rendelkezik. Az álef (א) értéke 1, a soron következő bét (ב) számértéke 2 stb. A tízet érő jud (י) után tízesével ugranak a számok egészen a kufig (ק), mely százat ér, majd az utolsó betűk jönnek (rés, sin, táv – ר, ש, ת), ezek számértéke 200, 300 és 400. Az egyes szavak számértékének megállapításához egyszerűen össze kell adni a bennük lévő betűk számértékét.
A hagyományos héber irodalomban nem használtak arab vagy római számokat, erre is a héber betűket alkalmazták, ahogy vallásos körökben a mai napig betűkkel írják a héber dátumokat. A számok egyszerű összeadása mellett más módszerek is léteznek a gemátriában, ennek részletezése azonban nem tartozik írásunk tárgyához.
A gemátriát gyakran alkalmazzák a tórai szövegek megfejtéséhez, ám a számmisztika sokak szerint csupán kiegészíti a hagyományos magyarázatokat, nem tölt be központi szerepet a Tóra fejtegetésében. A kabala, a zsidó misztika előszeretettel nyúl a gemátriához, hogy a tan mélyebb rétegeibe ásson. Az áldott emlékű lubavicsi Rebbe, Menachem Mendel Schneerson rabbi arra hívta fel a figyelmet, hogy két szó vagy kifejezés számértékének egyezése önmagában még nem jelenti azt, hogy a két dolognak köze van egymáshoz, azonban, ha megfelelő forrást találunk az összefüggésre, akkor a gemátria segíthet megerősíteni a feltételezést.
Hogy hogyan kapcsolódik mindez a nürnbergi perekhez? A modern kori számmisztika egyik legkülönlegesebb példája éppen a híres-hírhedt perekkel kapcsolatos, amint azt alább bemutatjuk olvasóinknak.
Nézzük először a tényeket: 1946. október elsején, 216 bírósági tárgyalást követően, a Nürnbergben működő Nemzetközi Katonai Törvényszék halálra ítélte a náci főbűnösöket. Az ítéletet két héttel később, október 16-án, nem sokkal éjfél után hajtották végre. A tizenkét halálra ítéltből végül tíz került a bitófára, a két további náci vezető közül Martin Bormann, Hitler titkárának halálos ítéletét távollétében hozták meg (valójában már több mint egy évvel korábban öngyilkosságot követett el), Hermann Göring pedig, a „végső megoldás” szellemi atyja, a cellájában végzett magával ciánkapszula segítségével, néhány órával az ítélet végrehajtása előtt. A kivégzettek egyike, a Der Stürmer című antiszemita hecclapot alapító, arrogáns, nőkkel szemben is erőszakos, szexuális félrelépéseiről is ismert Julius Streicher akasztása előtt így kiáltott fel: „Purim ünnep, 1946”.
Az évszám valóban stimmelt, ám Streicher kissé eltévedt a naptárban, gondolhatnánk. Aznap ugyanis nem Purim volt (hiszen az február-március környékén köszönt be), hanem az őszi ünnepek végéhez közeledtek: hosáná rábá, azaz Szukot ünnepének utolsó napja volt. Streicher szavai azonban óriási jelentőséget hordoztak, és itt kanyarodunk vissza a gemátriához.
A purimi történetet Eszter könyve írja le. Hagyományosan pergamenre írják kézzel, s ebből a tekercsből olvassák fel évente kétszer, Purim estéjén és reggelén a történetet, mely elbeszéli, hogy miként arattak győzelmet a zsidók gyűlölőik felett Susán városában és Áchásvéros király 127 tartományában 2500 évvel ezelőtt.
Ezt olvassuk Eszter könyvében (9:12-14):
S a király azt mondta Eszter királynénak: Susán fővárosban a zsidók megöltek és elpusztítottak ötszáz embert, meg Hámán tíz fiát. És a király többi tartományaiban mit tettek! Tehát amit csak megkívánsz, megadatik neked! Ami a kérésed, úgy is lesz! Eszter pedig így válaszolt: ha jónak látja a király, engedje meg holnap is a Susánban lévő zsidóknak, hogy a mai nap rendelete szerint cselekedjenek. Hámán tíz fiát pedig akasszák fel a bitófára. A király erre azt mondta, hogy úgy legyen, és kiadatott a rendelet Susánban. Hámán tíz fiát pedig felakasztották.”
A tórai történeteket kiegészítő, magyarázó Midrás (Tánchumá, Bo 13.) bölcsei szerint az előbbi idézetben szereplő „holnap” két időpontra utal: „Van egy holnap, amelyik most jön el és van egy holnap, amelyik a jövőben”. Az világos, hogy melyik az, amelyik „most jön el”, de vajon mikor kerül sor a jövőbelire, kérdezték zsidók nemzedékei.
A ködös kijelentés végül 1946-ban, 77 évvel ezelőtt nyert értelmet. Ha megfigyeljük Hámán felakasztott fiainak névsorát a megilában, azaz a kézzel írt Eszter-tekercsben, feltűnik, hogy a neveket mind nagyméretű betűkkel írták, három betű azonban (táv-sin-zájin) sokkal kisebb, mint a többi (ld. a mellékelt képet). E betűk számértéke 400+300+7, vagyis összesen 707, amit értelmezhetünk évszámként is, hiszen zsidó szokás szerint az évszámokat is betűkkel adjuk meg. A jelen korra értelmezve ez az 5707-es évet jelenti, mely a polgári időszámítás szerint 1946 őszén kezdődött, nem sokkal a nürnbergi ítéletek végrehajtása előtt. Vagyis éppen arra az évre utal, amikor a tíz náci főbűnöst felakasztották. Ők ugyanúgy a zsidók kiirtására szövetkeztek, mint a gonosz és a zsidókat szívből gyűlölő Hámán tíz fia.
A hátborzongató összefonódás további különlegessége, hogy bár a katonai bíróságok általában golyó általi halált szabnak ki, ez alkalommal mégis a kötél mellett döntöttek, mintha Eszter királynő évezredes kérését teljesítették volna: „Hámán tíz fiát pedig akasszák fel a bitófára”. A megila az „éc” – fa kifejezést használja a bitóra. Ennek fényében érdekes, hogy a nürnbergi bírák által kiszabott ítéletet egy John C. Woods nevű amerikai hóhér hajtotta végre. A „woods” pedig nem jelent mást angolul, mint azt, hogy erdő.
Ámálék emlékezete
„Emlékezzél meg arról, amit tett neked Ámálék az úton, mikor kivonultatok Egyiptomból. Hogy rád támadt az úton és megverte az utócsapatodat, mind az elgyöngülteket mögötted; te pedig bágyadt és fáradt voltál, és ő nem félt az Istentől. Azért lesz, midőn nyugalmat szerez neked az Örökkévaló, a te Istened mind az ellenségeidtől körös-körül, az országban, melyet az Örökkévaló, a te Istened ad neked birtokul, hogy elfogadjad, akkor töröld el Ámálék emlékét az ég alól, el ne felejtsd!”
(5Mózes 25:17-19.)
A holokauszttal kapcsolatban felmerül a zsidó nép megsemmisítésére törekvő Ámálék. Vajon a nácik ámálek népéhez tartoztak? A kállói rebbe, Menachem Mendel Taub rabbi szerint rendkívül fontos, hogy a fiatalabb generáció is megismerje a holokausztot és annak eseményeit: „Mindenképpen! Tórai parancsolat, hogy emlékezzünk arra, mit tett velünk Ámálék.” Vagyis ő a nácikat az ámálék nevű néphez hasonlította. Mások azonban nem értenek egyet, és úgy vélik, hogy bár a purimi történet idejében még élt a hagyomány azzal kapcsolatban, hogy hogyan lehet megállapítani, ki tartozik Ámálék leszármazottjai közé (tudjuk, hogy a purimi fő gonosz Hámán Ámálék utóda volt), mára ez elveszett, és nem tudjuk megmondani, valójában ki tartozik oda és ki nem.
A Talmud (Megila 6b.) mindenesetre egy Germania nevű országról ír, melynek népe elpusztítja az egész világot. És ahogy a bibliai időkben Ámálék mindent megtett annak érdekében, hogy a zsidókat elpusztítsa, úgy helyezte a zsidó nép kiirtását Hitler minden más célja elé. Sok történész véli úgy például, hogy az a döntés, hogy a magyarországi zsidók deportálását szolgáló vasúti sínek építését fontosabbnak vélte saját, a harctéren küzdő csapatai ellátásánál, nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a németek elveszítették a háborút.
|
Ki volt tehát Ámálék?
Akárcsak a zsidók, ő is Ávráhámtól és Jiccháktól (Izsák) származott: Észáv (Ézsau) fia, Elifáz és az ő ágyasa, Timna fia volt. Nem csoda hát, ha ő és egész népe magukban hordozták Ézsaunak testvére iránt érzett gyűlöletét. Az egyiptomi kivonulást követően az ámálek nép tagjai voltak az elsők, akik a zsidókra támadtak, így ők váltak a zsidók ellenségeinek archetípusává. Támadásuk annál is inkább érthetetlen volt, mivel Izrael népe nem fenyegette őket és nem tervezett háborút ellenük. Amikor Izrael népe elhagyta Egyiptomot, egyetlen nép sem mert szembeszállni velük. Ki is kezdene ki egy olyan néppel, amelyet maga az Örökkévaló Isten vezetett ki a szolgaságból a szabadságba, miután rettenetesnél rettenetesebb csapásokkal sújtotta az egyiptomiakat és a tengerbe fullasztotta a hadseregüket? Csakis a végtelen gyűlölettől vezetett ámálék nép volt erre képes. A zsidók végül legyőzték a váratlanul rájuk támadó sereget, és megölték legerősebb harcosaikat. A baj azonban már megtörtént: a népek megtudták, hogy elképzelhető olyan helyzet, amelyben megtámadják Izrael népét. Bölcseink azt mondják, hogy Ámálék a pusztai vándorlás negyvenedik évében, Áron főpap halálát követően ismét a zsidókra támadt. Áron halálával ugyanis eltűntek a népet az ő érdemében körülvevő és védelmező felhők, így könnyű prédává váltak. A zsidók ebben a csatában is győzedelmeskedtek. Bár ámálék népe már a múlté, időről időre felbukkannak a történelem során gonoszok, akikről a hagyomány úgy mondja: ők Ámálék leszármazottai.
Ámálékkel kapcsolatban két micvát ír elő a Tóra a zsidók számára:
Az emlékezz parancsolatot azzal teljesítjük, hogy az emlékezés szombatján (sábát záchor) minden évben felolvassuk e tórai szavakat. Mivel Hámán is Ámálék leszármazottja, ezt a szakaszt a Purimot megelőző szombaton olvassák fel. Napjainkban nem teljesíthető a parancsolat első része, Ámálék elpusztítása, hiszen a leszármazás hagyománya mára elveszett. A parancsolat második részét azonban, az emlékezést, mindenképpen be kell tartani, ennek érdekében vezették be a zsidó bölcsek az emlékezés szombatját. Szeretnék jobban megismerni az Ámálék elleni csatát? Az erről szóló kisfilm itt tekinthető meg: |
Megjelent: Egység Magazin 33. évfolyam 165. szám – 2023. április 27.