Idén újra megrendezzük a tavalyi nagy sikerek után a szabadtéri Barhesz Akadémiát: május 14-én vasárnap új helyszínen, a Szent István parkban sütünk együtt. Tradicionális barhesz készítéssel és kóstolással várunk mindenkit!
Mikor, hol: május 14. 13.00 – Szent István park
A részvétel regisztrációhoz kötött, díja 1500 Ft/fő.
Regisztrálni a helyszínen, a szervezőknél lehet 13.00-tól, a Barhesz Akadémia regisztrációs pultnál.
Részletes információ: posta@zsido.com
Fonott kalács, aminek lelke van
Az Izrael Állam függetlenségének napját, Jom háácmáutot kísérő szabadtéri esemény idén különös gasztronómiai élményt is tartogat a Szent István parkba látogatók számára. Az Izraeli Kulturális Intézet által szervezett pikniken az EMIH a tavalyi nagy siker után ismét megrendezi a szabadtéri Barhesz Akadémiát. A május 14-én, 13.00-kor kezdődő gasztronómiai fesztiválon az esemény házigazdái, Rubin Eszter gasztroblogger, Glitzenstein Sámuel, lipóciai rabbi és a Semes kóser pékség várják mindazokat, akik kedvet éreznek a zsidó konyha emblematikus fogásának, a barhesznek az elkészítéséhez, vagy kellemes környezetben kívánják megkóstolni a hagyományos recept szerint és nemzedékek óta változatlan eljárással készült, népszerű ételt. Rubin Eszter, a zsidó konyhaművészet mestere és két nagy sikerű regény, a Barhesz és a Bagel szerzője a fonott kalácshoz fűződő, sokrétű kapcsolatáról mesélt nekünk.
Nagyon örülök, hogy Jom Hatzmaut ünnepén ismét lesz Barhesz Akadémia a Szent István parkban. Szívesen vezetek sütőkurzusokat, legutóbb a Petőfi Irodalmi Múzeumban, az Írói fogások – Terítéken az irodalom című kiállításhoz kapcsolódóan csináltunk hasonló programot, ahol barheszt, babkát és kardamomos lepényt készítettünk.
Tavaly nyáron a Mádi Zsidó Napokon vezettem ilyen sok résztvevős közös sütést, amelynek mindig komoly ereje van. Nagyon szeretek kelt tésztával dolgozni, mert élő, lélegző anyag, lelke van, szinte életre kel a kezünk alatt.
Első regényemben úgy fonódik össze három zsidó család sorsa, akár a barhesz fonatai. Mákkal bőven megszórva. A kéziratnak sokáig egész más címe volt, és csak nem sokkal azelőtt, hogy le kellett adnom a kiadónak, vált világossá számomra, hogy a kötet címe valójában Barhesz. Úgy éreztem, nem én választottam a címet, inkább ő választott engem.
Számomra a saját sütésű barhesz minden péntek este elengedhetetlen tartozéka, az ünnepek szimbóluma. Ahogy a könyv szereplőinek nevei is sok szimbólumot hordoznak. A többrétegű történetben a legfontosabb szál a mélyben húzódik, néha finom utalásokkal felbukkan, és előre jelzi, hogy történni fog valami. Maga a barhesz is többféle jelentéstartalom hordozója: a zsidó konyha legfontosabb szimbóluma, a jiddise máme-féle – sokszor túlzásba vitt – táplálás megtestesülése. Az állandó etetés szatirikus megjelenési formája, az evés, a felhalmozásra való hajlam, amellyel a tragédiákat próbáljuk kompenzálni. A sokszor ironikus hang fontos kísérlet volt számomra, kell-e a megértéshez teátrális körítés. Hiszen történhet bármely tragédia, mégsem éljük az életünket drámai díszletek között. Éppen ellenkezőleg: az életnek része a halál, de a halálnak csakis az élettel lehet ellentmondani. A regényt a kisfiam haláláról írtam, végül mégsem erről szól, hanem az életről, annak minden ambivalenciájával, abszurditásával és szépségével együtt.
A történetben a főszereplő vesztesége szimbolikus párhuzamot alkot a zsidó nép sorsával. Nincs más lehetőségünk, mindig az életet kell választani. Ragaszkodni az Örökkévalóba vetett hithez. Mindenáron.
Részlet Gács Anna recenziójából (Élet és Irodalom)
„A könyv fontos témái¬nak és motívumainak jelentése a rizómaszerű, mindenfelé ágazó szerkezet miatt egyre gazdagabb lesz: a zsidóság, a főzés vagy éppen a barhesz egyre összetettebb metaforává válik. Merészen játszik az ételekhez társított jelentésekkel: a barhesz előbb a gyerekkori dunyhát idézi fel, aztán a szakács-isten teremtményeként emlegeti az elbeszélő, majd a keletlen barhesz halott csecsemő lesz, ami – ahogy később rádöbbenünk – az elmesélhetetlen és mégis elmesélt tragédiát jelzi előre.
‘Mi zsidók vagyunk, igazából nem jelent semmit, csak régen jelentett’ – mondják gyerekkorában, a főszereplő Kohav Virágnak egy gyors családi kupaktanács után, amikor egy zsidókat gúnyoló versikével jön haza az iskolából. A gyermekek előtti coming out-nak ez a szocializmusban oly tipikus és a magyar irodalomban is többek által megidézett jelenete Virágot felnőtt korában arra készteti, hogy újra jelentéssel töltse meg zsidóságát. Jellegzetesen harmadik generációs ambícióval elsősorban nem a Soá emléke ennek az újonnan kidolgozott, de a múlthoz ezer szállal kötődő identitásnak az alapja, hanem a zsidó barátokkal, kultúrával, konyhával és végül vallással való azonosulás. A főhős számára ebben az önazonosság-keresésben kitüntetett a zsidó női szerepek hagyománya, elsősorban kivételes problémamegoldó-képességük mítosza – amire kimondatlanul, de nyilvánvalóan nagy szüksége is van Nátán depressziójával viaskodva.
A könyv másik nagy témája, a főzés hasonlóképpen gazdag metaforabokorrá fejlődik a regény során. Egyfelől a zsidó hagyományhoz való csatlakozás egyik gyakorlata, amelyben Virág értelmezésében eleve kitüntetett szerepe van az evésnek: ‘Ki akartak irtani, nem sikerült, akkor együnk. Erről szól a legtöbb ünnep.’”
Mivel az ünnepeinkben valóban központi szerepe van az ételeknek, a közös étkezésnek, ha valaki a gyökereit kutatja, legkönnyebben ebből az irányból tud kapcsolatot találni a zsidósághoz. Még mindig megvan Weisz Cili dédanyám kézzel írt receptfüzete sok családi recepttel, és az ő nevezetes zöldséges libamellével, mivel minden igazi jiddise máménak van egy speciális fogása, amit a világon egyedül csak ő tud jól elkészíteni. Számomra az alapot Cili dédi receptjei szolgáltatták, és erre épült fel az én konyhám, utazások során, az Izraelben látott és kóstolt élményekkel, és más impulzusok által – a cukrászképzésről, amit pár éve végeztem el, szakácskönyvekből, vagy a hozzám hasonló megszállottan gasztromán barátoktól származó impressziók alapján.
