Betűbe zárva (Márai Lola naplója) // nyilvános olvasópróba

 Óbudai Zsinagóga - Budapest Lajos u. 163

A 2022-es év irodalmi szenzációja volt Márai Sándor feleségének naplója.
Őt kelti életre Schell Judit színművésznő a frissen megjelent napló alapján.

Szeptember 5-én a készülő előadásból nyilvános olvasópróbát tartunk, ahol a művésznő irodalmi konzultánsa Réczei Tamás, az „Így szerettek ők” sorozat írója, rendezője lesz.

Matzner Ilona, vagyis Márai Sándor felesége, Lola, harminc éven át írt naplójából hallhatunk részleteket Schell Judit előadásában.
Réczei Tamás, a Firgun Alapítvány vezetője által rendezett est során bepillantást nyerünk az író és feleségének mindennapjaiba, emberi kapcsolataikba, gyermekük nevelésébe, költözéseikbe és az írói munka, illetve az emigráns lét bonyolult érzelmi hátterébe.

——
„Elképedés és megdöbbenés. Nincs egy ember, egy orvos, akivel beszélhetnék Róla. Délelőtt pokoli hőségben, városban vásárlás a “cédulá”-val, amire naponta felírom, mi kell. Mikor túl sok gyűlik fel, mégis bemegyek a városba megvenni. Halálosan fáradtan, elcsigázva, életmegrövidítő 40-es filobuszon, és napos felmászáson a lakásig.
Gyanakodva fogad! Minek mentem be, kivel találkoztam? Az ártatlan gyanúsítás ellen legnehezebb védekezni. Elmebaj. Kétségbe vagyok esve miatta. Sajnálom is érte, mert kínos érzés lehet ez a színtelen gyanakvás. Ha valóban lenne valakim, csinálnék valamit. Könnyebb lenne eloszlatni a gyanúját! Így tehetetlen vagyok. Ha esküdözött, és bizonygatom, még kevésbé hiszi el! A legjobb hagyni.”

(Részlet Márai Lola naplójából)
——

🗓 Időpont: 2022. szeptember 5. 19:00
📍 Helyszín: Óbudai Zsinagóga (1036 Budapest, Lajos u. 163.)

Jegyek elővételben a jegymester.hu oldalon 2500 Ft-os áron kaphatók, valamint a helyszínen az előadás előtt vásárolhatók.

▶ Jegyvásárlás: https://jegymester.hu/production/10080556/betube-zarva-marai-lola-naploja

Megszakítás