Vösinántám lövánéchá – és meséld el fiadnak. Ebből a gyakran idézett tórai felszólításból tudjuk, hogy az apák számára micva, hogy gyermekeiket tórára tanítsák. A zsidóságot a könyv népének is nevezik, és a Talmud olyan nagy jelentőséget tulajdonít a tanuló kisgyermekeknek (tinokot sel bét rábán), hogy azt mondja, a világ az ő tóratanulásuk érdemében áll, és még ha a Szentélyt kellene is újjáépíteni, az ő tanulmányaikat akkor sem lenne szabad félbeszakítani. Cikkünkben a chinuch, vagyis oktatás micváját és annak gyakorlati megvalósításait tekintjük át.
A gyerekeknek (a zsidó jog szerint a 13 évnél fiatalabb fiúkat és a 12 évnél fiatalabb lányokat értjük ide) nem kötelező betartaniuk a micvákat, ám a szülők számára parancsolat gyermekeik oktatása, a chinuch, melynek keretében a szülők a parancsolatok betartására és a Tóra által tiltott cselekedetektől való tartózkodásra oktatják gyermekeiket. Az oktatás minden egyes micva esetében akkor kezdődik, amikor a gyermek, ha meg nem is érti, hogy mit miért teszünk, de már képes azt betartani. Hároméves kortól például általában már el tudnak mondani rövid áldásokat, a kisfiúk képesek a cicesz és a kipa viselésére, a kislányok pedig – természetesen édesanyjuk segítségével – gyertyát tudnak gyújtani. Ezután egyszerű tórai mondatokra tanítják őket, és 6-7, más esetekben 9 éves kor körül jön el a gil chinuch, az oktatás életkora, amikor a gyermek már tökéletesen megérti a tórai törvényeket, nemcsak utánozza szüleit.
A szülők kötelessége, hogy gyermekeiket Tórára tanítsák, illetve biztosítsák, hogy megfelelő oktatásban részesüljenek már születésüktől kezdve. Minden gyermeket a saját szintjén, értelmének és lehetőségeinek megfelelően kell tanítani. Ez az elv a chánoch lánáár ál pi dárko – oktasd a gyermeket a saját igényeinek megfelelően.
Jochánán ben Zákáj rabbi, az egyik legnagyobb misnai bölcs egyszer azt mondta Jehosuá ben Chánánjá rabbiról: „boldog az, aki világra hozta” (Pirkéj Ávot 2:9.). Bölcseink felteszik a kérdést: „Mivel érdemelte ki a rabbi anyja ezt a dicséretet? Azzal, hogy csecsemő korában soha nem vitte el a bölcsőjét a tanházból”.
Kezdetek
Hogy az oktatás mennyire ősi zsidó érték, abból is látható, hogy ősapáink és népünk nagyjai, például Ávráhám és Mózes mind tanítók is voltak, akik az Örökkévaló nevét hirdették. A zsidóságot a kezdetektől fogva nagyon sokáig az is megkülönböztette más népektől, hogy vallási kötelezettséggé tette a gyerekek oktatását. A világ első, szervezett és kötelező közoktatási rendszerét a zsidók alkották meg a Szentély pusztulását (i. sz. 70.) megelőző évszázadban.
Ezt olvashatjuk a Misna Pirké Ávot című szakaszában (5:22.):
Ugyancsak ő (Ben Hé Hé, mások szerint Jehudá ben Témá) mondotta: „Ötéves korban kezdi a gyerek tanulni a Bibliát. Tízéves korban a Misnát. Tizenhárom évesen köteles a parancsolatokat betartani (bár micvá). Tizenöt évesen a Talmudban búvárkodik.
A Talmud (Bává Bátrá 21a.) elmondja, hogy korábban csak az tanulhatott, akinek az apja gondoskodott a taníttatásáról. Ezután Jeruzsálemben iskolát alapítottak, és oda jártak azok, akiknek volt apja, de nem tudta őket tanítani, majd pedig minden egyes régió egy-egy városában alapítottak ilyen intézményeket. Ide 16-17 éves fiatalok jártak, de ők gyakran fellázadtak a tanáraik ellen, és elmentek. Ekkor jött Jehosua ben Gamla, a II. Szentély korának egyik legutolsó kohén gádolja (főpapja), aki i. sz. 65-ben elrendelte, hogy minden egyes megye minden egyes városában legyenek tanárok, és hozzájuk vigyenek tanulni minden 6-7 éves gyereket. Az iskolák létrehozása, illetve fenntartása a közösségek feladata volt. A bölcsek megalkották a tananyagot is (a Tóra és más bibliai könyvek mellett), nehogy elfelejtődjön a Tóra Izrael népe között. Ennek köszönhetően a zsidók közt kiemelkedően magas volt az olvasni tudók száma. Az olvasás mellett a szövegeket memorizálni is kellett. A rabbik azt tanácsolták, hogy a gyerekeket a jobb eredmény elérése reményében ne verjék bottal, valamint azt is, hogy az idősebb tanulók segítsék a fiatalabbakat.
A Rebbe
A Lubavicsi Rebbe számára az oktatás mindig is elsődleges fontosságú volt. Számtalan alkalommal hangsúlyozta az oktatás kiemelkedő jelentőségét, és egész életművével ezen elv mellett tett hitet. Természetesen a Rebbe által gyakran emlegetett tíz kezdő micva között is szerepel, hogy minden zsidó gyermeknek zsidó oktatást kell kapnia, hogy megismerhesse zsidó gyökereit, felépíthesse zsidó identitását és elköteleződhessen a zsidó értékek és saját zsidó jövője mellett. Az oktatás a Rebbe számára nemcsak képességek, vagy tudás elsajátítását, hanem az élet megértését is jelentette, mely által megszentelhetjük Isten nevét, és magasabb szintre emelhetjük a világot. A Rebbe az oktatásnak, a tudás minél szélesebb körben való elterjesztésének szentelte életét, ezért elkötelezetten fejlesztette a zsidó oktatás rendszerét, kulturális, oktatási és szocializálódásra alkalmas központokat alapítva szerte a világon. Ezek a mai napig szaporodó Chábád-központok, melyek egyik célkitűzése a zsidóságról szóló ismeretek széles körű terjesztése. A Rebbe számára a zsidók oktatása mellett a nem-zsidók oktatása is nagyon fontos volt. Születésnapját e törekvéseinek elismeréseképpen az „Oktatás és a tudás megosztásának napjának” nevezi ki az amerikai elnök minden évben.
Fiúk oktatása
A hagyományos zsidó iskolarendszer nem koedukált, és elsősorban a fiúkra koncentrál. A lányok oktatása csak jóval később, az elmúlt évszázadokban kezdődött meg.
Az elmúlt évszázadokban kialakult rendszer ma már csak bizonyos közösségekben működik az alább vázolt formában. Míg a jesiva intézménye mindenféle irányzatban élő hagyomány, addig a hároméves korban megkezdett chédert mára sok helyen az óvoda váltotta fel. Hagyományosan tehát hároméves korban vitték először a kisgyermekeket a chéderbe. Hogy megismertessék velük a tanulás édességét, ez alkalomból mézet nyalogathattak le betűkről a kisfiúk. A chéderben írni-olvasni tanulnak, megismerkednek az alapvető tórai történetekkel, és rengeteg szöveget memorizálnak. A Tóra könyveinek megtanulása után a Misna következik, és más szövegek is. A tanulás alapvető módszere a sinun, vagyis a gyakorló ismétlés – a szövegeket számtalanszor egymás után ismétlik mondatról mondatra a hagyományos dallamokon, amíg végül az egészet memorizálják. A gyerekeket a melámed, a tanító oktatja.
A chéder vagy az óvoda után sok vallásos közösségben Talmud-Tórában tanulnak tovább a gyerekek, ahol kizárólag, vagy túlnyomó részben vallási tanulmányokat folytatnak. Az utóbbi évtizedekben az izraeli állami-vallásos iskolarendszerben is megjelentek a Talmud-Tórák, ám ezekben az intézményekben valamennyi világi oktatásnak is helyet szorítanak. (Ez nem keverendő össze az Izraelben is népszerű, az elmúlt másfél évszázadban létrejött és teret hódító délutáni Talmud-Tórával, ahol az iskolai vallási tanulmányokat továbbiakkal egészítik ki. A Talmud-Tóra, vagy „vasárnapi iskola” Izraelen kívül is ismert oktatási forma, és sokszor ez az egyetlen hely, ahol a zsidó gyerekek vallási tudást szerezhetnek.)
A nagyobbak és a felnőttek a bét midrásban (tanház) tanultak a misnai és a talmudi időkben. A tórai történeteket magyarázó-kiegészítő midrásban már olyan régi bét midrásról is hallunk, melyet Noách (Noé) fia, Sém alapított, akinek a midrás rendkívül hosszú életet tulajdonít. A jesivákban a törvényeket megvitatva-magyarázva jött létre maga a Talmud is, elsősorban a babilóniai Szúra és Pumbedita jesiváiban, illetve Izrael északi területén.
A jesivák intézménye a mai napig töretlen népszerűségnek örvend. Az elmúlt évszázadok nagynevű jesivái egyben tanulási módszertant is képviseltek, és ezek az elvek a mai napig fennmaradtak. A tanrendet napjainkban elsősorban az határozza meg, hogy milyen irányzatot követ az adott intézmény, tanítanak-e világi tárgyakat is, vagy csak vallásiakat, illetve a nap jelentős részét kitöltő talmudtanulás mellett milyen más szövegeket tanulmányoznak. A jesivákban a rabbik által adott siurok (előadások) és a széder (tanulás) váltogatják egymást. Ezen intézmény sajátos, és rendkívül hatékony tanulási módszere a chávrutá, vagyis a páros tanulás. A bócherek, a jesivában tanuló fiatalemberek tanulópárban veszik át az adott anyagot, éjszakába nyúlóan megvitatva, értelmezve, újragondolva a Misna és a Talmud szövegét, valamint a hozzájuk tartozó magyarázatokat.
Házasemberek számára a kolel nyújt további tanulási lehetőséget, ahol elsősorban szintén a Talmudot tanulmányozzák. Az ultraortodox világban sok helyen látjuk, hogy a férfiak házasságkötésük után még sokáig nem dolgoznak, hanem a kolelban tanulnak, minimális ösztöndíj mellett. Még azok is, akik nem űzik hivatásszerűen a tanulást, gyakran csatlakoznak egy-egy tanulókörhöz, és a jesivabeli siurokhoz, vagy chávrutákhoz hasonló módszerrel tanulmányoznak egy-egy könyvet vagy témakört.
Időbeosztás
A jesivák szemesztereit zmánnak, vagyis időnek nevezik. A tanítás elul hónap elsején kezdődik, és tisré hónap tizedikéig, vagyis Jom kipur napjáig tart. Ezt követi az év első bén házmánim időszaka, mely a sok vidámsággal járó sátoros ünnep, Szukkot végéig tart. Szukkot után kezdődik a niszán hónap elejéig tartó, négy vagy – szökőévben – öt hónapot felölelő téli tanítási időszak, melyet a peszáchi béjn házmánim szünet követ, és a kovásztalan kenyér ünnepe után újabb három hónap tanulás következik, mely Tisá beáv gyásznapjával ér véget. Ez a „szünidő” csupán az utolsó néhány száz év fejlődésének eredménye: ahogy egyre nagyobb igény mutatkozott a körülvevő társadalmakban olyan, korábban ismeretlen fogalmakra, mint feltöltődés, pihenőidő, úgy alakult ki a zsidókban is a vágy ugyanerre. A mai időbeosztás valamikor a XVI-XVII. század során alakult ki, a ránk maradt írásos emlékek tanúsága szerint. Ezeket az időszakokat napjainkban sokan családjuk meglátogatására, Izrael felfedezésére, családi kirándulásokra, természetjárásra használják fel.
Sokan azonban attól tartanak, hogy a bócherek, a jesivában tanuló ifjak túlságosan gyorsan elszoknak a tanulástól, és elfelejtik mindazt, ami korábban a fejükbe ment. Különösen hászid körökben népszerűek az ún. béjn házmánim jesivák, melyek éppen ezekben az időszakokban kínálnak keretet és oktatási programot az érdeklődők számára. Ezekben akár olyan traktátusokat is tanulmányozhatnak a Talmudból, melyek nincsenek benne az általánosan használt tanrendben, vagy kiköltözhetnek a természetbe, hogy a megszokottnál kissé lazább körülmények között tanulhassanak. Az áldott emlékű lubavicsi Rebbe, Menáchem Mendel Schneerson rabbi szintén azt a megoldást támogatta, hogy hozzanak létre nyári jesivákat, illetve bén házmánim jesivákat, és ezek a mai napig nagy népszerűségnek örvendenek, mert hozzásegítik a tanulókat, hogy a szigorú és kötött napirend (széder) keretein kívül is tanulással tudják eltölteni napjaikat.
Lányok oktatása
A felütésben is idézett tórai parancs szigorúan véve csak a fiúk oktatására vonatkozik. A korábbi évszázadokban a lányok elsősorban a saját otthonaikban sajátították el a háztartás működtetéséhez, szombattartáshoz stb. szükséges vallási ismereteket, az európai askenázok körében csupán jiddis fordításban ismerték a tórai történéseket, egyes midrásokat vagy morális tartalommal bíró egyéb történeteket.
Bár időről időre hallhatunk olyan zsidó nőkről, akik komoly tudásra és ennek nyomán nagy megbecsültségre tettek szert, a lányok intézményesített oktatásáról csak az elmúlt száz évben beszélhetünk. A lányok vallási oktatására való igény csak a XIX. században merült fel gazdasági és társadalmi szükségszerűségként, és csak a XX. század első negyedében materializálódott először a máig aktív Bét Jáákov mozgalom formájában. Ennek megalapítója a lengyelországi születésű, híres rabbik családjából származó belzi hászid nő, Sara Schenirer volt, aki forradalmasította a vallásos nők helyzetét. Gyerekként, ahogyan kortársai közül sokan, egyszerű lengyel elemi iskolába járt, és irigyelte bátyjait, amiért azoknak lehetősége volt tóratanulásra. Apja, aki felismerte lányában a lehetőségeket és elfogadta a Tóra iránti lelkesedését, jiddis szövegekkel biztosította számára a tanulást. Később Bécsben ismerkedett meg a Sámson Rafael Hirsch rabbi fémjelezte neoortodoxiával, és többek közt azokkal a gondolatokkal, melyek a zsidó nők történelemben betöltött szerepéről szólnak. Miután 1917-ben visszatért Krakkóba, a harmincas éveinek közepén járó varrónő elhatározta, hogy tanulási lehetőséget teremt a közösség nőtagjainak. Ezután alapította meg a belzi rebbe, majd a Cháféc Chájim (Jiszráél Méir Kagan rabbi) áldásával kislányok számára az első óvodáját, és hozta létre a vallásos zsidó lányok első iskolarendszerét, melyet évekig ő működtetett. Neve a mai napig egyet jelent a mára kiterjedt és az egész világot behálózó Bét Jáákov mozgalommal.
A Bét Jáákov név a zsidó nőkre utal, mivel őket a hagyomány Jákob házának hívja. Elkötelezett tanárainak, valamint a zsidóság különféle szektoraiból érkező morális és anyagi segítségnek köszönhetően a mozgalom rendkívül gyorsan elterjedt. A második világháború előestéjén mintegy 250 iskola tartozott a hálózathoz, összesen több mint 40 ezer diákkal. Az intézményrendszerbe tartozott egész napos, világi és vallási oktatást is nyújtó zsidó iskola, kiegészítő tanulmányokat adó délutáni, vagy hétvégi iskola, tanítóképző, női szeminárium, tankönyvkiadó, újság, nyári táborok, két ifjúsági szervezet, valamint nemzetközi zsidó női konferenciák. A tananyag része volt a Tánách és hagyományos kommentárjai, zsidó filozófia, erkölcsi irodalom, nőkre vonatkozó parancsolatok, de szinte szó sem esett a Misnáról vagy a Talmudról. A világi tárgyakat is zsidó szemszögből oktatták a legmodernebb pedagógiai módszerek figyelembe vételével. A tanítás nyelve Kelet-Európában a jiddis volt, az államalapítás előtti Palesztinában pedig a héber. Amerikába átkerülve a Bét Jáákov mozgalom tovább növekedett, és hamarosan ott is a hagyományos ortodox zsidó lányoktatás védőbástyái lettek egyre szaporodó intézményei, melyek a mai napig nagy népszerűségnek örvendenek. A mozgalom iskolái Izraelben is sokakat vonzanak. Ezen iskolák jelentős részében nem lehet érettségit szerezni, és a lányokat elsősorban a zsidó nők hagyományos szerepeire készítik fel.
A Bét Jáákov mellett érdemes a lányiskoláknak még két típusát megemlíteni. Az egyik az izraeli nemzeti-vallásos irányzat körében népszerű ulpená, a vallásos lánygimnázium (többnyire hatosztályos), ahol világi és vallási tárgyakat egyaránt oktatnak, és a diákok érettségit szereznek. Ezen intézményekben behatóan tanulmányozzák a Misnát és egyes intézményekben a talmudtanulásba is belekóstolnak A másik pedig a midrásá, vagy szeminárium, ahol a fiatal nők elmélyíthetik a zsidóságról való tudásukat. E két intézménynek, irányzattól függően, számtalan változata létezik, és az oktatott anyag is attól függ, hogy melyik vallási csoporthoz tartozik az adott iskola.
Oktatás Jemenben
Érdekesség, hogy Jemenben (és napjainkban az izraeli jemeni közösségekben) már nagyon korán megtanulják az egész Tórát a megfelelő dallamjegyekkel együtt, fejből. Ezért akit felhívnak a Tórához, az maga olvassa a szöveget, nem úgy, mint más közösségekben, ahol a tóraolvasás külön tudomány és felkészülést igényel. Aki csak tehette, különösen a nagyobb közösségekben, tanítóhoz, melámedhez küldte a fiait már hároméves kortól. A tanító gyakran egyéb pénzkereső tevékenysége mellett oktatta a fiatalokat. Sokszor egyetlen könyvet ültek körül, ezért fejjel lefelé vagy oldalról éppolyan könnyedén megtanultak olvasni, mint egyenesen.
Chana Deutsch írása
Megjelent: Egység Magazin 31. évfolyam 135. szám – 2020. október 1.