Május 5-én megható eseményre került sor Mádon: emléktáblát állítottak egy egykor itt élt zsidó családnak – számolt be a neokohn. Mint írják, a Flegmann család, mely ma Izraelben vezet borászatot, valaha Mádon élt. Boraikat fogyasztotta maga Ferenc József császár és a bodrogkeresztúri csodarabbi egyaránt. Házuk a város főterén, a helyi önkormányzat közvetlen közelében áll ma is.

Mád zsidó közössége a lakosság mintegy felét tette ki a II. világ­háború előtt. Napjainkban a város zsidó lakosságának emléke egyre inkább életre kel. Az Egyesült Államokból, Izraelből és Európából is érkeznek utazók, hogy megismerjék Mád zsidó történelmét, és felkeressék a környék zsidó zarándokhelyeit Bordogkeresztúron, Olaszliszkán, Nyírtasson és Sátoraljaújhelyen.

Flegmannék szorosan kötődnek a városhoz és a zsinagógához, amelynek építéséből egyik elődjük komoly részt vállalt. Mind a mai napig vissza-vissza látogatnak, sőt bár micvát is rendeztek már itt.

A család egykori házának falára elhelyezett emléktábla a Flegmannoknak és az egész környékbeli zsidóságnak emléket állít, akik nagyban hozzájárultak a régió gazdagodásához. Az ünnepségen részt vett Mád és Bodrogkeresztúr polgármestere is, Köves Slomó rabbi, valamint Bányai Béla, a Flegmann-ház jelenlegi tulajdo­nosa, feleségével és fiával együtt. A család nevében megszólaló Sarah Flegmann megköszönte mindenkinek a részvételt, és reményének adott hangot, hogy hamarosan újra készülhetnek Mádon Flegmann borok.

Megjelent: Gut Sábesz 24. évfolyam 38. szám – 2022. május 26.

 

Megszakítás